A védők kijátszásának néhány megoldása

 Az edzéseken olyan játékokat kell játszani, ahol a játékosok felismerik azokat a játékhelyzeteket, amelyeket a mérkőzésen is meg kell majd oldaniuk. Minél több megoldást ismernek meg ezekből a játékosok, annál eredményesebb lehet a támadójáték. Ugyanez a megállapítás érvényes a védekezésre is: annál sikeresebben állíthatják meg a támadást a csapatok, minél több játékhelyzetet és annak védő megoldásait, helyezkedési elveket ismernek fel. Eleinte megszabhatjuk úgy a támadók, mint a védők részére, hogy milyen megoldásokat próbáljanak alkalmazni. Később természetesen ezeknek a variációkat is lehet alkalmazni.

Játékot ajánlok 16. – Packie (Pat) Bonner, az Ír Labdarúgó Szövetség technikai igazgatója

 Neves kapus volt. A szakmát jól ismerőknek nem kell bemutatni. Pályafutására az a szó illik a legjobban, miszerint a hihetetlen! Játékos pályafutását ugyanis 1978-1995-ig egy klubban játszotta le. 17 év a Celtic Glasgow-ban. Ezt nem kell magyarázni. 483 élvonalbeli mérkőzés! Többszörös skót bajnok és kupagyőztes. Játékos pályafutása alatt 80 alkalommal volt válogatott. Karrierje fénypontja az 1988-as Európa-bajnokság azon mérkőzése, amikor Stuttgartban 1:0-ra nyertek Anglia ellen. Népszerűségének elismeréseként Írországban például 2002-ben bélyegen is „kiadták”. Weblapunk egy régebbi cikkében már említettük. Számtalan szakmai konferencia és szimpózium szervezője.

A hármas összjáték – 1. rész

 A mai futball egyik kiemelten kezelt problémája: hogyan tudja a labdát birtokló csapat megbontani az ellenfél „felállt” védekezését? Az alapvető cél elsősorban nem a létszámfölény kialakítása bizonyos pozíciókban, hanem - mindenekelőtt - a gólhelyzet kialakítása. A megoldás: az egyéni tudás (tehetség, zsenialitás és képzés) mellett a játékosok közötti összjáték szintjét kell minőségileg emelni.

Sir Trevor Brooking tanácsai és egy 4:4 elleni játék

 Az angol labdarúgás egyik kiemelkedő alakja. A Sir Trev. A Trevor nevet ő emelte lovagi magasságokba. A legelegánsabb, a legintelligensebb, a leghűségesebb, a legbeérkezettebb és általában véve  „A Trevor”. A hatvanas évek West Ham Unitedjében nevelkedő Trevor Brooking a futball mellett nem hanyagolta el a tanulmányait, amit az is bizonyít, hogy két diplomát is szerzett, méghozzá gazdaságtan és számvitel tantárgyakból, így saját bevallása szerint, ha nem futballista, akkor megbízható könyvelő vált volna belőle. Ez a kimagasló szakember, mint az FA (Angol Labdarúgó Szövetség) fejlesztési igazgatója a közelmúltban az angol futball oktatási módszereivel kapcsolatban ezt nyilatkozta:

A négyes védelmi fal és gyakorlatai

 A sikeres védekezéshez a játékosoknak egymást figyelve, sokat mozogva kell helyezkedniük. Manapság a csapatok a legjellemzőbb elemként egységes, együtt mozgó védelemi blokkban játszanak. A négytagú védő sor egyaránt vonatkozhat a hátsó védelmi falra, de vonatkozhat a középpályások felállására is. Szinte alaptörvénynek számít a négytagú hátsó védelmi fal és ennek a mozgása, amely területvédekezésen alapul. Előttük további négy (alkalmanként öt) játékos játszik középpályásként, szintén területvédekezést alkalmazva. Ennél a második védelmi sornál több esetben mélységi tagozódás van a játékosok között.

A labdarúgás művészete: a cselezés

 A játék talán leglátványosabb része. Amennyiben nem öncélú - akkor a támadásnak, labdabirtoklásnak egyik fő legfontosabb alkotó eleme. A jól cselező játékosok tudnak minden irányba és bármilyen sebességgel mozogni. Sőt, a játékra olyannyira jellemző ritmusváltásra is képesek. Robbanékonyak labdával és labda nélkül, ezen tulajdonságuk segítségével előnyt tudnak szerezni a védőjátékosokkal szemben. A jól cselező játékos nagy gondot tud okozni az ellenfél soraiban. Gyakran több védő figyelmét is leköti, így lehetősége van egy passzal a társait helyzetbe hozni, akiknek aztán nagyobb területük és több idejük van például a támadás befejezéséhez.

Kapura lövés, kicsit másként – gyakorlatok, játékok – 2. rész

 Örök igazság, hogy a lövésből lesz a gól. Ezért különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az edzéseken azoknak a játékhelyzeteknek a megoldására, amelyekből kapura lövést lehet indítani. Előző anyagunkban már említettük, hogy a megfelelő technika használata elengedhetetlen, de legalább ennyire fontos (ha nem fontosabb) annak a pillanatnak a kiválasztása és bevállalása, amikor a labdát el kell lőni!

Technikai képzés a bemelegítésben. (A német labdarúgás)

 Soha ne legyen egysíkú az edzés bevezetése.Az edzés első lépése mindig a bemelegítés, ahol felkészítjük a játékos testét és pszichikumát a feladatokra. Sérüléseket előzhetünk meg és elvégzésével magabiztosabban fognak mozogni játékosaink. A bemelegítő mozgás az edzés fő céljaira hangolja szívet, a légzést, az izmokat, sőt az idegrendszert is. (Az anyag a német labdarúgó szaklap:
Der Fussballtrainer cikke alapján készült.)

A hármas összjáték – 2. rész

 Játékunkban a passzjáték az alapot, az összjáték viszont a játék egy magasabb szintjét jelenti. Aki a labdarúgás igazi szeretőjeként és szakértőjeként közelíti meg a futballt, annak nemcsak az egyéni megoldásokból esett gólok, cselek, lövések jelentik a játék igazi szépségét, hanem azok a közösségi megoldások, amikor a játékosok egymás gondolataiból építik fel a helyzetet és szinte az utolsó pillanatokban dől el, hogy góllal, vagy gól nélkül fejezik be a támadást, vagy a másik oldalról nézve a védőjátékosok magas fokú koncentrációjukkal és önfeláldozásukkal mentenek. Az előző fejezetünkben azt írtuk, hogy „célszerű a játékosok felkészítésében az összjáték minden elemét életszerűen gyakorolni.”

Szakmai napok, Puskás Akadémia, Felcsút – 1. rész

 December közepén volt az a két napos szakmai továbbképzés, amelyet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián tartottak az ottani edzőknek, illetve a társegyesületek szakembereinek. A Puskás Akadémia megadta a módját annak, hogyan fogadja a partneregyesületeit. Színvonalas program, neves előadók, professzionális körülmények, ezek jellemezték a felcsúti szakmai napokat. A közel 30 fő nemcsak az elméletet hallhatta, de gyakorlatban is megnézhette, kipróbálhatta mindazokat a fogásokat, praktikákat, amelyekről szó esett az előadásokon. A helyszínen résztvevők egyöntetű véleménye szerint „nagyon kreatív” társaság gyűlt össze, s ez még inkább hozzájárult az ott töltött két nap sikerességéhez.

Készségfejlesztés rúgófal segítségével. (Rugófal gyakorlatok 2. rész)

 Sokféle rúgófalat ismerünk. Valamennyi nagyszerűen fejleszti a technikát, tökéletesíti a labdakezelést, fokozza a lövő erőt, javítja a reakcióképességet. Azt is mondhatjuk, hogy a játékos számára ideális, fáradhatatlan edzőtárs (!) Segítségével nemcsak egyszerű, hanem összetettebb gyakorlatok is alkalmazhatók. A legsegítőkészebb „társ „ az edzésben. Segítségével megállás nélkül – akár „órákon” át lehet gyakorolni. Igaz a falról visszapattanó labdával kapcsolatban meg kell említeni, hogy „nincs” ritmusa. A fal nem képes lelassítani a labdát, mint ahogy nem képes felgyorsítani sem. De a fizika törvényei alapján a passzolás szögével egyező szögben visszaadja számunka a játékszert. Ez egy olyan tulajdonsága, amelyet a készségfejlesztő gyakorlásoknál jól ki tudunk használni.

Játékok – 7.

 Adogató (Joker) játékossal felépített játékok
A játékban a csapat tagjai közötti együttműködésben alapvető szerepe van a labdaátadásnak és a helyezkedésnek. A jól időzített átadás és az üres területekre történő „lemozgást” számtalan létszámfölényes és létszámhátrányos játékkal lehet „begyakorolni” Kisebb létszámú egymás közötti játékoknál mérkőzéseknél (2:2-től kezdve, 3:3, 4:4, 5:5, 6:6, 7:7-ig) célszerű játékszervezőkkel gyakoroltatni a játékosokat.

Játékok – 6.

 3:3 elleni játékok négy kapura.
Egy előre meghatározott játékterületen belül (mely lehet félpálya vagy annál kisebb) négy kaput helyezünk el. Ezzel egyrészt megnehezítjük a játékosok védekezését, hiszen egyszerre két kaput kell védeniük, a támadásban pedig megkönnyítjük a megoldási lehetőségeket, hiszen egyéni akcióval, súlypontfordítással választani tudnak, hogy melyik kapura támadjanak. Ezekben a játékokban a különböző támadó és védő taktikai megoldásokon kívül a technikai elemeket is mérkőzésszerű körülmények között gyakoroltathatjuk.

Játékok – 5.

 A céltudatos, élvezetes és fokozatos tevékenységek közé sorolhatók azok a játékok, amelyekkel biztosítani tudjuk a változatos edzéseket. Kerüljük az unalmas, lélekölő, sablonos és haszontalan gyakorlatok alkalmazását, amelyek nemcsak, hogy nem segítenek hozzá a játékosok készségének a fejlődéséhez, hanem előbb-utóbb még el is riasztják őket a foglalkozások látogatásától. Tudomásul kell venni, a játékosok akkor élvezik a futballt, ha olyan tevékenységet végeznek, amelynek játékcélja van.

Készségfejlesztés rúgófal segítségével. (Rugófal gyakorlatok 1. rész)

 Szakembereink számtalanszor említették már, hogy az ötvenes években azért csodálta szinte az egész világ a magyar labdarúgókat, mert zseniális technikával, kreativitással rendelkeztek. Ez így is van, de ez nem „pusztán” a tehetséges játékosokon múlt, hanem azon a „felkészítési” mondhatnánk önképzési rendszeren, amelyet a játékosok a grundon szereztek meg. A napi öt-nyolc órás labdázás fejlesztette ki azokat a készségeket, amelyek révén eredményes és látványos volt a futballunk.

A védők kijátszásának néhány megoldása
Játékot ajánlok 16. – Packie (Pat) Bonner, az Ír Labdarúgó Szövetség technikai igazgatója
A hármas összjáték – 1. rész
Sir Trevor Brooking tanácsai és egy 4:4 elleni játék
A négyes védelmi fal és gyakorlatai
A labdarúgás művészete: a cselezés
Kapura lövés, kicsit másként – gyakorlatok, játékok – 2. rész
Technikai képzés a bemelegítésben. (A német labdarúgás)
A labdabirtoklás alapja a pontos passzolás – 3. rész
A labdabirtoklás alapja a pontos passzolás – 2. rész
A labdabirtoklás alapja a pontos passzolás – 1. rész
Játékot ajánlok 13. – David Willam Moyes, az Everton FC Managere
Kapusfoglalkozás – 3.
Játékkészség fejlesztése labdabirtoklásban - 1. rész
Kapusfoglalkozás – 2.
Játékok, gyakorlatok Írországból - 2.
Játékok Írországból - 1.
Újra a kis játékokról. 4:2 ellen, ahogyan a németek játsszák.
Cselezni szabad, mi több kell! – 1. rész
Fuss és passzolj! - 1. rész
A labdaváltás pillanatának jelentősége, játékok - 1. rész
Példák a rossz tréningre …
Kivonatok egy német labdarúgó akadémia képzési rendszeréből, játékok és gyakorlatok – I.
Gondolkodás és együttműködés a támadásokban a büntetőterület környékén – 1. rész
Rövid és hosszú adogatások gyakorlása
Egy ékes rendszerben a támadó játékos megjátszása
Játékok hárommal „osztható” létszámmal
Labdatartó kis játékok a tornateremben
Termi edzés - technikai gyakorlatok
Csak az nyerhet, aki támad
Játékot ajánlok 10. Gérard Houllier - Francia Labdarúgó Szövetség szakmai igazgató
Kis játékok különböző játékrendszerekből levezetve - 1.rész
A technika gyakorlása
Az jó edzés ismérvei a labdarúgó utánpótlásban
A csapatjáték alapja a passzolás
A grund szellemisége és az otthoni gyakorlás
A gyakorlási területről
A kapura lövés. Gyakorlatok, játékok – III. rész
Játék a támadó zónában – támadók számbeli fölényben
A kapura lövés. Gyakorlatok, játékok - II.rész
A kapura lövés. Gyakorlatok, játékok
Rávezető játékok 8-10 éves játékosok részére - 1. rész
Holland futball. Válogatás a szövetségi kapitány Bert van Marwijk gyakorlataiból.
Holland futball. Válogatás Guus Hiddink gyakorlataiból és játékaiból
Kis játékok amerikai szemmel.
A támadó gyémánt (trapéz), gyakorlatok, játékok
A csapatjáték felépítése – 1. rész
Párharc és emberfogás.
Egy gyakorlat és egy játék - I.
Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás…
A képzés központi eleme: a játék. Gyakorlati példa
Erőfejlesztési program - törzsizom
Gyakorlatok, játékok Venezuelából.
Gyakorlatok, játékok az óceán túlsó oldaláról - 1. rész
Kis játékok - angol módra
Támadás - angol stílus
A hármas kényszerítő - 3. rész - Játékok
A hármas kényszerítő - 2 .rész
A labdás társ segítése - 2. rész
Az összjáték egyik legfontosabb taktikai eleme: a labdás társ segítése - 1. rész
Termi edzések játékai - 5. rész. 3:3 elleni játékvariációk
Kis játékok - játékmesterrel
Termi edzések játékai, tornák rendezése - 3. rész
Termi edzések gyakorlatai, játékai - 2. rész
4:3 elleni labdakihozatalból felépített 4:3 elleni támadás befejezés. Holland iskola
Labdavezetéssel területnyerés széleken 8:8 elleni játékban.
Gyors átmenet a védő harmadból a támadó harmadba
Kapusedzés amerikai módra
Hallgatók bemutatója - UEFA A tanfolyam - Varsó
A francia modell - 3.
A francia modell - 1.
A spanyol titok
Játékot ajánlok 5. Mariano Moreno - Spanyol Labdarúgó Szövetség, Edzőképző Központ Igazgató
Játékot ajánlok 3. Valery Gazzajev, CSZKA Moszkva vezető edző
Játék: beadás, érkezés, befejezés folyamatos gyakorlása
Játékot ajánlok 1. - Bert van Lingen, Glasgow Rangers vezető edző
Párharcok palánkra, kapura
Játékok 3.
U19 éves korosztály edzése
Párharc. Gyakorlatok és játékok I. rész
7+1:7+1 elleni játék
Mérkőzések közben
U-19 csapat felkészülés II. hét - A negyedik nap
U-19 csapat felkészülése - II. hét - Második nap
Kondícionálás labdás koordinációs gyakorlatokkal I. rész
Program és gyakorlat
Gyakorlatok - kapusedzés
Koordinációs gyakorlatok - támadás előkészítésre és befejezésre
U-19 csapat felkészülése / felkészítése a bajnokságra
Alkalmazott koordinációs gyakorlatok IV. rész 4-4-2 játékrendszer (75-83)
Alap koordinációs gyakorlatok IV. (80-94)
4-3-3-as játékrendszer: támadásfelépítés kombinációkkal
Kondicionálás köredzés formában
Alkalmazott koordinációs gyakorlatok II. rész (20-53)
Alap koordinációs gyakorlatok II. rész (43-64)
Alkalmazott koordinációs gyakorlatok I. (1-19)
Játékok 1:1 ellen
A hármas összjáték – 2. rész
Szakmai napok, Puskás Akadémia, Felcsút – 1. rész
Készségfejlesztés rúgófal segítségével. (Rugófal gyakorlatok 2. rész)
Játékok – 7.
Játékok – 6.
Játékok – 5.
Készségfejlesztés rúgófal segítségével. (Rugófal gyakorlatok 1. rész)
Kapura lövés, kicsit másként - gyakorlatok, játékok - 1. rész
Kis játékok német precizitással.
Játékot ajánlok 15. – Jörgen Lennartsson, Svédország, U21 válogatott edzője
Játékot ajánlok 14. – Foppe den Haan, Holland Labdarúgó Szövetség, U21 szakmai vezető
A futballpalántákkal való foglalkozás elvei
Játékot ajánlok 12. – Aristotelis Batakis, Görögországból
Játékot ajánlok 11. – Tommy Wilson, Skóciából
Kapusfoglalkozás – 1.
Küzdelem és párharc
Versenyek, játékok a nyári táborban
Cselezni szabad, mi több kell! – 2. rész
Fuss és passzolj! - 2. rész
A labdaváltás pillanatának jelentősége, játékok - 2. rész
Kivonatok egy német labdarúgó akadémia képzési rendszeréből, játékok és gyakorlatok – III.
Kivonatok egy német labdarúgó akadémia képzési rendszeréből, játékok és gyakorlatok – II.
Gondolkodás és együttműködés a támadásokban a büntetőterület környékén – 2. rész
Szemben a kapussal
Oldalváltás, súlypontáthelyezés
A középpályás játékosok mélységi megjátszása
A gólhelyzet teremtés egyik fontos eszköze: a védelem mögé passzolt labda.
A szélső terület bejátszása
A zónavédekezés és oktatása
Kis játékok különbözó játékrendszerekből levezetve - 2. rész
Spanyol focisuli. Kapuralövés II. rész
Spanyol focisuli. Kapuralövés - I. rész
Gyermeklabdarúgás - mókával minden jobb!
Játékot ajánlok 9. - Bernd Stöber, DFB (Német Labdarúgó Szövetség edzőképzés oktatója)
Játékok a német labdarúgó iskolából – 2. rész
3:6 elleni játék 6 faljátékossal
Gólok, gyakorlatok, játékok – 2. rész
Játékok a német labdarúgó iskolából – 1. rész
Gólok, gyakorlatok, játékok – 1.rész
Rávezető játékok 8-10 éves játékosok részére - 2. rész
A támadó gyémánt (rombusz). Játékelvek és játékok - 2. rész
A kontrajáték és gyakorlása
A 6:6 elleni játékok és felállási variációi
Játékot ajánlok 8. – Mircea Radulescu, Román LSZ szakmai igazgató
Játékot ajánlok 7. – Peter Rudbaek, technikai igazgató, Dán LSZ
A csapatjáték felépítése – 2. rész
Párharc a pályán.
Puskásék példája: a titok a részletekben van
A képzésben, a felkészítésben a játék elsődlegessége a döntő
A képzés központi eleme: a játék.
Játékok profi módon - 2.
Játékok profi módon - 1.
Gyakorlatok, játékok az óceán túlsó oldaláról - II. rész
A lesszabály alkalmazása a csapat taktikájában - 1 rész - támadás
Játékot ajánlok 6. – Lars Lagerbāck, svéd szövetségi kapitány
Támadás befejezések gyakorlása - játékban
Mozdulat-, frekvenciagyorsaság fejlesztése
Fejelő játékok a napi edzésben
3-5-2 játékrendszer - Svédországból
A kényszerítő játékról – 2. rész
A kényszerítő játékról – 1. rész
Termi edzések játékai - 4. rész. Számbeli fölény elleni játék
Labdaátvételek gyakorlása játék közben, védő ellenében
Termi edzések gyakorlatai, játékai - 1. rész
Kondícionálás labdás koordinációs gyakorlatokkal - az előző rész folytatása
Játékok - 4. - 4:4 elleni felépítő játékból 2:2 elleni befejezés
Egy hét az AJAX U13-as korosztályánál - 1-2. nap
Egy hét az AJAX U13-as korosztályánál - 3-4. nap
A brazil iskola egy edzése
A francia modell - 2.
Csapatjáték építés 4:4:2 játékrendszerben
Játékot ajánl a német Fussballtraining - 1. anyag
Játékot ajánlok 4. Thomas Schaaf, Werder Bremen vezető edző
Játékot ajánlok 2. - John Peacock, Anglia U17 válogatott edző
Egyéni képzés a Puskás Akadémián - I. rész
Céljátékosok megjátszása
Mindennapi gyakorlat
Párharc. Gyakorlatok és játékok II. rész
Támadás rendezett és kinyílt védelem ellen
8:8 elleni játékok.
U-19 csapat felkészülés II. hét - Az ötödik - hetedik nap
Az edzői agyakba vésett kényszerpálya
U-19 csapat felkészülése - II. hét - Harmadik nap
U-19 csapat felkészülése - II. hét - Első nap
Gyakorlás, felkészülés, edzés
Tartós terhelésekkel kezdenek
Játékok - 1.
U-19 csapat felkészülése - I. hét
Alkalmazott koordinációs gyakorlatok V. rész. 3-4-3 játékrendszer (84-91)
Alap koordinációs gyakorlatok V. (95-112)
3-4-3 játékrendszer: labdaszerzés, labdabirtoklás, támadásbefejezés
4-4-2 játékrendszer: játékok a támadás felépítésére
Alap koordinációs gyakorlatok III. (65-79)
Kondició edzés: mini intervall módszer
Kondició edzés: játékok I. rész
Alap koordinációs gyakorlatok I. rész. (1-42)
A kontrajáték gyakorlatai

Tartalom átvétel

Lap elejére