/Hazai futball:…„rosszkedvünk tele” /

Karácsony van.

Az év legmagasztosabb ünnepe. Annak kellene lenni.
Az emberek programozott gépként rohangálnak.
Vásárolnak.
Többet, mint megengedhetnének maguknak. Hajtja õket a kötelesség tudat: ajándékozni kell.
A rájuk erõltetett bevásárló központokban háborús izgalmak.
Zsúfolt parkolók, ideges, türelmetlen emberek.
Mint, akiknek nincs hitük.
Léteznek, mert élni kell.
Csoda, hogy a romlott húst is fel akarják zabáltatni velük?
Mekkora erkölcsi züllöttség kell ehhez!

Le kellene ülni egy pillanatra, egy pohár vörös borral a kézben és beszélgetni.
Mire van ez az egész?
A vallásos hitben élõk szerencsésebbek. Õk tudnak hova fordulni.
Van esélyük válaszra.
Mások megszenvedik – röpke boldogság koszorújával - az év ezen idõszakát is.

Csoda, hogy elfordultak a futballtól is?
Itt is megfogható az elutasítás oka!
A nihil érzet csak fokozódik, ha belegondolnak egykor virágzó sportáguk jelenébe.

A varázslatos múltat jelentõ Fradi, az enyészet szélén.
El tudják képzelni, hogy ez megeshetett volna a kommunista múltban?
Ebben a szabad zagyvaságban ez is megtörténhet.
Felszámolni a futball identitás utolsó elemeit is!

Nincs magyar válogatott.
Kineveztek egy kezdõt az élére.
Már ez sem érdekli az embereket. Egykedvûen beletörõdtek, hogy a „fiatalítás” szólama mögött, valami sajátos játék folyik, hiszen gyakorlatilag visszahozták az agyon szidott és rágalmazott Matthāus csapatát.
Közben kirakatba rakják portékájukat, a sokat - válogatottsággal még többet - érõ fiatalokat.

Közben az MLSZ kinõtte magát.
Kiprivatizált egységnek tûnik ...
Sorsol, felment, kinevez, eltilt, büntet, elenged.
Mindent tesz, ami mellékes – a futballnak.

Az egykoron öblös hangú Liga, szatelitté vált.
Örülhet, ha utalhat az – „könyvelésileg rendbe tett” - MLSZ-nek.
A tulajdonosok egyre nagyobb csalódással látják: pénzük úszik, nyereségre esély sincs.
Óriási erõfeszítéseket tesznek, hogy újra töltsék feneketlen zsákjaikat.
Sikereik törékenyek és mulandóak.
Csodálni lehet õket, hogy ebben a kilátástalan helyzetben még kitartanak.
Perspektívát nem kínálnak nekik.
Esélyt kellene mutatni, a támogatás lehetõségét.
Meddig fog ez így menni?

A „végvárak” urai, élik megszokott életüket.
Elhomályosul tekintetük, ha magukra gondolnak: „te jó ég, hogy mennyit dolgozunk a magyar futballért”.
Társadalmi munkában, önzetlenül.
Mi az, az évi egyszeri melegítõ, utazás egyik - másik válogatottal külföldre.
Hang nélkül lenyelik, hogy tönkretették reményteli céljaikat, az országos utánpótlás programot, - a magyar labdarúgás egyetlen esélyét, - hogy a szakemberképzés teljes anarchiába torkollt, hogy fejük felett és helyettük, hõzöngõ hangadók és felbujtóik irányítsanak és döntsenek.
Kevés kivétellel beállnak a gyûlölködõk táborába.
Mintha nem tudnák, hogy sodródnak az árral.
Pedig nem kellene.
Erejük nincs változatni.
Poszton maradni minden áron.

A magyar labdarúgást így nem lehet vezetni!
Semmilyen szinten.
Karácsony van. Le kellene ülni egy pillanatra, megfogni a pohár vörös bort és elgondolkozni rohanás, eszelõs tülekedés helyett.
A béke, a belsõ nyugalom feltétele az igazmondás, õszinte szembe nézés.
Mit ér egy hamis világban sakkbábúnak lenni!?

Eltemettük Puskás Öcsit.
Nagy pátosszal és sok mesterkélt õszinteséggel.
Ki mondja majd ki szemtõl szemben az igazat ezután?
Meri még ezt megtenni valaki?
Reménykedjünk, hogy igen.

Nagyon sok jó szándékú, õszinte érdeklõdõ pártolt el.
Talán nem mondanak le végleg a magyar futballról, még ha a világ el is rohant mellettünk és hátrányunk egyre behozhatatlanabbnak tûnik.
Mégsem élhetünk remény nélkül sportágunkban sem.
A Karácsony mindig felmelegíti a megkérgesedett belsõt.

Békés Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván olvasóinak az fbt 21.com szerkesztõsége.