Folytatjuk Andy Roxbourgh riportjának közlését, melyet az UEFA szakmai lapjában a Technicianban olvashatunk. Bevezetőként Alessandro Del Piero gondolatait idézzük a két edző személyével kapcsolatban. Hogy mi a különbség kettőjük között? Szinte semmi. Nagyszerű edzők mindketten, nincs túl nagy különbség köztük. Még ha a legtöbbször másként is játszatják a csapataikat és ha különböző módon igyekeznek is hatni a játékosaikra.

Capellonál a csapat ereje az egységben van. Alárendeljük az egyéni érdekeinket a csapaténak. Azok, akik nem kapnak olyan sok lehetőséget, ugyanolyan meghatározó szerepet játszanak a közösségen belül, mint akik minden meccsen alapemberek. A versenynaptár őrült terhelést ró ránk, s mindegyik sorozatban minőséget kell garantálnunk. Lippinél is azonosak ezek az elvek. Mondta is valahol: ahhoz, hogy jó csapatot tudj kreálni, a legfontosabb, hogy a játékosaid feláldozzák egyéni képességeiket a csapat érdekében. 

6. Hogyan írnád le a vezetési stílusodat?

Lippi:
Különbség van, amikor Te egy klubnál vagy egy válogatottnál dolgozol vezető szakemberként. Fabio csak most van abban a feladatkörben, hogy egy válogatottat készít fel a világbajnokságra. Így csak most érhette meg, hogy milyen az, amikor évi 50 napot dolgozol játékosokkal, a többi időt egyesületek, játékosok meglátogatásával töltöd és mérkőzéseket nézel.
De azt hiszem, hogy a vezetési stílus tekintetében sok a hasonlóság Fabio és köztem.
Az a véleményem, hogy a játékosok a nagy csapatoknál nem egy „apát” akarnak sokkal inkább egy erős irányítót, egy hozzáértő edzőt, aki vezetni tudja őket ahhoz a célhoz, amit nekik meg kell valósítaniuk. Ők győzni akarnak. Az a jó vezető, aki odaviszi őket. Amikor a játékosaimmal beszélek, elmondom nekik: „én nem vagyok az apád, vagy a bátyád, de mindenkor érezd, hogy azért vagyok itt és azért beszélek veled, hogy segítsek. Vezetőedzőként, menedzserként a játék tekintetében tudok segíteni neked, a taktikában és a különböző készségek fejlesztésében.” Azt hiszem manapság egy vezetőedzőnek a legfelső szinten a humán erőforrásokat vezetni alapvető feladat.

Capello:
Nos teljesen egyetértek azzal, amit Marcello mondott; és igaza van, mi nagyon hasonlóak vagyunk.
Szintén edzőként mondanám azt, 23 vagy 25 játékosod van, attól függően, hogy válogatottnál vagy egy klubnál dolgozol és mindenki ítéletet mond, véleményt alkot rólad, nap, mint nap.
Minden pillanatban a reflektorfény alatt vagy, természetesen mások a reakcióid, akkor amikor győzöl és mások amikor veszítesz. De azt, hogy ezt hogyan vezeted le, az azon is múlik, hogy mióta vagy ebben a szakmában. Nem nyertem világbajnokságot, mint Marcello, de azt gondolom, hogy vannak olyan bizonyos dolgok, amiket ha megtanulsz, azt áthelyezheted a klubkörnyezetből a válogatotthoz. Például veszítettünk Franciaország ellen és természetesen mindenki a szomorú eredmény miatt és nagyon boldogtalan, de azt mondtam: „Sziasztok srácok, én ma nagyon boldog vagyok”.
Játékosaim mind bámultak engem, mert azt gondolták, hogy én dühös leszek. De ott folytattam, ahol abbahagytam: „Igen, nagyon boldog vagyok azzal teljesítménnyel, amit az első 30 percben játszottunk. Nagyon magas szinten teljesítettünk és nagyon nehézzé tettük az ellenfél játékát. Ez a 30 perc megmutatta az alapot, amelyre a jövőben nekünk támaszkodni kell és amelyet ki kell terjesztenünk 90 percre. Attól a perctől kezdődően egy új úton közösen indultunk el.”

Álló sor: Gérard Houllier, Holger Oscieck, Franz Beckenbauer, Fabio Capello, Marcello Lippi
Guggolnak: Roy Hodgson, Mezey György, Jozef Venglos, Andy Roxburgh

7. Ehhez a megváltozott játékhoz, hogyan kell el edzeni?

Lippi:
Tény, hogy a játék változott és neked a játékosok tulajdonságaitól függően kell játszanod. Lehetőséged van arra, hogy külön utat járj be. A múltban általában egy közös út (azonos taktika) volt a cél, amelyet szinte a legtöbb csapat alkalmazott. Akkor a legtöbbet azzal csináltad, hogy a játékosok képzését a legmagasabb szinten végezted. Manapság azonban a legjobb játékosokat csak ki kell választani, ráadásul ezek a játékosok szellemileg nagyon erősek. Olaszországban a csapatok széles úton járnak, különböző alapfelállásokban játszanak. Nekem a nemzeti csapatnál a legjobb rendszerhez csak ki kell választanom a játékosokat. A szövetségi kapitány feladata, hogy a különböző rendszerekhez válassza ki azokat a legjobb játékosokat, (készségeik, jellemzőik és a karakterük alapján) akiktől a legjobb teljesítményt elvárhatja.

Capello:
Azt gondolom, hogy bizonyos változások mindig voltak, az evolúció hozzá tartozik a játékhoz. Annak idején, amikor játékos voltam, Hollandia kezdett el játszani egy olyan stílust, ami modern labdarúgásra hasonlított. Aztán Arrigo Sacchi újítóként „csinált újabb stratégiai fejlesztést” és sok éven keresztül követtük ezt az utat.
Ahogy Marcello mondta ma olyan játékstratégiát és rendszert kell alkalmaznod, amelyet a különböző ellenfelek ellen tudsz használni. Rugalmasnak és képesnek kell lenned arra, hogy még ezen a játékon belül is változtatni tudj. Képes kell lenned arra, hogy a játékosok átcsoportosításával az ellenfél leggyengébb pontjaira „üssél”.
Szövetségi kapitányként a legjobb és a legfittebb játékosokkal dolgozhatsz, ez jó, de mindenek előtt képes kell lenned arra, hogy egységes csapatot hozz létre. Annak idején az újságírók „számon kérték” rajtam Theo Walcott szerepeltetését. Azt gondolták dühös vagyok és ezt avval mutatom ki, hogy egy 20 éves játékost válogatok be. Valójában Ő (Walcott) volt a legalkalmasabb arra a feladatra, amit szántam neki. Szóval rugalmasnak kell lenned és bátor döntéseket kell hozni.

8. Hogyan értékeled a mai olasz labdarúgást?

Lippi:
Azt hiszem, hogy egy ország labdarúgásának az igazi értékét nem a klubcsapatok adják, hanem a nemzeti csapat. Nyugodtak lehetünk az elkövetkezendő években biztosítva van a „jövő nemzedéke”. Mi vagyunk a világbajnokok, az U-21-es válogatottunk is erős és sok jó ifjúsági játékosunk van. Azt gondolom, hogy egy nagyon pozitív jövőt, sikereket látok az olasz labdarúgás számára.

Capello:
Sok jó játékosunk van, köztük olyanok is, akiknek a családjai nem Olaszországból származnak, hanem már országból. Például Mario Balotelli, az Internazionale játékosa. Régen ez nem volt így.
Hasonló a helyzet, mint amit Angliában tapasztaltam, ahol szintén sok tehetséges, jó játékos van az U21-es válogatottban és akik előbb-utóbb a nemzeti „nagy” csapatban is játszani fognak.
Az olasz futballal kapcsolatban el kell azért mondanom, hogy bár nekünk nagy játékvezetőink vannak, de ezen a területen hiányosságot tapasztalok. Sajnos arra kötelezik a játékvezetőinket az olasz ligában, hogy túl korán állítsák meg a játékot. Ezért előbb-utóbb hozzászokunk egy olyan stílushoz, ami nem jó a számunkra. Ha bármikor bármelyik játékos összeesik, már állítják is le a játékot. Csapatainknak az európai stílushoz való alkalmazkodása időt vesz igénybe.
Az olasz közönség, a nézők, akik kritizálják a játékvezetőt, ha nem állítja le a játékot most még nem tudják felfogni, milyen hibát követnek el. Nekünk edzőknek sokat kell javítanunk a játéknak ezen a küzdelmet jelentő részén.

Lippi:
Igen, egyetértek. Én is felismertem azt, hogy rossz a hozzáállás a játékosok és a játékvezetők között. A nemzetközi labdarúgásban a játékvezetők nem fogadnak el több bizonyos fajta viselkedési stílust a játékosoktól.

Capello:
Valóban. Amit Angliában tapasztaltam az nagyon fontos. A játékosok mindent elfogadnak, amit a játékvezető eldöntött. A nyilvánosság, az újságírók és a menedzserek is több tiszteletet akartak látni. Ez megvalósult. Azt gondolom, hogy FIFA-nak és UEFA-nak igazán azonosulni kellene ezzel az elképzeléssel: a játékvezetők iránti tisztelettel. Kiábrándító látni, amikor a játékosok körbeveszik a játékvezetőt és sértegetik. Nekünk szakvezetőknek rá kell jönnünk, hogy a bírók szintén hibázhatnak, de ezért fiatal játékosoknak megtámadni a játékvezetőt nagyon rossz példa. Közösen, egységes felfogással kell ez ellen tennünk, a játékért. 

9. Van-e valami, amiről azt szeretnéd, hogy megváltozzon, javuljon a mai labdarúgásban?

Lippi:
Valószínűleg sok dolog van, amit megváltoztathatnának vagy javíthatnának. Összességében életbe vágóan fontos, hogy az országok fenntartják a saját labdarúgó kultúrájukat, jellemzőiket. Világosabban: a dél-amerikai futball kicsit „európaibbá” vált aban az értelemben, hogy megpróbálnak gyakorlatiasabbak lenni, vagyis szervezettebbek, mint azelőtt. Időközben az európai labdarúgás a technikásabb lett. A labdával való bánni tudás magasabb szinten jelentkezik, mint korábban. Mondhatnám úgy is, hogy egy-két dél-amerikai elemet alkalmazott. De nagyon fontos, hogy mindegyik ország maradjon  hűséges a futball hagyományaihoz. Azt gondolom, hogy az angol labdarúgás mindig angol lesz a magjánál, és a válogatottja lesz ennek a legjobb kifejeződése. Az olasz labdarúgást illetően, azt hiszem, hogy a hozzáállás tekintetében érhetünk el fejlődést.

Capello:
Ha újításról beszélgetünk, azt gondolom, hogy a játék fejlesztési céljai mellett a játékvezetők vezetésére ráférnének a változások …
Pozitív határozat volt az elmúlt időszakban, hogy a labdának ugyanazzal a modelljével játsszuk az UEFA mérkőzéseket, válogatott és a BL-ben egyaránt.
A labdán javított technológia további jó hatással van a játékra. Amikor évekkel ezelőtt még hét-, vagy nyolc labdatípussal játszottunk, majdnem elképzelhetetlen volt lőni olyan távolságból, amely ma természetesnek számít.
A technológia fejlesztésének - ami nem kis befektetést igényelt - köszönhetően haladást értünk el a játékban. Azt hiszem jóval kevesebb energiával érhetnénk el, hogy a játékvezetés területén is előbbre lépjünk. Különösen a büntetőterületen belüli helyzetek megítélését illetően. Láttunk már néhány csapatot, akik ezek miatt a hibák miatt komoly hátrányt szenvedtek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy milyen komolyak a befektetett erőfeszítések, - szakmai, anyagi - akkor nekünk központi kérdésnek kell tekintetünk azt, hogy milyen módon tudjuk elkerülni az ilyen hibákat, amelyek miatt egy egész csapatot büntetnek. Az edzőnek igazán frusztráló látnia, hogy a munkája így tönkremegy, miközben minden energiájával arra törekszik, hogy elérje a célt.

Az első részt itt is elolvashatja!