Sérülések a labdarúgásban

 Cseppet sem veszélytelen sportág a labdarúgás. A labdarúgópályán elszenvedett balesetek kiváltásához sokszor elég egy hirtelen rossz mozdulat, amelynek során törés, ficam, szakadás, rándulás, zúzódás is kialakulhat. Közös jellemzőjük, hogy mindig azonnali ellátást igényelnek. A labdarúgás világszerte az egyik legnépszerűbb sport. A FIFA-nak, a labdarúgást irányító világszervezetnek jelenleg 203 ország a tagja és csaknem 200 millió aktív játékost képvisel. A női futballisták száma 40 millió. A FIFA orvos csoportja által készített becslések szerint pedig 1000 óra játékidőre 10-35 sérülés esik.



Játékot ajánlok 17. – Wim Koevermans, az Ír Labdarúgó Szövetség fejlesztési igazgatója

 Wilhelmus (Wim) Jacobus Koevermans (1960) korábbi neves holland labdarúgó játékos, aki több, mint 340 élvonalbeli mérkőzéssel rendelkezik. Válogatott is volt, tagja volt annak a holland csapatnak - igaz nem játszott a döntőben, - amelyik 1988-ban Európa-bajnokságot nyert. A csapat szövetségi kapitánya Rinus Michels volt, akit egy nyilatkozatában Koevermans fő mentoraként említett meg. Játékos-pályafutása befejezése után edzőként és labdarúgó menedzserként dolgozik. Olyan ismert holland csapatok alkalmazták, mint a NEC Nijmegen, a Roosendaal és MVV Maastricht. 2002 és 2008 között Hollandia korosztályos utánpótlás válogatottjának egyik edzője.


Termi edzés, játékok – 2. rész

 3:3 és 4:4 elleni játékok
A termi játékokat alapvetően két fő csoportra oszthatjuk. Az egyikbe a labdatartó játékok tartoznak. A másik főcsoport létszámfölényben felépített, mondhatnánk „kijátszó” játékok. Erről a termi játékok sorozatunk 3. részében ejtünk szót, amikor is a 3:2, 4:2 elleni játékhelyzetet mutatjuk be. A labdatartó játékok alapvetően abban különböznek az úgynevezett „cica” játékoktól, hogy két lehetőleg egyforma képességű csapat csatázik egymással a labda birtoklásáért. A legfontosabb szempont, hogy minél tovább, minél hosszabb ideig próbálják meg a labdát tartani – helyváltoztatással, adogatással, labdafedezéssel, átvétellel stb.

A játék felépítése felállási formák segítségével

 A kezdő labdarúgókkal foglalkozó edzőkollégák rendszerint jelentkező problémája, hogy hogyan, milyen rendszerben állítsák fel játékosaikat a pályán, hogy jól működő csapatként működhessenek. Vagyis a játékosok elhelyezése a pályán az egyik legnehezebb, ugyanakkor a legkönnyebb edzői feladat. Miért vetődhet fel a kérdés? Részint azért, mert alapvető futball játékelméleti ismeretekre van szükség, mely részint tanulható - tanítható - másrészt feltételezi az illető edző játékos múltbéli tapasztalatait, ismereteit.

Szakmai napok, Puskás Akadémia, Felcsút – 2. rész

 A felcsúti Szakmai Napokon az edzők megismerkedhettek többek között a gyakorlópálya lehetőségeivel, ahol dr. Mezey György mutatta be, hogyan lehet és kell egyénileg fejleszteni a játékosokat. Az interaktív edzésen, amely igen jó hangulatban telt, az is kiderült, igen apró dolgokra is oda kell figyelnie a trénernek. A Szakmai Irányító Testület Elnöke zárszóként elmondta: „Azt hiszem igen értékes két nap van mögöttünk, amelyre hihetetlen aktivitás volt jellemző. A sikerességnek azonban, a jó társaság mellett, az is volt a titka, hogy a Puskás Akadémia tökéletes hátteret biztosított nekünk. Köszönet érte!”

Termi edzés – játékok. 1. rész

 Újra megérkezett a tél, a hideg és majd itt a hó is. Na, meg a latyak. Annak a futballcsapatnak, amelyiknek nincs lehetősége műfüves pályán gyakorolni, netán ilyen helyet bérelni, annak marad a „régi” lehetőség: a tornaterem. A tornateremnek sajátos hangulata van. A játék a teremben különleges élményt jelent. A játékban nem a szabályozott mozdulatok jönnek elő, hanem valami más. Kint hideg, adott esetben zuhog a hó, bent meleg és izzadtságszag van. A korosabbak emlékeiben megjelenik a „Gerosan” és a „Nicoflex” illata. Teremben a játék tanulása is örömet okoz. Sőt a nehéz, sokszor maximális pulzust követelő terhelés is örömet okozhat. Mert teremben focizni jó!

Játékot ajánlok 16. – Packie (Pat) Bonner, az Ír Labdarúgó Szövetség technikai igazgatója

 Neves kapus volt. A szakmát jól ismerőknek nem kell bemutatni. Pályafutására az a szó illik a legjobban, miszerint a hihetetlen! Játékos pályafutását ugyanis 1978-1995-ig egy klubban játszotta le. 17 év a Celtic Glasgow-ban. Ezt nem kell magyarázni. 483 élvonalbeli mérkőzés! Többszörös skót bajnok és kupagyőztes. Játékos pályafutása alatt 80 alkalommal volt válogatott. Karrierje fénypontja az 1988-as Európa-bajnokság azon mérkőzése, amikor Stuttgartban 1:0-ra nyertek Anglia ellen. Népszerűségének elismeréseként Írországban például 2002-ben bélyegen is „kiadták”. Weblapunk egy régebbi cikkében már említettük. Számtalan szakmai konferencia és szimpózium szervezője.

Sir Trevor Brooking tanácsai és egy 4:4 elleni játék

 Az angol labdarúgás egyik kiemelkedő alakja. A Sir Trev. A Trevor nevet ő emelte lovagi magasságokba. A legelegánsabb, a legintelligensebb, a leghűségesebb, a legbeérkezettebb és általában véve  „A Trevor”. A hatvanas évek West Ham Unitedjében nevelkedő Trevor Brooking a futball mellett nem hanyagolta el a tanulmányait, amit az is bizonyít, hogy két diplomát is szerzett, méghozzá gazdaságtan és számvitel tantárgyakból, így saját bevallása szerint, ha nem futballista, akkor megbízható könyvelő vált volna belőle. Ez a kimagasló szakember, mint az FA (Angol Labdarúgó Szövetség) fejlesztési igazgatója a közelmúltban az angol futball oktatási módszereivel kapcsolatban ezt nyilatkozta:

A négyes védelmi fal és gyakorlatai

 A sikeres védekezéshez a játékosoknak egymást figyelve, sokat mozogva kell helyezkedniük. Manapság a csapatok a legjellemzőbb elemként egységes, együtt mozgó védelemi blokkban játszanak. A négytagú védő sor egyaránt vonatkozhat a hátsó védelmi falra, de vonatkozhat a középpályások felállására is. Szinte alaptörvénynek számít a négytagú hátsó védelmi fal és ennek a mozgása, amely területvédekezésen alapul. Előttük további négy (alkalmanként öt) játékos játszik középpályásként, szintén területvédekezést alkalmazva. Ennél a második védelmi sornál több esetben mélységi tagozódás van a játékosok között.

Játékrendszerek felépítése

 A csapatjáték begyakorlása egy vagy több játékrendszerben az egyik legnehezebb edzői feladat. Míg a technikai képzésnél, vagy a kondícionális felkészítésnél adottak a „gyakorlatanyagok”, addig egy játékrendszer oktatásánál komoly edzői tapasztalatra van szükség. Ugye ismerős az az edzőtípus, aki a csapat felállását, a játékosok feladatait, a játék nyújtotta lehetőségeket a mágnes táblánál csodálatosan átélve, mindenki számára elmondja, berajzolja a mozgásokat, de ennél az „edzői teljesítménynél” meg is áll, mert nem képes többre.Pedig egy játékrendszer begyakorlásához nem csak és kizárólagosan a szóbeli magyarázat szükséges. A pályán kell begyakorolni a védekezés és a támadás elemeit.

A rutinos edző edzései – példák a rossz tréningre.

 A jó edzés ismérveiről már több anyagot adtunk közre. Elsősorban az utánpótlásban dolgozók számára adtunk ötleteket, tippeket.  Ezeket a gondolatokat nem receptként kell átvenni, hanem olvasni, értékelni és beleépíteni a napi munkánkba. Nem szabad elfelejteni, hogy a futball nem tudomány, hanem gyakorlat. Vannak tanulható ismeretek (a különböző kötelező edzői tanfolyamok és az egyéni képzés lehetősége révén) és vannak tapasztalati ismeretek, amelyek a gyakorlatban szerezhetőek meg. Ez utóbbi két területen jelentkezik.

A mindennapok tudománya: az EKG-bázisú szív-stressz mérés

 A maga nemében egyedülálló vizsgálat. A napi élet idegeskedései során sokszor érzünk a szívünk tájékán szorítást, testünk remeg, erősen verejtékezhetünk. Ezek a tünetek azt jelentik, hogy szervezetünk erőteljesen reagál a környezeti hatásokra. A szívet, mint központi szervünket a legérzékenyebben érintő probléma a stressz. A szív ingerületképző-, és vezető rendszere az autonóm, vegetatív idegrendszer hatásaként reagál érzékenyen a szervezetet érő belső és külső stressz-hatásokra. Ezek a hatások a hőmérsékletváltozástól kezdve az érzelmi izgalmakig mind-mind befolyásolják a szív ingerképzését és vezetését, ugyanakkor szorosan kapcsolódnak a szívmunka hatásfokához.

A labdarúgás művészete: a cselezés

 A játék talán leglátványosabb része. Amennyiben nem öncélú - akkor a támadásnak, labdabirtoklásnak egyik fő legfontosabb alkotó eleme. A jól cselező játékosok tudnak minden irányba és bármilyen sebességgel mozogni. Sőt, a játékra olyannyira jellemző ritmusváltásra is képesek. Robbanékonyak labdával és labda nélkül, ezen tulajdonságuk segítségével előnyt tudnak szerezni a védőjátékosokkal szemben. A jól cselező játékos nagy gondot tud okozni az ellenfél soraiban. Gyakran több védő figyelmét is leköti, így lehetősége van egy passzal a társait helyzetbe hozni, akiknek aztán nagyobb területük és több idejük van például a támadás befejezéséhez.

A 4-4-2 játékrendszer

 Bár a klasszikus 4-4-2-es játékrendszer hanyatlónak tűnőben van Európában, mégis az utánpótlásképzés során ezt a fajta formációt feltétlenül tanítani, oktatni kell. Már csak azért is, mert javarészt ebből a formációból alakulnak ki azok a felállások, amelyeket a mai élcsapatok alkalmaznak. Amikor a nagypályás játékrendszerek című fejezethez „jutunk” a képzési folyamatban, akkor először el kell magyaráznunk úgy elméletben, mint gyakorlatban a játékosoknak, hogy hogyan „népesítsék be” a pályát.

A legtöbb edző szerint háromféle mezőnyjátékos van: hátvéd, középpályás és csatár. Ezen három alapvető típusnak kell megtanítani a feladatait - támadásban és védekezésben. Ismertetni kell velük az alapvető mozgásterületüket és irányukat.

A védők kijátszásának néhány megoldása

 Az edzéseken olyan játékokat kell játszani, ahol a játékosok felismerik azokat a játékhelyzeteket, amelyeket a mérkőzésen is meg kell majd oldaniuk. Minél több megoldást ismernek meg ezekből a játékosok, annál eredményesebb lehet a támadójáték. Ugyanez a megállapítás érvényes a védekezésre is: annál sikeresebben állíthatják meg a támadást a csapatok, minél több játékhelyzetet és annak védő megoldásait, helyezkedési elveket ismernek fel. Eleinte megszabhatjuk úgy a támadók, mint a védők részére, hogy milyen megoldásokat próbáljanak alkalmazni. Később természetesen ezeknek a variációkat is lehet alkalmazni.

A hármas összjáték – 2. rész

 Játékunkban a passzjáték az alapot, az összjáték viszont a játék egy magasabb szintjét jelenti. Aki a labdarúgás igazi szeretőjeként és szakértőjeként közelíti meg a futballt, annak nemcsak az egyéni megoldásokból esett gólok, cselek, lövések jelentik a játék igazi szépségét, hanem azok a közösségi megoldások, amikor a játékosok egymás gondolataiból építik fel a helyzetet és szinte az utolsó pillanatokban dől el, hogy góllal, vagy gól nélkül fejezik be a támadást, vagy a másik oldalról nézve a védőjátékosok magas fokú koncentrációjukkal és önfeláldozásukkal mentenek. Az előző fejezetünkben azt írtuk, hogy „célszerű a játékosok felkészítésében az összjáték minden elemét életszerűen gyakorolni.”

Készségfejlesztés rúgófal segítségével. (Rugófal gyakorlatok 2. rész)

 Sokféle rúgófalat ismerünk. Valamennyi nagyszerűen fejleszti a technikát, tökéletesíti a labdakezelést, fokozza a lövő erőt, javítja a reakcióképességet. Azt is mondhatjuk, hogy a játékos számára ideális, fáradhatatlan edzőtárs (!) Segítségével nemcsak egyszerű, hanem összetettebb gyakorlatok is alkalmazhatók. A legsegítőkészebb „társ „ az edzésben. Segítségével megállás nélkül – akár „órákon” át lehet gyakorolni. Igaz a falról visszapattanó labdával kapcsolatban meg kell említeni, hogy „nincs” ritmusa. A fal nem képes lelassítani a labdát, mint ahogy nem képes felgyorsítani sem. De a fizika törvényei alapján a passzolás szögével egyező szögben visszaadja számunka a játékszert. Ez egy olyan tulajdonsága, amelyet a készségfejlesztő gyakorlásoknál jól ki tudunk használni.

Játékok – 7.

 Adogató (Joker) játékossal felépített játékok
A játékban a csapat tagjai közötti együttműködésben alapvető szerepe van a labdaátadásnak és a helyezkedésnek. A jól időzített átadás és az üres területekre történő „lemozgást” számtalan létszámfölényes és létszámhátrányos játékkal lehet „begyakorolni” Kisebb létszámú egymás közötti játékoknál mérkőzéseknél (2:2-től kezdve, 3:3, 4:4, 5:5, 6:6, 7:7-ig) célszerű játékszervezőkkel gyakoroltatni a játékosokat.


Tartalom átvétel

Lap elejére