Gerard Houllier Manager - FC. Liverpool

siteadmin, k, 2004-01-27 20:12

Ki is ez a szerény modorú, rokonszenves, az angol futballtól oly idegen francia úriember?
A francia labdarúgó szövetség technikai igazgatója volt. Stábjával megalapozta a francia futball bázisát. Türelemmel, szakértelemmel, odaadással dolgozott a korosztályos válogatottak szakmai programján, az egyesületi szintû utánpótlás képzés megteremtésén.
Felépítették az új francia futball iskolát, egymásra építve az oktatás, képzés, nevelés - sokak által mesterkélten szétválasztott – 15 éves programját. Munkásságukat sikerek követték. Sorra nyerték a korosztályos válogatottak Európa bajnoki tornáit.
És végül VB és EB gyõzelem 1998-ban és 2000-ben.

Kapósak lettek a francia játékosok, de megjelentek a francia edzõk is az eddig megközelíthetetlennek vélt futball nagyhatalmakban. Arsen Wenger az Arsenalhoz, Gerard Houllier a Liverpoolhoz került. A dörzsölt futball rókák, elõre mosolyogtak. Mekkora bukás lesz ebbõl.
Francia edzõk a szigetországban?
Nos, Alex Fergusson után Houllier és Wenger maradt posztján a leghosszabb ideje. Az angol futballban!

Houllier parádés sorozatot produkált.
FA kupa gyõzelem, dobogós hely a Premiershipben, majd az UEFA kupa döntõjében diadalmaskodik az Alavés ellen (5:4) Németországban 2002-ben. Nyugodtan tovább állhatott volna!
Nos kedves kétkedõ angol kollégák, hát így kell ezt.
Lehet utánozni! De nem! Tovább, egyre csak tovább az újabb sikerek felé! Itt õ is tévedett.
Az út nem ilyen egyenes. Botlások, megtorpanások. Felerõsödött körülötte a féltékenység kavarta intrika, cinizmus. Érezte, egyre nehezebb helytállni. Pedig a mércét õ helyezte ilyen magasra.
Végül robbant a stressz bomba. A Leeds elleni bajnoki mérkõzés félidejében megszakadt a szíve.

Szerencséje volt. Mérkõzés közben senki sincs az utcán Liverpoolban. A rohamkocsi még idõben ért a klinikára. Higgadt elõkészületek végén õszinte szavak a halállal küzdõ edzõhöz: „Mr. Houllier, az operáció túlélésére húsz százalék esélye van, anélkül talán átvészeli, de többé kispadra nem ülhet”(!) informálta a neves szívsebész.
Késedelem nélkül jött a válasz. „Operáljon professzor”… 14 órás csata a klinikán, fél éves lábadozás, de a kispadon újra ott van Houllier!
Továbbra is óvják az orvosok a mérkõzés izgalmaktól, amikor is az edzõ keringése majdhogy nem úgy „dolgozik” mint a játékosoké: 170-180-nal jár a pulzus.

Gerard fittyet sem hány erre. A mérkõzés, a siker számára nem a legfontosabb, hanem egyszerûen minden.
Maga az élet!

Az alábbiakban közöljük a francia szakemberrel folytatott beszélgetést.

Riporter: Ön egy olyan nagy egyesületnél dolgozik, mint a Liverpool, mit mondana az élcsapatok elvárásairól az edzõi tevékenység területén?

Houllier:
Nos a legfõbb probléma a vezetõ edzõ számára – fõleg a nagy egyesületeknél, de máshol is – hogy az eredmény élet és halál kérdése; minden rossz eredmény válsághoz vezethet.
Ha csapatot épít a szakember, idõ kell ahhoz, hogy a dolgok megszilárduljanak. Egy fiatal csapatnak pedig különösen fontos, hogy tapasztalatot szerezzen. A tapasztalat megszerzése idõ kérdése.
A másik dolog, hogy a csapat elégedett legyen, s ezt elérni igen nagy nehézség. A labdarúgást többé már nem tizenegyen játsszák tizenegy ellen, s nem is tizenhat-tizenhat ellen. Ha eredményeket akar az ember elérni, kupákat nyerni, jó helyezést elérni a bajnokságban, akkor húsz jó játékosra van szüksége – a sok mérkõzés, a válogatottbeli szereplések, stb. miatt. Ezért legalább húsz jó játékosra van szükség, akiket viszont elégedetten kell tartani, annak ellenére, hogy eltérõ céljaik vannak és néha nem játszhat mindegyikük.

Riporter: De hogyan lesznek elégedettek?

Houllier:
Nem szeretem a rotációs rendszert.
A sorozatmérkõzések miatt néha elfáradnak a játékosok vagy kidõlnek a sorból.
Az utolsó mérkõzéseken, amit játszottunk tudtuk, hogy van 4-5 játékos, akik sokat kihagytak, és szükségük lenne még néhány meccsre, hogy elérjék legjobb formájukat, de be kellett rakni õket a csapatba.
A fõ dolog, hogy résztvevõi lehessenek a dolgoknak, sõt néhány játékos ezt meg is mondja. Ez azt jelenti, hogy törõdni kell azokkal, akik nem játszanak, de azokkal is, akik mindig játszanak. Ez az adott bajnokságtól és az átigazolási rendszer szabályaitól függ. Nagyon sok a bajnoki, a kupamérkõzések száma, nekünk gyakorlatilag öt porondon kell helyt állnunk. Ideértem a válogatott mérkõzéseket is.
Ha az átigazolási rendszer nem változik, lesznek olyan játékosok, akár szeretjük, akár nem, akik sokkal inkább zsoldosok lesznek, mint manapság. Ez azt jelenti, hogy a menedzsereknek gyorsan kell eredményt felmutatni. A labdarúgó-szakértelemnek nagyon magas szinten kell lennie, mert a legjobbat kell kihozni egy olyan csapatból, amely valószínûleg nem lesz sokáig együtt. Lehet, hogy csak nagyon rövid ideig dolgozhat az ember egy adott csapattal, mert a játékosok gyakran váltanak klubot.
Nem szeretném, ha a munkánk csak játékosok adásából és vételébõl állna, de félek, hogy ez megtörténhet. Ebben az esetben lehet, hogy lesz valaki az egyesületnél, akik a játékosok adás-vételével foglalkozik és szintén valaki, aki a technikai és pszichológiai oldalért lenne felelõs. Felépíthet egy csapatot, de egy pillanat alatt nem lehet eredményt elérni, ezért képesnek kell lenni arra, hogy az ember összeszedjen játékosokat, gyorsan eredményt érjen el, majd esetleg átmenjen egy másik csapathoz.

Riporter: Ön személyesen hogyan birkózik meg a munkájával járó stresszel és feszültséggel?

Houllier:
Megpróbálom pihentetni az agyamat, nem gondolni a futballra. Ennek nem voltam tudatában 4-5 évvel ezelõtt. Idõre van szükség, hogy megértse az ember: néha egyszerûen ki kell kapcsolni, és valami mást kell csinálni. Én például szeretek a barátaimmal ebédelni, filmeket nézni, teniszezni – az-az szeretek valami mást is tenni. Megéretem azokat, akik golfoznak, mert közben ki tudnak kapcsolni. Nem gondolom, hogy megváltoztathatjuk a labdarúgás környezetét, a nyomást, a médiát stb. De megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat. Igyekszem nagyon friss és tiszta fejjel készülni a mérkõzésre és ez nagyon sokat segíthet.

Riporter: Mit mondana azoknak az embereknek, akik az edzõk közvetkezõ generációját oktatják. Mit kell hangsúlyozni az edzõképzõ programokban?

Houllier:
Elsõként a labdarúgó szakértelemre helyezném a hangsúlyt. Topmenedzserként a legjobbak közé kell tartozni az adott területen. Azt gondolom, hogy a játékosok egyre inkább tudatában vannak annak, – a TV, az Internet, a média által – hogy milyen dolgokat végeztetnek velük, és melyek azok a helyes dolgok, amiket meg kell tenniük. Meg voltam lepõdve, hogy egyes játékosok mennyire tájékozottak felkészülési, de még taktikai kérdésekben is.
Ahhoz, hogy labdarúgó szakértõ lehessen valaki, kurzusokon kell részt venni, kapcsolatban kell állni tapasztalt szakemberekkel, valamint külföldi edzõkkel is, stb. Hogyan birkózhatunk meg a különbözõ nehéz helyzetekkel. Én magam beszéltem már olyan emberekkel, akik voltak hasonló szituációban és elfogulatlanul tanácsot képesek adni. Akár még a bajnokságban edzõsködõ barátokat is megkérdezem. A fõ dolog, hogy nagyon magas szintû labdarúgó szakértelemmel kell rendelkezni, és ezt naprakészen kell tartani. Például a kondícionális felkészülés területén rengeteg elõrelépés történt és hasonlóképpen a taktikai flexibilitás ma már elvárt dolog. Ma már nem lehet azt mondani, hogy én ezt jól tudom és csak ezt csinálom.

A másik dolog, hogy jobb menedzserré válhasson valaki, meg kell ismernie a saját személyiségét, nem szabad mást utánozni. A menedzsereknek ismerniük kell a menedzselés különbözõ módjait, és hogy milyen a saját módszerük. Azt a módszert kell választani, amely saját magukkal leginkább összhangban áll. Nem kell azt és ugyanúgy csinálni, amit Lippi vagy Ferguson csinált, a saját személyiségünket kell ismerni.

Nagyon sok dologban segíthetnek a kurzusok, hogyan figyeljünk a játékosokra, hogyan tûzzünk ki célokat, hogyan növeljük a játékosok önbizalmát, hogyan hozzunk létre motiváló környezetet, valamint hogy miként tanuljunk saját hibáinkból.
Stratégának kell lenni, gondolkodni kell: itt vagyok most, ide akarok eljutni, milyen úton érhetek el oda?

Végezetül kommunikálni kell. Nem engedheti meg magának az ember, hogy ne kommunikáljon. Ez sajnos egy olyan szakma, ahol ezen át kell esni legalább 2-3-szor hetente, 3-4 órán keresztül tájékoztatni kell a médiát. Segít, ha valaki felkészít, hogy milyen kérdéseket tehetnek fel, mik a lehetséges csapdák; de a tapasztalataiból tanul igazán az ember. A jelen egyik nehézsége, hogy miként bánjon az ember a médiával. A média részérõl egyre nagyobb elvárások tapasztalhatók – mert a médiának már nem elég, ha azt írhatja, hogy szép a fû, a labda eléggé fel van fújva, a játékosok jól néznek ki, stb. Õk történeteket szeretnének eladni, és ennek néha az öltõzõben is érezhetõ a hatása.

Riporter: Milyen tanácsokat adna valakinek, aki éppen most szerezte meg edzõi képesítését?

Houllier:
Azt mondanám, gondolja meg kétszer, hogy edzõ akar lenni.
Elsõként legyen önmaga.
Ne féljen hibákat elkövetni, a hibákból tanul az ember. Mindenki követ el hibákat.
Nem kell a játékosok elõtt feltétlenül elismerni, de kezdõ edzõként mindenki hibázhat.
Kezdõ edzõként azt figyeli az ember, hogy jól csinálja-e a dolgokat. Késõbb, idõsebb korában már arra figyel, hogy a játékosok megértik-e amit mond, hogy sikerült-e átadni, amit szeretett volna. Kezdõ edzõként inkább magára figyel az ember, idõsebbként pedig inkább a játékosokra, hogy megértették-e.

Azt mondanám, hogy ne próbálj meg kedves a lenni. A cél a hatékony, jó csapat és egy csapatnál, ahol 22-25 játékos van, nem mindenki fog kedvelni. Néhányan néha duzzogni fognak, elégedetlenek, türelmetlenek lesznek. A legfontosabb, hogy tiszteljük egymást. Lehet, hogy kedvelnek, de ez nem elengedhetetlen feltétele a munkának.

A fõ dolog, hogy mint edzõ és ember tiszteljenek. Néha elbukhat az ember, ha túl kedves akar lenni, de azt kell, hogy mondjam a játékosok nem bocsátják meg, ha túl kedves vagy hozzájuk. Fokozatosan haladj elõre, ne légy rögtön túl ambiciózus. Mondok egy példát. Egy korábbi jó játékos hirtelen menedzser lett egy skót klubnál – nem vált be. Sajnos elbocsátották. Azt gondolom, ebben a szakmában jobb lent kezdeni. Legalább egy felmondást át kell élni, hogy tudja az ember, milyen az edzõsködés. Az edzõsködés hullámhegyek és hullámvölgyek sorozata. Azt mondjuk, hogy akkor válik valaki edzõvé, amikor elõször kirúgják. Jobb fokozatosan feljebb lépni, mindig veszélyes rögtön egy nagy klubhoz kerülni, ami szinte soha nem is válik be.

Az utolsó tanács, amit adnék: alkalmazkodás vagy halál. Ez a szakma errõl szól. Minden olyan gyorsan változik, a dolgok egyre komplexebbé válnak. Tudatában kell lenni, hogy mi történik körülöttünk, koncentrálni kell, és alkalmazkodni vagy meghalni.

A stresszt néhány ember jól viseli. A válogatottak edzõin van a legnagyobb stressz, mert lehet, hogy nincs javítási lehetõség hat hónapig egy vereség után. Ismerek olyan játékosokat, akik azt mondják, nem lesznek edzõk, mert képtelenek a stresszel, a nyomással megbirkózni. Kicsit olyan, mint a szerencsejáték.
Én nem kockáztatok, de szeretem a stresszt, a nyomást. Nyomást alatt tudja igazán megmutatni az ember, hogy mire képes.


Lap elejére