Minden a pénzről szól – II.

 Az Euró Ligát már láttuk.
Most nézzük a 2009/10-es Bajnokok Ligáját a pénz tükrében. Hihetetlen összegek. Bevezetésképp: sejtik-e az olvasók, hogy a csoportküzdelmekben résztvett Debrecennek mennyit hozott a BL előző szezonja? Pontosan 8 millió 966 ezer eurót. Több milliárd forintot! Ezért érdemes az európai elitbe kerülni!

Játékok 17. - A 8:8 elleni játék szervezése

 A 8:8 elleni játékok jó begyakorlási lehetőséget jelentenek az edző számára. Abból kell kiindulni, hogy a megtervezett edzésre egy olyan létszám jelenik meg, ami lehetővé teszi, hogy csapat-taktikai gyakorlást tudjunk levezetni. S ehhez a 2 x 8 fő (esetleg két kapussal) nagyon jó lehetőséget kínál.
Milyen előnyökkel lehet felépíteni ebben a játékformában (8:8 ellen) a játék támadó- és védekezési részét?

Az uruguay-i futballcsoda és ami mögötte van

 A főváros, Montevideo hatalmas ünnepléssel köszöntötte a labdarúgó-világbajnokságon negyedik helyen végzett uruguay-i válogatottat, amely negyven év óta a legjobb eredménnyel tért haza. Egyes becslések szerint százezres nagyságú tömeg köszöntötte az utcákon a futballistákat, akiket mintegy négy órán át szállított egy busz a főváros különböző részein.

A regenerációt segítő lehetőség: a megfelelő táplálék

 Már többször írtunk róla. A felkészítési folyamatban az edzés mellett a játékos regenerációjának a biztosítása kiemelt feladat.  Mert pihenni kell. Pihenés nélkül az edzések semmilyen szinten sem tudják a célzott hatásukat elérni. Éppen ezért azt kell mondanunk, hogy a regeneráció érdekes és egyben fontos területe a felkészítésnek. A mérkőzések, edzések terhelése során a játékosok elfáradnak, szervezetük „lemerül”. Frank Rijkaard egy korábbi anyagunkban már elmondta: egy edzőnek tudna kell az optimális regenerációt biztosítania a játékosainak.  A regenerációt elősegítendő eszközöknek széles a tárháza.

The Special One. A különleges. José Mourinho szakmai gondolatai.

 A Champions Magazine a közelmúltban cikket közölt José Mourinhoval, a sikeredzővel. Lehet szeretni vagy nem Mourinhot, de Ő olyan vezető, akinek a véleménye fontos. Legutoljára is „érdekesen fogalmazott”. „Nem szeretem az olasz focit és engem sem szeretnek itt” – utalt a szövetséggel, és a helyi médiával való viszonyára a szókimondó portugál. Tudni kell róla, hogy immáron két éve ül az Internazionale kispadján és bár tavaly bajnokságot nyert a milánóiakkal, nem csinál titkot abból, hogy előbb-utóbb szeretne visszatérni Angliába. Mourinhót rendszeresen megbüntetik legutóbb három meccsre szóló eltiltást, és súlyos pénzbüntetést kapott, mert kritizálta a bírót.

Az élsport megköveteli a magnézium szükségletet.

 Az élsport gyorsítja az anyagcsere folyamatot és ezáltal növeli a magnéziumszükségletet. A magnézium az emberi szervezetben több mint 300 enzim alkotójaként van jelen és jelentős szerepet játszik a sejtek közötti anyagcsere folyamatokban, amelyek az energiában gazdag elemek (pl. glükóz) szintézisével vagy átalakításával állnak kapcsolatban. A glükóz anyagcseréjében résztvevő enzimek aktiválásához magnéziumra van szükség. Magnézium nélkül lehetetlen az energia biztosítása. Az izomsejtekben végbemenő tejsavképződés (a glükóz anaerob lebontása) elégtelen oxigénellátás esetén, a test teljesítőképességét korlátozza.

Kiugrási lehetőség: a Nike Most Wanted néven tehetségkutató programot szponzorál

 „Most Wanted” néven a következő négy hónapban rendhagyó kezdeményezést, labdarúgó tehetségkutató programot szponzorál a NIKE. A legjobbak számára a csúcspontot a Ferencváros elleni mérkőzés jelenti majd az Üllői úton. Megtörtént már veled, hogy nagyon jó voltál, és úgy érezted, sok minden múlt volna azon, ha ezt most többen látják? Most lehetőséget adunk, hogy a legnagyobb mesterek figyelő tekintete előtt mutasd meg, mire vagy képes. Neked is fontos, hogy megmutasd magad és nekünk is, hogy észrevegyük a legjobbakat minden korosztályból. Azért, mert eddig nem fedeztek fel, még lehet, hogy te vagy a következő futball legenda, – mi azon dolgozunk, hogy most azok szeme elé kerülj, akiknek a véleménye igazán számít.

A szója veszélyei

 Elöljáróban: nem akarunk senkit sem ijesztgetni, csak egy amerikai kutató csoport által publikált igen érdekes - és olvasmányos - anyagra hívnánk fel a figyelmet. A témát illetően régebben így írtunk: „A colorádói egyetem megtette az első lépést a rejtély megfejtésére. Elkerülhetők a tragédiák! Az élsportban és a tömegsportban egyre gyakrabban szembesülünk megmagyarázhatatlan tragédiákkal. Sportorvosok vitatkoznak és tanácstalanok. Z. G. halálakor a riporterek láthatóan azt sugallták, hogy nem megfelelő orvosi ellátása miatt történt a tragédia. Az ottani sportorvosok pedig nem tudnak csak magyarázkodni. A szokásos vizsgálatokat elvégezték, figyelmeztető jelet nem találtak, a boncolást végző orvos tudja csak megállapítani a halál okát. Vagy ő sem.” A legutóbbi futballista tragédiák után senki nem lett okosabb, mi történt. És hogyan lehetne megelőzni, hogy ne ismétlődjön.

Minden a pénzről szól

 Nagy siker az UEFA Európa Liga
12 csoportban 4-4 csapat, szemben a volt UEFA Kupa 8 csoportos 5 csapatával.
Centralizálták a TV jogokat és az UEFA Bajnokok Ligája mintájára osztották szét a bevételt a résztvevők között. Óriási siker lett a következmény.

Játékok 16. - Három térfeles játékok

 A három „térfélen” szervezett begyakorló játékokat háromharmadosnak, vagy háromudvarosnak is szoktuk nevezni. Ezek a játékok elsősorban taktikai jellegűek. A három pályaterület igen sok lehetőséget biztosít az edzőknek a különböző védekező és támadó taktikai feladatok begyakorlására. Ráadásul ezek a játékok „alkalmazkodnak” a legjobban a játékosok létszámához, mivel az edzők taktikai elképzeléseiknek megfelelően állíthatók fel a játékosok a védő-, a középső- és a támadóharmadban. További variációs lehetőségek vannak a pálya szélességi és hosszanti méreteinek a kialakításával.


A tudomány a mindennapokban - 1.rész

 Szemvizsgálatok.
Érdekes hírre bukkantunk a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapján: „A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia csapatai és a Videoton felnőtt csapata kötelező szemvizsgálaton esett át a Fehérvár Technikai Centrumának Orvosi Központjában. Dr. Kator Miklós, az Akadémia főorvosa a vizsgálatokról a következőket mondta: „A kötelező szemvizsgálat három okból is hasznos a szakmai-orvosi stáb és a játékosok egészsége szempontjából. A terheléses, állapotfelmérő vizsgálatoknál a látótér, a környezetészlelésről, a periférikus látásról vonhatunk le következtetéseket. A szemfenéki állapotból a szervezet általános regenerációs képességéről tudunk meg információkat.

Egy kis tudomány – a légzőrendszerről

 A légzőrendszer legsajátosabb működése a gázcsere, amelyben az oxigén és a szén-dioxid vesz részt. A teljesítőképességéről a légzésfunkciós paraméterek segítségével kaphatunk tiszta képet. A labdarúgó játékos számára létfontosságú a légzés és keringés összhangja. A „szakmai tudásán illetve felkészültségén” túl – ami a mi esetünkben a technikai-taktikai és mentális felkészültséget jelenti – alapvető, hogy a TESTE is úgy működjön, ahogyan egy élsportolótól elvárható.

Száguldó futball - 17 szakember készíti fel a csapatot Manchesterben.

 Foszlóban a Kisteleki féle MLSZ.  Kitart még néhány „nélkülözhetetlen”, de eltűnőben a „reformer” vezetés. Csak a magas hőfokon izzó volt elnök hirtelen távozása érthetetlen. Helyükre a szokásokhoz híven tolonganak. Megszokott kép. Könyöklés, tolakodás, bejelentkezés, fontoskodás, nyelvcsapások ide-oda. Súgók, ajánlkozók, önjelöltek. Szerveznék az új MLSZ-t megint. Szakmai változásokról is hallani. Kapitányok, szakmai igazgatók neve repked. Mint mindig. Közben döbbenetes hírek látnak napvilágot a futball azon szférájából, ahol a játék van központban. Sir Alex Ferguson, visszatekintve az elmúlt 25 évre összegezett: a felkészítés alkotó elemei teljesen megváltoztak! Az orvosi háttér, a táplálkozás, a játékosok felkészítése csúcsmérkőzésekre teljesen új szintre lépett.

Lerövidülhet Beckham rehabilitációja. Ami a szenzációs hír mögött van …

 Hír a neten: Magyarországról futárszolgálat viszi Finnországba a Beckhamet operáló professzornak, dr. Sakari Oravának és David Beckhamnek azt a magyar orvosi műszert, melyet a feltaláló-kutató Kavalkó János ajándékozott a finn magánklinikának, hogy ezzel is segítse a sztár mielőbbi felépülését. Az EU-ban is oltalmi szabadalom alatt álló Orgon készülék képes arra, hogy az ilyen sportsérüléseket is negyed idő alatt. rehabilitálja.

A rutinos edző edzései – példák a rossz tréningre.

 A jó edzés ismérveiről már több anyagot adtunk közre. Elsősorban az utánpótlásban dolgozók számára adtunk ötleteket, tippeket.  Ezeket a gondolatokat nem receptként kell átvenni, hanem olvasni, értékelni és beleépíteni a napi munkánkba. Nem szabad elfelejteni, hogy a futball nem tudomány, hanem gyakorlat. Vannak tanulható ismeretek (a különböző kötelező edzői tanfolyamok és az egyéni képzés lehetősége révén) és vannak tapasztalati ismeretek, amelyek a gyakorlatban szerezhetőek meg. Ez utóbbi két területen jelentkezik.


Tartalom átvétel

Lap elejére