A szerzõ: Jung József, 38 éve dolgozik a magyar utánpótlásképzésben (Videoton, Dunaújváros). 

A magyar sportot, ezen belül a labdarúgást és annak utánpótlásképzését nagy mértékben nehezítette a közelmúlt gazdasági és társadalmi átalakulása. Ugyanakkor a meglévõ nehézségekre nem ad magyarázatot, hogy

• az utánpótláskorúak oktatásában olyan módszerek és eljárások foglyai voltunk, ami felett eljárt az idõ.
• ezen a területen hosszú távú felkészítés nem létezett, az általánosan elfogadott pillanatnyi érdekek szerinti gyakorlás érvényesült.
• elenyészõ volt azoknak a szakembereknek a száma, akik nem tévesztik szem elõl, hogy a fiatal generációk képzése közel tizenkét-tizenöt évig tartó folyamat
• nem volt megfelelõ játékosok kiválasztása
• nem volt egység a szakmai képzésben, mindenki a maga útját járta

Ma már jóval többen vannak olyan edzõk, nevelõk, akiknek a legfontosabb tevékenysége már nem csak az egyes mérkõzésekre, versenyekre való felkészítés, hanem a hosszú távú képzés megvalósítása – hála az egységes szakmai irányelveknek. (UEFA „A”, „B” és MLSZ „D” tanfolyamok anyagai)
Nehezíti a nevelõk, edzõk dolgát, hogy a szülõk társadalmi túlterheltségük miatt hajlamosak a gyermekek nevelésének egy részét áthárítani, ugyanakkor egyre több szülõ követel magának beleszólást a csapatot érintõ dolgokba – a gyerekek érdekei ellen vétkeznek és eluralkodik az agresszivitás.

Az utánpótlásedzõk egy részének sajnálatos hozzáállása az említett káros jelenségek mellett tovább nehezíti a helyzetet. Melyek ezek a jelenségek.

• az edzõ beáll egy sémába – rutinszerûvé válik a munkája
• úgy foglalkozik a gyermekekkel, ahogyan ezt vele tették
• kifogásokat keres a felépített szakmai munka hiányára
• nincs cél és nincs feladat. Ezáltal a gyermekek elveszítik a bizalmukat az elhivatottság nélkül dolgozó edzõik iránt.

Ebbõl következik, hogy az utánpótláskorú labdarúgóink legtöbbjére jellemzõ:

• idegenül mozog a futballban
• nincs küzdés
• mozgékonysága alacsony szinten van
• labdát nem tud szerezni
• fájdalom küszöbe alacsony
• képtelen belsõ energiákat mozgósítani
• motiválatlan, nem fut, ezt elfelejti, állandóan nógatni kell.

Játék - technikai – taktikai megoldásai még lassú körülmények között sem elfogadhatóak, mivel nem tanítottuk meg õket erre. Nem véletlenül hagytam utoljára ezt a hármas egységet. A szakmai munka alapjául szolgáló egységes képzési rendszer adott, nekünk tehát ennek megfelelõen kell felkészítenünk a fiataljainkat. A nagy társadalmi megbecsülésnek örvendõ országokban (pl. Hollandia, Belgium) edzõi megkövetelik az engedelmességet, de tág teret biztosítanak a gyerekek egyéni fejlõdéséhez, hiszen az õ filozófiájuk szerint öröm és felszabadult önmegvalósítás, nem pedig görcsös igyekezet a labdarúgás.
A komoly futballkultúrával rendelkezõ országokban nagy szellemi és anyagi erõket biztosítanak az utánpótlás nevelésre. Szinte mindenhol fejlesztenek, pályákat, képzési centrumokat építenek. A szakmai munka irányvonalát is a korszerûség vezérli.

Alapvetõ képzési szempontok:

• Mindig a játékból, a mérkõzésbõl kell kiindulni
• Az edzéscélokat azon elvek szerint kell kitûzni, hogy CÉL vezérelje az edzést.
• Az edzések terhelését a mérkõzés alatti terheléshez kell közelíteni vagy hasonlóvá tenni.

A magyar labdarúgást irányító szervezet, az MLSZ felismerte, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton és elindították a Bozsik program 2-t, majd ezután a két magyar multi cég, az OTP Bank és a MOL Rt. támogatásával beindult az Bozsik Akadémia.
Úgy érzem ez az utolsó lehetõségünk a magyar labdarúgás megmentésére, fõleg úgy, hogy ez a program a legkisebb korosztályoktól indult, sõt visszanyúl az óvodákhoz is.

Óriási az itt edzõsködõ szakemberek (MLSZ D és UEFA B végzettséggel) felelõssége, mert õk indítják útjára a fiatal palántákat. Az Akadémia programjától és az edzõktõl kapják az elsõ „foci impulzusokat”. Nagy tömegeket mozgósítanak, szerveznek, hogy ne maradjon feltérképezetlen terület az országban. Mivel a világban is elõtérbe került a nõi labdarúgás, így a kislányok is bekerülnek a foci világába.
Gyakorló utánpótlás edzõként vallom, ha a gyermek aránylag rövid idõt eltölt a szervezett foglalkozásokon, az már ott is marad, és ha nem is lesz belõle futballista, akkor lesz egy labdarúgást szeretõ õszinte szurkoló, akikre nagy szükség van a labdarúgásunk megújítása érdekében.

Hogyan kell, hogyan tudjuk elindítani a gyerekeket?
Nem egyszerû feladat, és talán a legfontosabb. Eszembe jut az a történet, melyet az UEFA B tanfolyamon hallottam. Franciaországban a válogatott játékosokat „körbekérdezték”, hogy melyik edzõjükre emlékeznek vissza, mint meghatározó személyiségre a pályafutásuk során. Több játékos, így a világbajnok Zidane is a legelsõ edzõjét említette, aki 7-8 éves korában nevelte, oktatta.
Javaslom a kollégáknak az alábbi szempontok alapján foglalkozzanak a „kezdõ” gyermekekkel.

• A játékon keresztül elégítsük ki a gyerekek mozgásigényét
• Öröm és siker élményben legyen részük
• A gyakorlatokat mutassuk be
• A feladatok végzése ne legyen tartósan hosszú
• A labdás feladatokat egyénileg és kis csoportokban végeztessük
• Mindenkinél legyen labda
• Nagyon fontos a gyermekekre jellemzõ „focinyelv” használata
• Sokat dicsérjünk
• Biztassunk
• Kisgyermekkorban sohasem büntetünk, de követeljük meg a figyelmet, fegyelmet
• A foglalkozásokat a jókedv és a felszabadult hangulat jellemezze
• Érezze a gyermek, hogy hova tartozik