Tisztelt Szerkesztõk!

Bevallom õszintén, már lemondtam a válaszról , mert nem voltam biztos benne, hogy beleillik a lap stílusába a régmúlttal foglalkozni. Nem egy továbbképzésen, ahol például (idõsebb generációhoz tartozó) olasz edzõk is voltak, nekünk sokkal fiatalabbaknak egy „misztikus” magyar iskoláról beszéltek, és sajnos csak kevesen értették (köztük én is). A hazai edzõképzéseken (UEFA, TF) erre sajnos, nem jutott idõ.
Talán nekünk MAGYAR EDZÕKNEK is örömteljes, és reményt adó, hogy mi is mutattunk irányt egykoron Európának, és nem csak úgy kifutott 2 x 11 kitûnõ futballista VB döntõt játszani, voltak mögöttük kitûnõ edzõk, akikrõl nagyon kevés szó esik Magyarországon, pedig a gyökerek fontosak itt is.
Azt pedig, hogy volt magyar koncepció az utánpótlásképzésre már akkor is, meglepõ, de örömteljes. Nagy örömmel olvastam a gondolatokat, neveket, várom a folytatást!
Köszönettel! - simi

Tisztelt Olvasónk!

Ígéretünkhöz híven megkezdjük sorozatunkat a magyar futball múlttal kapcsolatban.
Szeretnénk bemutatni – az életrajzi adatok mellett, különbözõ történeteken keresztül – azokat a játékosokat, edzõket, és adott esetben vezetõket is, akik a magyar labdarúgás hírnevét megalapozták és hosszú évtizedeken keresztül a világ és Európa elitjében tartották.
Ugyanakkor szeretnénk olyan edzõket is bemutatni, akik „bár csak” (!) utánpótlással foglalkoztak, de csendes, áldozatos háttérmunkájuk eredményeképpen pl. egy Törõcsik András, Nyilasi Tibor került labdarúgásunk élvonalába.
Elõre bocsátjuk, hogy ne keressenek valamiféle sorrendiséget a megjelenõ edzõk, játékosok között. Inkább a „név vagy a történet” mögötti mondanivalót keressék, melybõl a mai napig tanulhatunk. Legalább is azok, akik tenni szeretnének, illetve változtatni ezen a helyzeten, ami a magyar labdarúgás van.
Sorozatunk elsõ két szereplõje Tóth Potya István és Soós Károly.