Kiss László
UEFA "A"
Budapesti Instruktor.

Hihetetlen módon megörültem amikor Nikandish Hossein az MTK nõi labdarúgó edzõjének sorait olvastam a fbt21-en. Régóta készültem arra hogy jómagam is írok e hasábokon, de mindig elbizonytalanodtam: kit érdekel a nõi foci? Természetesen tudom, hogy ezeket az írásokat elsõsorban a szakemberek  olvassák, ezért nekik is íródnak. Kíváncsi vagyok arra, hogy hány vezetõ és érintett olvassa el a cikkeket a nõi futballról. Egyáltalán a nõi labdarúgásban dolgozó edzõk olvassák-e a fbt21-et, a férfiaknál dolgozó edzõk érdeklõdnek-e a gyengébb nem helyzetérõl.
Azt hiszem fel is tettem egy lényeges kérdést: mi edzõk bárhol is dolgozunk, csak magunkkal vagyunk elfoglalva, vagy érdekel bennünket mások problémái is?
Mint a fõcímbõl kiderül elsõsorban vitatkozni - egyetérteni - helyeselni, egy- két gondolatot hozzáfûzni szeretnék „Niki” írásához.
Menjünk sorjába.

Az OTP-MOL-BOZSIK Labdarúgó Akadémia „rengeteg” kislányt mozgósított. Ez elsõsorban néhány instruktor remek munkáját dicséri. Van olyan megye, ahol több mint 300 kislány kergette a labdát! (Nógrád megye) Ha ez valamennyi megyében ugyanígy megvalósult volna, akkor most 8.000 nõi labdarúgóról beszélhetnénk. Óriási szám, bár még ezzel is az utolsó helyen kullognánk Európában.
De. A Bozsik Akadémia programjának akkor lesz igazán pozitív jelentõsége, ha 12 éves koruk után a lányok bekapcsolódnak az országos bajnokságba. Õszintén szólva ezt én még nem látom tisztán, bár ezek a kislányok még nem is „öregedtek” ki a Bozsikból. Ha 2-3 év múlva ezek a csapatok megjelennek az U-15-ös bajnokságban, akkor nyert ügyünk van. Ehhez viszont jó példát kellene nyújtani a mostani NB. I. és NB. II- nek. Az MTK- nak is.

További szakmai gondot jelent, hogy a keresztpályáról miként fogják megélni a kicsik a nagypályára átmenetet. Amikor elõször kiírták az U 15-öt keresztpályára, akkor azt mondtam, hogy ez ökörség. Az élet nem engem igazolt. Talán a legjobban mûködõ országos tornarendszerû bajnokság. Egy pici hibájáról a játékosok természetesen nem tehetnek: az edzõk mindenáron nyerni akarnak, mert úgy gondolják az Õ munkájukat ezek szerint ítélik meg. Tehát alkalmazkodni kell a körülményekhez, a lány labdarúgás sajátosságaihoz, a magyar lehetõségekhez.

1. FC. Femina U17 csapata

Természetesen remek dolog lenne, ha az U17 vagy az U19 mûködne, de sajnos U19 nincs, az U17 esetében pedig az NB -s csapatok megint csak nem mutatnak jó példát. Tudom, hogy ehhez megfizetett edzõk, normális pályák kellenének.
Az edzõk és a pálya is pénzkérdés.
Tiszta sor. Az nincs.
Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. A társadalmi megítélésnél. Katasztrofális. Még a profi férfi együttesek edzõinek véleménye is fájó./ Csank János mesélt errõl egyszer./ Nekem is sokszor felteszik azt a kérdést: Te ilyen gyenge edzõ vagy, hogy csak a lányoknál kapsz munkát? Ugyanez vonatkozik az utánpótlás csapatoknál dolgozókra is. Ha a kollégáknak is ez a véleményük, akkor mit várhatunk el a társadalom többi tagjától?

Maradjunk csak a szakmánál egy pillanatra.
Egyetértek, hogy bizonyos specializációra lenne szükség a lányok képzésénél. Ezt azonban még nem dolgozta ki senki. Neki kéne állni….
Azzal azonban nem értek egyet, hogy még korábban eredményért játszanak a kicsik. 14 év alatti gyerekektõl megkövetelni a gyõzelmet? Ha a felnõtt edzõ úgy dönt, hogy a felkészülési idõszakban pl. 8 kilométert futtat csapatával, akkor ugyanezt teszi a 13 éves tehetséggel?

Külön gond az edzõk kérdése. Keveslem a nõi edzõket a kispadon. Páran megszerezték ugyan a végzettséget, de inaktívak.
Meggyõzõdésem a lányok mellé nõi edzõk kellenek. Az utánpótlásnál biztos. Ez a nemzetközi trend. Legyen elõttük minél több pozitív példa, hogy nem muszáj elszakadni e gyönyörû játéktól a pályafutás befejezése után sem. Ugyanez érvényes a játékvezetésre is. Ne szidjuk a bírókat lányok, inkább így jussunk ki Olimpiára, VB-re, EB-re. Végezzenek el a lányok menedzserképzõket és sportvezetõként segítség régi csapatukat, alakítsanak újakat, bárhova veti is az élet õket, harcoljanak a nõi szakágért. Meggyõzõdésem, hogy itt is maradandót tudnának alkotni.

Mérkõzésre készülve
1. FC. Femina U17

Egyetértek azzal a megállapítással, hogy kevés a csapat, gyenge a színvonal. Ezt azonban úgy megoldani, hogy valamennyi együttest „kinevezzük” I osztályúnak, hibás elképzelés. A mostani kiírás szerint is vannak 10 gólnyi különbségek. Mindkét csapatnak „rossz” ez az eredmény.
Különben is adminisztratív eszközökkel színvonal emelkedést elérni lehetetlen. Sok-sok MLSZ vezetõ és elnökség próbálkozott hasonló gondolatokkal a férfiaknál. Valószínûleg azért, mert ez azzal az egyébként nem létezõ benyomással jár, mintha Õ /Õk/ tényleg reggeltõl estig a labdarúgás felemelkedéséért dolgoznának, s micsoda korszakalkotó gondolatok jutnak az eszükbe akár reggelizés közben is.
Úgy gondolom, ezt azoknak kellene megoldaniuk, akiknek ebben a kérdésben már összehasonlító tapasztalataik is vannak.

Femina szurkolók

Az „elõmérkõzésekrõl”: a Femina próbálkozott vele. Úgyanis a REAC-al egy pályán vagyunk. Gondoltuk talán ki tudjuk csalogatni a nézõket rendszeresen a mi mérkõzéseinkre is. Nem sikerült. Játszottunk "utómeccset", összesen 3 fõvel maradt több, de az is csak 20 percig, mert a haverjaim voltak. Ez „utó” mérkõzés volt, de nem jártunk jobban az „elõvel” sem.
Azt meg az elõírások miatt sokkal korábban kellett kezdeni. A szokásos 23 nézõ látta a meccset.
De, õszintén mennyi nézõre számítunk, ha a Fradi átlag nézõszáma nem éri el a 3000 fõt? A magyar nõi labdarúgás ugyanúgy hosszú tétlenségre van ítélve, mint a férfi.

Az 1980-as évek futballvezetõi elszalasztották azt a történelmi lehetõséget, hogy fejlesszék e szakágat.
Talán kevesen tudják, de abban az idõben még Európa elitjébe tartoztunk! Vezetõink jó izûen ültek kedvenc székeikben. Éltek a mának, elõremutató terveket nem dolgoztak ki. Az utánpótlásért abban az idõben semmit sem tettek. Ha netán valaki próbálkozott, akkor azt lehurrogták. Valami ilyesmit látok most is. Döntésképes vezetõink továbbra is úgy látják, hogy a világklasszis játékosok 20 évesen jelentkeznek az egyesületeknél, természetesen magyar anyától és apától.

Az utóbbi idõben pedig igazán volt jó példa arra, hogy miként lehet egy sportágat akár rövid idõ alatt a világ élvonalába repíteni.
A nõi vízilabdára gondolok. Persze ez állami segédlettel történt. Ugyanez vonatkozik a jéghokira. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idõ alatt ennyi pálya épüljön, s a pozitív eredmények már mindenki számára láthatók. Biztos, hogy nagyon hosszú út áll elõttünk, melyben mindenkinek ki kell vennie a részét, s csak utána beszélhetünk távoli fényekrõl. Ugyanakkor ne várjunk állam bácsira, de tegyünk meg mindent saját portánkon, hogy benne játékosok, edzõk, vezetõk, szurkolók jól érezzék magukat, s beszédtéma még csak véletlenül sem a „maszatka” legyen a Magyar Nõi Labdarúgásban.

És a valóság: az elmúlt évben példamútatóan a legtöbbet a nõi utánpótlás labdarúgásért a Bozsik Akadémia tette.
Hír a napokban: felfüggesztette támogatását az OTP és a MOL.
Szokták mondani: ilyen gazdagok vagyunk?
Femina fotok: