Bevezető az U17 EB-hez.

 Május 2-án kezdődik az U17-es EB Belgiumban.

Anglia, Belgium, Franciaország, Hollandia, Izland, Németország, Spanyolország és Ukrajna válogatottjainak részvételével.

 

 

 

Magyarország két évvel ezelőtt részt vett a legtehetségesebb fiatalok kontinens viadalán, de ebben az évben nem tudta kiharcolni a döntőbe jutást. Honlapunk - mindenek előtt a szakemberek számára - folyamatos elemzéssel jelentkezik Belgiumból.
Dr. Mezey György az UEFA felkérésére szakmai megfigyelőként vesz részt az eseményen.

A játéknapok után küldi tudósításait képes szakelemzés formájában.
Egyedülálló lehetőséget jelent ez a magyar edzők számára.

Az U17-es, az U21-es EB /Hollandiában/, az UEFA kupa döntő /Glasgowban/, a Bajnokok Ligája mérkőzései és a döntő /Athénban/ folyamatos lehetőséget biztosít az összehasonlító elemzésekre, a fejlődés és az európai top futball irányainak meghatározására.

Mindezt folyamatában tudja követni a magyar szakember segítségével a hazai edzői gárda, a honlapon megjelent „helyszíni jelentések” segítségével. Hisszük, hogy az érdeklődők – a tudósításokon keresztül – képesek lesznek együtt élni az európai futball rezdüléseivel és hasznosítani tudják napi munkájukban.
Kövessék az eseményeket az fbt21.com weblapon. Kérdéseiket, megjegyzéseiket küldjék el a szerkesztőségbe, - footballtop21@chello.hu - amelyekre azonnal válaszolunk.

Az fbt21 szerkesztősége

Az alábbiakban közreadjuk az UEFA tájékoztató anyagát a belgiumi EB rendezésével kapcsolatban:

    



Lap elejére