A felkészülés egyéni felelõssége, teljességre törekvés

Puskás Ferenc szakmai hagyatékának rendszerezése, a világklasszis és társai sikereinek megértése, nap, mint nap újabb gondolatokat ébresztenek, sokszor döbbenetet váltanak ki az érdeklõdõben.
Meghökkenést, mert belemélyedve az élettörténet napi gyakorlatába, mindenkor érvényes igazságokkal találkozunk, amelyek hatása tükrözõdik Puskás megismételhetetlen sikereiben.

Nézzük a mai valóságot.
A futballra tevõ gyerekek motivációja közül, szinte alig találjuk azt az erõs belsõ késztetetést – a legcsodálatosabb sportágban a legjobbnak lenni, - mint ami adott volt Puskásnál és neves társainál.

Az érzelmi kötõdések rangsorában a szülõi ráhatás, a haverokkal való együttlét, az „addig sem vagyok otthon” ki nem mondott valósága, összefoglalva: a valakinek, vagy valaminek való megfelelés az elsõdleges indíték a mai ifjú futballisták életében.

Nincs az a megragadó, közvetlen élmény, amit Puskás akkor érzett, amikor labdát szedett apjának húszezer ember elõtt.
Elõdeik és koruk futballistája soha nem felejti az öltözõ szagot, ami az elsõ belépéskor megfogta.
A nagyoktól rájuk szállt mosott mezek, a bõrlabda illatát.

Sokszor ezek döntenek egy gyerek sorsáról.
Életre való kötõdést jelentenek. Azután az elsõ cselek, a leszorított rüsztrõl kivágódó labda érzete, a nagyoktól kapott dicséretek, a közönség reakciója, a rúgott gól mámora, a kemény edzések utáni jólesõ fáradtság élménye. A többet tudó futballisták szakszerû magyarázata, az apró részletekre való ráérzés, a nyughatatlan vágy: süt a nap, gyülekeznek a grundon a haverok, gyerünk focizni!

Kétségtelen, a mindennapi élet változásai kiiktatták ennek az alapmotivációnak számos elemét. Ma már nem áraszt vonzó illatot a bõrlabda, merthogy más anyagból készül, nincsenek agyonhasznált mezek, - a mama mossa õket otthon, - a haverok nem a grundon gyülekeznek, hanem a gyorszabálók elõtt az utcán, nem a hétvégi meccs a téma, hanem a diszkó ...
Nem a barát veri hívóan a lakás válaszfalát, hanem szülõi nógatás hallik: gyerünk edzésre.

A lényeg nem is a felsorolt összetevõkön, hanem mindezek együttes hatásában keresendõ.

Ha valaki nem kötõdik ezer szállal a labdarúgáshoz, hanem egy kívülrõl ráerõltetett játszmának részese, semmi esélye sincs, hogy az az erõs belsõ késztetés kialakuljon, amely megszállottként hajtja a tökéletesség felé.
A sok gyakorlás és játék, örömélménnyel jár. Mindez erõsíti a kötõdést, további sikereket hozó gyakorlásra sarkall. A felsoroltak hatására kialakult öröm érzés nem valami emberfeletti lény adománya. Megszerezhetõ, birtokolható. A természetesen kialakult belsõ hajtóerõ nélkül nem emelkedhet senki a világklasszisok szintjére.
Gyakorolni, edzeni, játszani, eredményesnek lenni, erõs egyéni felelõsségérzet hiányában, lehetetlen. Amikor a játékos maga számol el tettei következményeirõl.
Ez a nagyon erõs elem, - az egyén felelõssége - , döntõ momentum volt Puskásék életében. Ezen épült klasszisuk, ûzte Õket napi 4-6 órás gyakorlásra és játékra. Erre vállalkozni külsõ késztetésre lehetetlen. Az egyéni felelõsség bázisán rögzültek biztos tudást jelentettek, masszív mentális hátteret építenek, amely szilárdsága bármilyen zavaró körülmény ellenére is kihozza azt a szintû teljesítményt, amelyre képes valaki.

Elemezzük végig a mai futballisták történetét.
Lecipelik a pályára, hogy mozogjon.
Egyen gyakorlatok, egyen edzés. Erre ugyan lehetne építeni, de ki gyakorol ma önszántából e felett még három-négy órát?
Nincs lehetõsége?
Dehogy is nincs! Otthon a panelban is lehet szivacslabdával a helyes lábtartást iskolázni.
De van, aki megmutatja milyen az?
Van, aki elmagyarázza, miért van erre szükség?
Van, aki számon kéri a gyakorlás eredményét?

Mindez a jelenben fordítva játszódik gyerekeink életében, mint Puskásék esetében történt.
Honnan tudják az ifjú futballisták mi a tökéletes?
Ma minden edzõ azt érzi, hogy a tudás egyedüli letéteményese. Külön-külön módszerrel mást és mást tanít, ha tanít egyáltalán.
Inkább gyakorlatokat végeztet!
Eltûnt a hagyományokra épülõ magyar iskola, amely segít a helyesen kialakult, eredményeket hozó játéktudás alapelemeinek elsajátításában.

Az alkati különbségeket leszámítva, Puskás Kispesten hasonlóan precízen, elemeire bontva tanulta az alapokat, mint Sátoraljaújhelyen – késõbb a Fradiba került – Csabai, Kolozsváron Marosvári, vagy Csepelen Keszthelyi.

Sorolni lehet tömegével a példákat tovább.
A legerõsebb szûrõ pedig az volt, hogy akinek hiányos volt a technikai tudása, a játékügyessége nem volt kielégítõ, nem játszhatott közöttük.
Ez volt a leghatékonyabb kiválasztás!
Mindez emelte az ifjú játékos egyéni felelõsség érzetét saját tudásával szemben.

Gondoljanak a történet mögé.
A Honvéd vidéken játszott.
Természetesen gyõzött. Természetesen néhány fröccs a jólesõ fáradtág érzésére és a gyõzelem örömére.
„Be vagy piálva” - szól az egyik Öcsire.
„Mi én? Te vagy a k..anyád”.
A vita végén a mérce, melyikük részegebb: aki le tudja rúgni a gólvonalon botra helyezett kalapot a 11-es pontról, az nem részeg.
Irány a busszal - vidékrõl - a kispesti stadionba.
Éjjelre érkeztek.
Kalap le. Gyufák, öngyújtók világánál, Puskás utcai cipõben háromból háromszor lerúgja.
A sztorinál, a mögötte lévõk az érdekesebbek.
Bármi történjék is, egy alaptechnikai feladatot el kell látni hibátlanul.
Mindig a futballhoz jutottak ki.

U17-EB Luxemburgban.
Az egyik ifi csapat nagyválogatottja játszott döntõ jelentõségû VB selejtezõt.
Szinte üres a nagykivetítõs terem.
Pár játékos lézeng ki be mászkálva a vászon elõtt.
Világklasszisok a pályán.
Az említett nemzet fiataljainak többsége a játékteremben csocsózott …

Az örökség törvényei:

• Csak akkor lehet eredményes a gyerekek felkészítése, ha kellõen erõs a sportág iránti elkötelezettség érzése.
• Ezen az alapon kell felépíteni az egyéni felelõsség belsõ hajtó erejét.
• Az a futballista viszi a legtöbbre, aki a tehetségének érvényre juttatását nem másoktól várja.
• A felkészülés egyéni felelõsségének ereje jelenti azt a többletet, amely az átlagból való kiemelkedést eredményezi, az egyedülálló tehetséget pedig a világhírnévig röpíti.