0

Pár ezer ember, majdnem annyi török, mint magyar, a lelátókon.
Odaadással szurkolnak a jelenlevõk. Õket a nemzeti színek tisztelete vezérli.
Küzd a csapat is becsülettel.
Mégis, az embernek az, az érzése, hogy a magyar labdarúgásban folyó nemtelen csata miatt, a válogatott atmoszféráját is a közöny lepi el.

Itt már nem hisz senki semmiben.
Ezért is konganak a lelátók.
Veszélyes, nagyon veszélyes helyzet. Azt sugallja, hogy ez a realitás, semmi esélyünk feljebb lépni, pedig itt mindet megtettek a díszlelátón sorjázó, többségében már leszerepelt vezetõk.
Ki kell várni, míg beérik munkájuk gyümölcse.

Kétségtelen tény, a magyar labdarúgásban, - elhanyagolt, kiépítetlen bázisa, rendezetlen viszonyai miatt, - a reálisan várható nemzetközi szintû eredmények elérése - a felnõtt válogatott szintjén – évekbe telhet.
Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a mindenkori nagyválogatott ne lehetne képes legyõzni bárkit is hazai pályán.
Egy–egy ilyen kiugró lehetõség esélyét elvetni soha nem szabad. Sajnos, ez a – feladom, mert nincs esély – szellemisége lengte körül ezt a mérkõzést.
Ez elfogadhatatlan és rácáfol a hazai labdarúgás évszázados múltjára.

Az elõzõ kapitány alatt is végig együtt éltünk a csapattal.
Matthāus lázba hozta az országot. Az emberek bíztak, kitartottak az utolsó pillanatig. Megtöltötték a lelátókat. Nem kellett a felelõs vezetõknek hermetikusan elzárt biztonsági páholyokba bújniuk a népharag elõl.

E mérkõzés kapcsán is, szakmailag sok kérdést lehetne feltenni.
Honlapunk erre nem vállalkozik.
Se szeri, se száma a szakértõknek, hivatásos véleménynyilvánítóknak, a megmondó embereknek.
Megteszik õk.

Igaz, arról szemérmesen hallgatnak, hogy a 89-es korosztály után, a 90-es is bejutott az EB döntõjébe. Az U19 válogatottnak /87-es korosztály/ is jó esélye volt, de Kisteleki elnök durván belenyúlt a szakvezetés munkájába és kirúgta az addig kitûnõen dolgozó szakvezetõt az utolsó sorozat elõtt.
Mind a Bozsik Akadémia sikere, a magyar labdarúgás európai útra térésének igazolása.

De most, a múltat végképp eltörölni, a revans szellemisége járja ...

A Puskás Ferenc Stadionban lejátszott mérkõzés kapcsán pedig, csupán egy hangos gondolatot engedjen meg a két fiatal szakvezetõ.
Õszintén szorítunk nekik.

De, kedves Bozsik Péter és Détári Lajos!
Mit keresett egyszerre öt bekk – Fehér, Juhász, Éger, Komlósi, Vanczák - a pályán 1-0-s török vezetésnél?
Meg még elõttük Tóth Balázs középpályás védõként?

Ez a következménye a „múltat végképp eltörölni” ostoba filozófiának.
Ha átvettünk volna valamit a „régi világból”, - amikor Matthāus, lezárandó a baloldalt , Husztit vitte hátra a védelembe, ahonnan hatékonyan tudott támadni is, - már kevésbé lett volna szembetûnõ az öt védõ tehetetlensége a támadásépítésben. Mindenki tudta, hogy itt már a döntetlen sem elég.

A lemondás filozófiáját és a nyomába törõ közönyt jelezte kapitányunk, Dárdai Pál nyilatkozata a mérkõzést követõen: „tudtuk, hogy nem juthatunk be, de legalább megszorítani akartuk”….

Ezt így folytatni nem lehet.