A magyar múlt 18. – A szürke eminenciás – Zakariás József
„Nem értheti meg a jelent az, aki nem ismeri a múltat" – hangzik egy mondás. De mondhatnánk másképpen is: aki a múltat nem ismeri, az a jövőt sem tudja megtervezni.
A magyar múlt sorozatunk eddig 17 részben jelentkezett. Folytatjuk nagyjaink bemutatását. Egy olyan játékost mutatunk be, akinek a nevét nemcsak az ötvenes években, hanem manapság is mindenki fújja, hiszen az „Aranycsapatunk” tagja volt. Bár a szaksajtó Bozsik, Puskás, Hidegkuti és Kocsis mellett „szürke eminenciás”-nak tartotta, Zakariás József tudása, felkészültsége, emberi kvalitásai nem törpülnek el a csapat sztárjai mögött.
A magyar múlt ... 16. Az aranycsapat kősziklája – Lóránt Gyula
A hátvédsor tengelye.
Kitűnő fizikai felépítéssel, jó rúgótechnikával, fejlett taktikai érzékkel és fegyelmezettséggel méltó tagja volt az Aranycsapatnak. Pályafutása alatt a támadó és a fedezetsor minden posztján szerepelt.
A magyar múlt ... 14. A gólkirály - Kocsis Sándor
Kocsis Sándor az Aranycsapat kiemelkedő csatára, (1929. szeptember 21. Budapest – 1979. július 22. Barcelona)
Gyermekfocistaként a Kőbányai TC-ben játszik, majd 1947-ben a Ferencvárosba (FTC) igazol. Klubváltás nélkül az EDOSZ-ban folytatja, ugyanis a Fradi 1949-ben politikai indíttatásból, „felvette” az Élelmezésipari Dolgozók Országos Szövetsége nevét (EDOSZ).
1950-től 1956-ig a Bp. Honvéd legendás játékosa.
A magyar múlt - 12. - Czibor Zoltán. Az „aranycsapat” tagjára emlékezve.
Czibor Zoltán
(Kaposvár, 1929. augusztus 23. – Komárom, 1997. szeptember 1.)
A napokban múlt tíz éve, hogy meghalt az aranycsapat tagja, a zseniális, ördöngős balszélső. A „rongylábú”, a
„bolond”, ahogy társai szólították a gyors és kiszámíthatatlan játékost.
A magyar múlt ... 10. A futball Paganinije - Zsengellér Gyula
„A futball Paganinije”
Az Újpest FC. labdarúgó csapata 1946 őszén Törökországban portyázott. A mérkőzéseken különösen Zsengellér Gyula - becenevén „Ábel” - játéka volt nagy hatással a szurkolókra.
A magyar múlt ... 8. A védekezés magasiskolája: a Fogl-gát
A híres Fogl-gátat az Újpest (UTE) két legendája alkotta:
Fogl Károly és testvére Fogl József.
A két timárember, akik a gúlarendszerben Európa legjobb hátvédjei voltak.
A magyar múlt 17. - A keménység mintája - Dalnoki Jenő
Egy játékos pályafutás és edzői karrier nehézségei, gyötrelmei és örömei
A kispad hálátlan hely. Amikor a csatár lövése a kapufáról befelé megy, őt ünneplik és a csapatot, az edző kap egy-két elismerő vállba veregetést. Amikor viszont a labda nem be, hanem kifelé pattan, akkor amellett, hogy a szerencsét kárhoztatja mindenki, a harag az edzőre hárul: „hol a csapatunk?” kórussal rajta kérik számon miért tette be, miért nem tanította meg, miért nem készítette fel, miért ideges a fiatal, miért játszik még az öreg? …. Szóval az edző egyedül marad, szinte mindenhol, mindörökre.
A magyar múlt ... 15. A legnagyobbak közé tartozik - Tichy Lajos
A hetvenkét mérkőzésen szerzett ötvenegy góljával Tichy Lajos Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Schlosser Imre mögött a magyar válogatott történetének negyedik legeredményesebb játékosa.
A magyar múlt ... 13. Labdarúgásunk nagy „Öreg”-je
A Nándi bácsi!
Mezey György
Edzőm volt az MTK-ban és a Spartacusban.
Leírhatatlan nagyság volt.
Nem az edzésmunkában, a csapatszervezésben, vagy a taktikai tanácsadásban. Csak úgy általában.
Mindent amit tett, mondott, ahogy reagált, az őstehetség futballzseni képét tárta elénk.
A magyar múlt ... 11. Egy éve ment el közülünk Szusza Ferenc
Vérbeli csatár és kitűnő ember volt …
Pont egy éve, hogy kaptuk a hírt, elhunyt a magyar futball legendás alakja, Szusza Ferenc, a klubhűség mintaképe.
A magyar múlt .... 9. Aki a pályán nem ismert tréfát - Opata Zoltán
Opata Zoltán, (Bp. 1900. 09. 24. – Bp., 1982. 05. 19.) Korának nagyon népszerű játékosa. Érdekes, laza egyéniség volt. Úgy a pályán, mint az életben.
Egy különbség azonban volt a két terület között. A játéktéren nem ismert tréfát.
A magyar múlt .... 7. A „Futballkirály”
Schaffer Alfréd
(Pozsony, 1893. február 13. – Prien am Chiemseem 1945. augusztus 30.)
A legelső világklasszis magyar középcsatár.
Az első akit Európa profi labdarúgóként ismert.
Itthon „Spéci” volt a beceneve, Németországban és Ausztriában „Futssballkönignek – Futballkirálynak” becézték.











