A megfigyelések alapján manapság már egyértelműen állítható, hogy a gólpasszokat szinte kizárólagosan a támadóharmadból adják. Vonatkozik ez még a brit csapatokra is, akiknek a játékstílusa némiképp eltér a dél-amerikai és az európai futballtól. Az utolsó átadások iránya jellemzően előre és oldalirányban történik. Érdekes módon az is egyértelműen megállapítható, hogy a gólhelyzetek előtt a védők, a vizsgált esetek 85 %-ban fölényben vannak a támadókkal szemben.

Minden csapat igyekszik biztonságos védekezéssel játszani. Ez annyit jelent, hogy a közvetlen előtérére és a büntetőterület környékére a védelmet számbeli fölényben igyekszik megszervezni. Ilyenkor a védők valamennyi támadóval szemben elsősorban emberfogást alkalmaznak, bár a szűk területen belül az átadás-átvétel szabályai maximálisan érvényesülnek. Ez annyit jelent, hogy a labdás támadó játékossal szemben nemcsak egy védő van, hanem gyakorta már egy másik is „útban” van, hogy ha a támadó átjátssza a védőt, akkor a „segítő” játékos időben tudjon közbeavatkozni.

Labdarúgásunk gyors és látványos felemelkedésének zálogai lehetnek a futballakadémiák. Az akadémiákon ugyanakkor nemcsak és nem elsősorban a minél jobb labdarúgók képzését tűzik ki célul az intézmények szakmai vezetői. Szinte mindenütt kiemelik, hogy olyan fiatalokat szeretnének nevelni, akik az élet más területén is megállják a helyüket. A választ a Nyugat-Európában évtizedes hagyományokra visszatekintő bentlakásos futballiskolákban vélik megtalálni a szakemberek.

A kezdő labdarúgókkal foglalkozó edzőkollégák rendszerint jelentkező problémája, hogy hogyan, milyen rendszerben állítsák fel játékosaikat a pályán, hogy jól működő csapatként működhessenek. Vagyis a játékosok elhelyezése a pályán az egyik legnehezebb, ugyanakkor a legkönnyebb edzői feladat. Miért vetődhet fel a kérdés? Részint azért, mert alapvető futball játékelméleti ismeretekre van szükség, mely részint tanulható - tanítható - másrészt feltételezi az illető edző játékos múltbéli tapasztalatait, ismereteit.

2:2, 3:3, 4:4, 7:7.
Ismert a mondás: „futballra csak futballal lehet gyakorolni”, a játéknak van csak igazán fejlesztő hatása.
A mindennapok edzésmunkájában vannak olyan játékok, melyeket gyakran használunk. Ezek a játékok fontos szerepet képviselnek a képzési folyamatban. Amellett, hogy a technikai-taktikai mozgásokat tanítunk ezekkel a játékokkal játékterhelést is tudunk adni.

„Az edző a test és a lélek mérnöke. Pontosan tudnia kell az útmutatása szerint végzettek hatását." A legendás Rinus Michels tanította így. A gyakorlás mentális teher nélküli felszabadult próbálkozás sorozat. Időhatárokhoz nem kötött. Felkészülni valaki, vagy valamelyik csapat ellen kell. Minden momentuma teljes koncentrációt igényel. Óriási mentális követelményt jelent. A legapróbb részletekig fel kell készülni a várható összecsapásra. A napi elfoglaltság is akkor válik hasznossá, ha nem folyik minden össze. Adni kell lehetőséget a felszabadult gyakorlásra, önépítésre, fizikumot karban tartó terhelésre és nyugalmat biztosítani a „tiszta agyat” követelő felkészülésre: elemzésre, összehasonlításra, mérlegelésre.

A labdarúgó játékosok nem azért edzenek, hogy valahogy eltöltsék az időt az edzéseken, hanem azért, hogy a csapatjátékuknak megfelelően fejlesszék az összjátékukat, de úgy is mondhatnánk azért, hogy az edzéseken mindig tanuljanak valamit. A játékosoknak minden edzésen érezniük kell, hogy a szakvezetőjük, olyan célokat, feladatokat követel meg tőlük, amelynek a megvalósításával többek lesznek. Úgy egyénileg, mint a csapat tagjai.

A 4-4-2-es manapság talán a leggyakrabban alkalmazott játékrendszer. Európai topszakemberek szerint kimondottan flexibilis (alkalmazkodó és egyben könnyen változtatható) hiszen csak egy csapatrész adott minden esetben: ez a négy védő. Az előttük lévő középpályások felállása az ellenféltől és a saját csapat stratégiájától függően, edzője váltogatja. Lehet klasszikus a középpályások felállása, (angol módra) vonalban, de lehet középpályás söprögetővel játszani, lehet három középpályással és előttük egy szervezővel. Ugyanez vonatkozik a csatárokra is. Két szélső ék, vagy két belső ék, de lehet egy ék és mögötte egy „bolygó”, vagy árnyék ék.

A tapasztalat: az embernek a külvilágra való gyakorlati ráhatása alapján felhalmozódott ismeretek összessége, e ráhatás észleleti, gondolati eredménye, a külvilág érzéki tükröződése. A tapasztalat nagyon sokféle szintű lehet, az ösztönöstől a tudományos tapasztalatig. A tapasztalat alapján tárulnak föl a dolgok, jelenségek összefüggései, törvényszerűségei. Nagyon fontos szerepet játszik a haladásban, az elmélet és a gyakorlat fejlesztésében. A tapasztalati tanulása egy aktív fejlesztési út. Például az edző a tudást nem egy külső oktatótól kapja, hanem a saját próbálkozásának a feldolgozásából kapja.

Az edző fontos személy a játékban, ő felel az edzésért és a csapatért a meccs alatt. Mintegy a saját képére is formálhatja a játékosait. Az edzők egyedi képességüket használják, hogy ösztönözzék a játékosokat pályán kívül és belül (az edzéseken) egyaránt. A tehetséges edző magas vezetői képességgel rendelkezik és tudja a megfelelő módszereket, amivel a fiatal és az idősebb játékosokat gyorsan és eredményesen edzheti.

Arsene Wenger, Sir Alex Ferguson, Louis Van Gaal, Rafael Benitez, Giovanni Trappatoni, Rinus Michels, Carlos Alberto Parreira, Otto Rehhagel, Luíz Felípe Scolari, Ottmar Hitzfeld, Roy Hodgson, Marcello Lippi, José Mourinho, Vanderlei Luxemburgo, Fabio Capello. Fantasztikus lista. A ma és a tegnap sztáredzői. Nem önkényesen lett összeválogatva. Ezek a topedzők több, mint egy évtizeden keresztül segítették Andy Roxbourgh szakmai munkáját, konferenciákon vettek részt, előadásokat tartottak és az 1997-től megjelenő The Technician lapnak is folyamatosan nyilatkoztak. A sztáredzőkre a kreatív gondolatok a fő jellemzők, amelynek az alapja a felkészültség és a bölcsesség és a tapasztalat.

A Champions Magazine a közelmúltban cikket közölt José Mourinhoval, a sikeredzővel. Lehet szeretni vagy nem Mourinhot, de Ő olyan vezető, akinek a véleménye fontos. Legutoljára is „érdekesen fogalmazott”. „Nem szeretem az olasz focit és engem sem szeretnek itt” – utalt a szövetséggel, és a helyi médiával való viszonyára a szókimondó portugál. Tudni kell róla, hogy immáron két éve ül az Internazionale kispadján és bár tavaly bajnokságot nyert a milánóiakkal, nem csinál titkot abból, hogy előbb-utóbb szeretne visszatérni Angliába. Mourinhót rendszeresen megbüntetik legutóbb három meccsre szóló eltiltást, és súlyos pénzbüntetést kapott, mert kritizálta a bírót.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) (németül: Deutscher Fußball-Bund) a német labdarúgás irányító szervezete. Az európai szövetségek közül az egyik legszervezettebb. Az egyesületek (a tagok) öt nagyobb közigazgatási terület alapján szerveződnek, melyek további 21 Regionális alszövetségben tömörülnek. A vezető szerep természetesen úgy szervezeti, mint szakmai területen a DFB-t illeti, de mindegyik szövetségnek megvan a maga önállósága különböző szakmai programok lebonyolítására.

A támadó és védő játékok taktikai megoldásainak többségét gyakoroltathatjuk CSAK a játékterület egyik térfelén is, egy kapura. Ez a fajta játék a futball „grund" hőskorából maradt ránk, amikor is a játékosok létszáma állandóan változott, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy elkezdtek játszani, mire egyiküket hazahívták segíteni. Ezeket a játékokat nevezték el hőskori grundjátékosaink „viktoriázásnak”. Lényege, hogy „csak az egyik kaput használjuk. Ebben állt (védett) egy kapus, és a mezőnyben egymás ellen játszott két-három csapat is. Szabályok? Nos, azokat Ők maguk találták ki a helyi szokásoknak megfelelően. Ezek a szabályok sem voltak kőbe vésve”. (Schlosszer Imre)

Arsene Wenger nyilatkozta az UEFA topedzők egyik konferenciáján: „egy csapat fejlődésének az a mértéke és egyben az edzői munka művészete, hogy miként tud a csapatjátéka úgy fejlődni, hogy minél jobban előrefelé játszanak védő pozicióvesztés nélkül". Erre a legjobb szerkezet a 4-2-3-1 formáció. Az európai topligákban elsősorban a spanyoloknál és a franciáknál használják a legtöbbet ez a fajta felállást. Az angol élcsapatok közül a legjobbak is többször játszanak ebben a felállásban.

A képzési folyamatban a nagy pályára történő átlépés előtti időszak igen fontos a fiatal játékosok képzésében. A nemzetközi trend ezt a szakmai feladatot a 11-12 év közötti korra teszi. Nehéz feladatokat kell ekkor megoldani az edzőnek, sőt a legtöbb esetben arra is fel kell készülnie, hogy bizonyos esetekben a játékosok vissza is eshetnek a fejlődésükben. Az új szakmai feladat legfontosabb lényege, hogy a játékosoknak hozzá kell szokniuk a nagyobb térhez, a nagyobb távolságokhoz, a több és összetettebb feladatokhoz. Éppen ezért a „még félpályás” vagy mondhatnánk kisebb területű játékok gyakorlásánál aprólékosan ki kell dolgozni a játék elemeit és ezeket aztán át lehet és kell is vinni a nagypályára.