Közbe jött azonban a „ki a múlttal” szellemisége és a mindent újra feltalálók különleges csapata. A „köpcös õrnagy” lejárató rombolással szétzúzták az addig épülteket is.
Elõ a fizikummal. A lét tudat feletti uralma idõszaka mindent kisöpört a magyar futball értékeibõl.
Az utódok, egy darabig még - a közvetlen tapasztalatátadásnak köszönhetõen – bírták a lépést tartani.
Innen eredtek az alapozások divatos lazsálásai, elhíresült történetei.
Amikor germán-orosz mintára csak a fizikai mércével mérhetõt tartották megfelelõnek a játékosok felkészülésében. Lassan elkoptak a tanítók, jöttek a divatos tornatanárok.

Ez helyén is lehetett volna, ha e-közben a magyar futball örökségét képviselõ mesterek nem léptek volna hátra.
Az edzések csupán az intenzitás mércéjével mérettek, elfelejtettek tanítani.
A magyarok, a magyar iskolákban.
Mert a magyar „trénerek” szerte a világban tanítottak tovább.

A mesterek egyre csendesebbek lettek. Néma beletörõdéssel vették tudomásul a lóversenytéri futóversenyt, a kötelezõ 100x 30 métereket.
A játékosok tudat alatti elutasítása a csalásban merült ki.
A levágott körökben, a hanyagul fellökött súlyzókban, a medicinlabdák közömbös hajigálásában.
Lassan eltûntek azok az egyéniségek, akiknek szabadsága jelenthette volna azt a többletet, amivel a robotfutball fölé lehet nõni.
Hátrább léptek a játékosok is.
Feladták. Amit mondanak, megcsinálom, és kész!

Az edzõk nem tudtak mit kezdeni az új helyzettel.
Klasszis alig akad, „nyerjünk a szervezettséggel és a taktikai fegyelemmel”.
A gyakorlat megtanította, hogy ez nem ilyen egyszerû.

Ki hibázott és miben.
A trénerek felelõssége vitathatatlan!
Aki ismerte Puskásék világát, azoké a legnagyobb!

Hol vannak az összegyûjtött ismeretek?
Ha nem értettek egyet az „észnélküli” alapozás gondolatával, miért nem emeltek értelmesen szót ellene, kiállva meggyõzõdésükért?

Könnyebb volt a kedvenc kocsmákban és presszókban összeseregleni és szidni, vagy ahogy találóan akkor szárnyra kapott a kifejezés: „kidumálni” mindenkit.

Attól, hogy a magyar hagyományokon nevelkedett mesterek irtóztak a vasrudak emelgetésétõl, még nem kellett volna a lötyögõs, sehova nem vezetõ, alibi tréningeket meghonosítani.
Oda jutottunk, hogy akkor, amikor a például hozott profi világ januárban–februárban végig játszva a telet, kemény csatákat vív hazai és nemzetközi szinteken, a magyar játékosok mestereinkkel együtt a lefutott adag után, esténként sörrel kezükben, hátradõlve a kényelmes fotelban nézik az európai élmezõny csatáit.
„Alapozás” közben.

Puskásék életmûve példaként mutatott.
Szabadság csak annak a játékosnak jár, aki alkotó erejével, váratlan teljesítményével mindig a csapat hasznára van. Ennek a játékosnak jár az alkotás lehetõsége a pályán, a közös felelõsség bázisán. Ez nem jelenti azonban, hogy a magánéletben felelõtlenül rombolja lehetõségeit.
„Hagy lazsáljon” - mondta mestere az italos sztárra edzés közben. „Úgyis Õ rúgja a gólokat”.
Ez nem így mûködött Puskás életében. Magukért gyakoroltak. Mire lazsáltak volna?

Amikor elérte õket a lehanyatló társadalom rombolása, megálltak. Nem látták a célt tovább.
De a vágy, hogy a „legjobb legyek”, nem hunyt ki. A kemény gyerekkor, megalapozta jövõjüket.
Puskás az elsõ adandó alkalomkor, hogy bebizonyítsa: többet ér, mint amit híresztelni kezdtek róla, megszállottként dolgozva talpra állt és rakétaként száguldott a csúcsra!
Nem kellett hozzá atyáskodó mester!
Szabad volt, tudta mire van szüksége.
Szervezett csapatra, jó társakra, a többit rá bízhatják.
Hátrább léphetett az edzõ a csapatjáték elkészültekor.
Jöhetett az egyén szabadsága.
De ez nem a népszerû kocsmák, bárok, kontroll nélküli látogatásából állt.
Ennek a szabadságnak gátat szabott az önkontrol, a belsõ fegyelem.
A bohém életre hajló Puskás, aszkéta életet élõ sztárrá változott.
Tudta, mi kell a sikerhez.
Ezért lehetett szabad.

Meddig ér egy ilyen világban a mesterek felelõssége?
Megérteni az igazi profit! Esélyt adni neki a rá szabott felkészüléssel és csapat feladatokkal.
Igen! Az eredmény érdekében soknak kell segíteni ehhez.
Itt jön elõ az értelmes edzõi szigor és fegyelmezés.
A kimagasló csapat, közepessé válik meghatározó egyéniségek nélkül!
Az edzõ kötelessége az egyéniség által szállított többlet érvényre juttatása.
Ha erre nem képes, ugyanolyan haszna vehetetlen, mint a rosszul beadó balszélsõ.

Ráérezni az egyén és a csapat harmóniájára! Ez az edzõi mûvészet.
Ez határozza meg az edzõ felelõsségét. Értékteremtés minden áron.
Szabaddá tenni az alkotót úgy, hogy a csapatjáték szervezett maradjon, ne menjen át anarchiába és ne vezessen a közösség széteséséhez.
Az egyén, a játékos szabadsága és az edzõ felelõsségének, lehetõségeire példa Puskás Ferenc életútja.
Vannak értékes csapatemberek, akik irányítást igényelnek. Utasításra várnak, ennek nyomán kiváló teljesítményre képesek.
A szakembereknek meg kell világosan különböztetni õket azoktól, akiknek a szabad alkotás lehetõsége a pályán az igazi élettér.
Nézzük csak Puskás Öcsit.
Mindig tudta mit kezdjen szabadságával. Ott volt, ahol értelme volt. Megérezte a lehetõséget azon a poszton, ahova helyezkedett.
Nem mindig azt csinálta, amit edzõje elvárt.
A Reálban kezdetben ez konfliktust is okozott. Elsõ trénerének ez szokatlan volt. Nem találkozott még olyan szabadon szárnyaló zsenivel, mint Puskás volt. A játékos türelme döntõ ebben az esetben is.
Az edzõnek is meg kell tanulnia kezelni a nagy játékosok jogos szabadság vágyát a pályán.

Grosics Gyula, Öcsi világklasszis társa így emlékezik:
„Kalmár Jenõ minden délután háromra hirdette a Bp. Honvéd edzését a kispesti stadionba. Fél kettõre már mindannyian kinn voltunk, s ahogy érkeztünk, Puskás vezetésével mentünk ki a pályára. Passzolások, lövések, fejelések, beadások, indítások. Mindent, ami a pályán elõfordulhat gyakoroltunk. Azután játszottunk. Kicsiben, nagyban, egy-két érintõvel, szabadon. Öt órakor megjelent Kalmár Jenõ és beszólt: gyerekek vége a tréningnek”.

A játékos szabadsága és az edzõ szerepe, felelõssége.
Hol végzõdik az egyik, és hol kezdõdik a másik, nehéz törvénybe foglalni.
Nem is szükséges.
Csak meg kell ismerni és érteni Puskás élete történetét.
Megéri a fáradtság.
Mindenki tanulhat belõle.
Az elnagyolt felszínrõl eljuthat a dolgok lényegéhez.
Szakemberként megértheti felelõsségét, játékosaiban rejlõ lehetõségek kibontakoztatási lehetõségét.

Egyszer úgy is mindenki szabadon szárnyal majd.
Csak az a kérdés, hogy az oda vezetõ út, hoz e boldogságot követõje számára.
Egy futballista csak akkor lehet értékes, ha a pályafutásában öröme telik.

Igen Öcsi, Te a földi korlátok nélküli szabadságban biztos pontosan indítod most is a Nándit és ütemre indulsz a Cucu labdájára …

Az itt maradóknak már csak egy feladatot hagytál: tanulmányozni, hogyan csináltad mindezt.
Ez a legelemibb kötelessége a magyar edzõknek.