Illovszky Rudolf
Budapesten született, 1922-ben.
Kezdetben az MTK-ban, majd késõbb a Vasasban volt igazolt labdarugó. 15 éven keresztül szerepelt az élvonalban (1941-1956). 270 mérkõzésen 87 gólt szerzett.
3 alkalommal játszott a Magyar Válogatottban.

1954-tõl a TF. 3 éves oktatói tanfolyamán szerzett oklevelet. Aktív sportolói tevékenysége mellett elvállalta a Vasas serdülõ, majd ifi labdarúgó csapatának edzõi feladatait. 1960-1977 között edzõi tevékenysége alatt a Vasas többször nyert bajnokságot (4x), Közép Európai Kupát 2x.  Magyar Kupa gyõztes 1986-ban.
Élvonalbeli edzõként 445 NB.I.-es mérkõzése van!
Külföldi csapatokkal is jelentõs eredményeket ért el. (Pireusz - Görögország, Admira Wacker - Ausztria).
Szövetségi kapitány két alkalommal, összesen 29 mérkõzésen.
Irányítása alatt a magyar olimpiai csapat a müncheni Olimpián ezüstérmet szerez.
Nyugdíjazása óta a Vasas SC Labdarúgó Szakosztályában több felkérésnek tett eleget, kezdetben mint edzõ, majd az utánpótlás szakágvezetõje, késõbb elnöki tanácsadóként és szakosztályvezetõként dolgozott.

Az egyedülálló pályafutásáról szakmai vélemények a korabeli sajtóból:

• Teljes alázat, hûség a futball és a Vasas iránt.
• Egyedülálló szakvezetõi érzék, képesség.
• Példás szorgalom, önmagát nem kímélõ belsõ tûz.
• Elkötelezettség a szakmai elképzelések mellett.

A hivatásáról ...

Már játékosként igyekeztem maximálisan megcsinálni mindent, amit az edzõim mondtak – Jávor, Baróti – s közben gondolkodtam, elemeztem, elmélkedtem: mi jó, s mi az, amit esetleg másként lehetne csinálni…
Még javában játszottam – 27-28 éves voltam - amikor egyre inkább érdekelni kezdett az edzõi szakma. Elvégeztem a segédoktatóit, amikor 1952-ben Baróti Lajos vette át a Vasast, letettem az oktatóit is a TF-en.
A játékot 1956-ban fejeztem be, de akkor már évek óta foglalkoztam Baróti engedélyével és biztatására a serdülõknél, majd az ifjúságiaknál.

Az edzõi feladatokról

A fegyelmezettség az egyéni sportokban is fontos, egy csapat felkészítésében, mûködtetésében meg nélkülözhetetlen. A játékosaim jól tudták, hogy minden egyébben barátkozom velük, de a futballban nem.
A lelkiismeretesen végzett edzés önbizalmat ad, a fegyelem a taktikában is érvényre jut.
Egyszerû szavak, de esetenként nem könnyû az edzõ feladata.

Az elsõdleges edzõi elvem: beszélgetések (a kommunikáció) jelentõsége.

Az edzõ, vagy történetesen a szövetségi kapitány és a játékosok közti kapcsolatban, viszonyban a szakvezetõ kommunikációs készsége, modora, magatartása a meghatározó …
Azt vallottam és vallom ma is, hogy nem a csapat van az edzõért, hanem az edzõ a csapatért. Ez a játék iránti alázattal kell eltöltsön bennünket, továbbá tisztelettel is a kezünk alatt futballozó játékosok iránt. Ez az együttmûködés alapja, amelybõl egyenesen következik persze, hogy a játékosok is fenntartás nélküli tisztelettel tartoznak az ilyen edzõnek.
Eddig mindig leültem a játékosaimmal egy-egy kimerítõ beszélgetésre. Ilyenkor sok mindenrõl szó esett, de sohasem nosztalgiáztunk. Úgy irányítottam a dialógust, hogy nem a múltra voltam kíváncsi, hanem a jövõre.
Meghallgattam szakmai és magánéletbeli problémáikat, gondjaikat és a céljaikról kérdeztem õket.
Mit, hogyan szeretnének elérni?
Ez irányban mit kívánnak tenni?
Aztán én is elmondtam, mit várok úgy általában a csapattól és mit az egyéntõl – személy szerint is.

Teljes figyelmet és odaadást kértem, minõségi edzésmunkát, a fejeket, a gondolatokat és a szervezetet alá kell rendelni a közösségnek, a csapatnak.

A csapat illetve a játékosok és az edzõ közötti kapcsolatnak azután van egy másik alapvetõ elve, nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, hiszen minden egyes játékos egyénisége más és más, alaposan kell tehát ismerni õket. Megalázni sem szabad soha senkit … Nem szabad az önérzetében megbántani, de persze meg kell találni adott esetben a számonkérés, netán büntetés módját.
Az edzõnek szeretnie kell a játékosait.
A játékosoktól ellenben nem okvetlen követelmény, hogy szeressék az edzõt – csak csinálják, amit mond nekik.

Nagy egyéniségek és bánásmódjuk?

Kivételek és rendhagyó esetek mindig vannak.
1967-ben EB selejtezõt játszottunk a dánok ellen. Odakint 2:0-ra nyertünk, de nagyon komolyan készültünk a visszavágóra. Edzõtáboroztunk, bent laktunk a Népstadion kis szállójában.
Szerda este volt a meccs, s a délelõtti könnyû átmozgatás után, pihenõre küldtem a játékosokat.
Akkor Albert Flóri jött oda hozzám, s azzal állt elõ, hogy õ le szeretné mosni a kocsiját.
Mondtam neki, ezzel most ne foglalkozzon, majd szerzünk egy fiút, aki megcsinálja.
Csak ragaszkodott hozzá, s elmagyarázta, hogy õt kifejezetten megnyugtatja a kocsimosás és szeretné a meccs elõtt ezt megcsinálni.
„Üzletet kötöttünk”
Rendben, ha viszont nem megy a játék, lecseréllek, s nincs prémium se …

Elment, lecsutakolta a kocsiját…

Nyertünk, Albert három gólt rúgott …

Labdarúgásunk sajnos ott van, ahol …
Melyek a kiváltó okok?

Az edzõk felelõsségét – számos egyéb befolyásoló tényezõ elismerése mellett – nem lehet tagadni.
A másik, a sportág elveszítette a tömegbázisát a gyerekek körében. Kevés gyerek focizik, s ráadásul nem úgy, mint régen, nap, mint nap hosszú órákon át

Rudi bácsi sohasem a szavak embere volt, hanem a tetteké.
Õ mindig a pályán bizonyított.
Játékosként és edzõként is.
Olyan szakvezetõ, edzõ, aki személyes példamutatással mûködött.
Aki a mindennapjait a pályán töltötte.
Játékosként és edzõként is.

Gondolatait összegezve azt mondhatjuk, tevékenységét három alapvetõ cél motiválta:

"Egy: lelkileg, pszichésen fel kell készülni az adott feladatokra.
Kettõ: csapatomat és játékosaimat olyan erõnléti szintre kell felhoznom, hogy a bennük lévõ tehetséget, tudást alkalmazni tudják a sorozatterhelések alatt és a formahullámzás a lehetõ legalacsonyabb legyen.
A harmadik, az ezek után következõ, vagy ezekbõl következõ: egy stabil, viszonylag állandó csapat kialakítása. Vagyis a csapatába az elõkészületek során lehetett a legbiztosabban bekerülni.

A fenti ismérvek alapján mondjuk róla: Õ a kispad nagy mestere.

A mai napig aktívan dolgozik.
Vasas NB.I. 2006/2007

A Fáy utcai stadion az Õ nevét viseli