Gyakorlat. UEFA Pro tanfolyam - középpályáról beinduló játékosok megjátszása

 A szervezett területvédekezést nehéz feltörni. Manapság a csapatok nagy része eleve négy védővel és egy vagy két védelmi fal előtti biztosítóval játszik, jól tolódnak a labda irányába. Az ellenfél sok átadásos játékában szinte mindegyik játékos részt vesz. A csapat labdabirtoklása azonban sohasem lehet öncélú. A labda megtartása közben a labdabirtoklóknak keresni kell a lehetőséget arra, hogy ritmusváltással, az ellenfél védelmi falára történő rágyorsítással, szélességi átadások után mélységből üres területre futással olyan helyzetet teremtsenek az „addig” jól védekező csapat játékosai számára, hogy helyezkedésükkel hibákat kövessenek el, ezáltal lehetőséget „adjanak” a támadó csapat számára a befejezésekre.

A játék taktikájának felépítése 7:7 elleni játékban – 11-13 éves korú játékosoknál.

 A játékosok elhelyezkedése a pályán kulcsfontosságú kérdés. Nemcsak a felnőtt nagypályás futballra érvényes ez a megállapítás, hanem a nagypályára lépés előtti időszakra is. Ekkor a játékos még „tanulja” a posztok, pozíciók közötti labdás és labda nélküli kapcsolatok felépítését. Éppen ezért nagyon fontos, hogy változatos felállási formákban gyakoroltassuk, játszassuk a fiatal játékosainkat.



Játékot ajánlok - 20. Osvaldo de Oliveira Filho, brazil sztáredző

 Osvaldo De Oliveira Filho, brazil labdarúgó edző és manager. Tevékenységére két szó illik: sikeres és szerény. Edzői és manageri pályafutására az a jellemző, hogy az összes nagy, neves brazil klubcsapatnak volt az edzője. Így a Corinthiansnak (többször is), a Vasco Da Gama-nak, a Fluminense-nek (többször is), a Sao Paolonak, a Flamengonak, a Santosnak, a Cruzerionak. „Szokásos brazil exportcikként” megfordult az Öböl-országok egyikében és az Al-Ahlinál dolgozott. Jelenleg Japánban a Kashima Antlers csapatának az edzője.

A jó támadás egyik alapja: az ellenfél gyenge védekezési pontjainak megtalálása

 Hír a netről: „A Bundesliga negyedik fordulójában újra fény derült az alapigazságra: jó eredményt csak kiváló védekezéssel lehet elérni.” Védekezni tudni kell! Manapság ez alapkövetelmény. A jó csapatokra az jellemző, hogy szervezettek a védekezésben, a megszerzett labdákkal képesek azonnali ellentámadásra vagy megőrzik a csapat számára, amelyből aztán hatékony támadást tudnak felépíteni és - ami a legfontosabb - befejezik a támadást. A védekezés önmagában nem azt jelenti, hogy a csapat tagjainak nagy része - mondjuk 6-7 játékos - megszállja a büntetőterület előtt lévő 30 méteres sávot, hanem azt, hogy a veszélyes területeket lezárva folyamatosan, agresszíven igyekszik minél távolabb tartani a védett kaputól az ellenfél labdás akcióit.

A játékritmus kialakítása – 5:3 elleni játékok – 1. rész

 A futballban a technika a labda feletti „hatalmat” jelenti. A labdabiztonság, a játékszer feletti uralom, a koordinált labdás mozgások a játékhelyzetek megoldásának alapfeltétele, amely csak a játékos technikai-taktikai tudásán keresztül jut érvényre. A „taktikai tudás” kifejezés viszont mit jelent? Azt jelenti, hogy a játékos - mint egyén - a csapat alapvető és fontos alkotórészeként, hogyan tevékenykedik. Az egyén a csapat szervezettségében jelenik meg! Nem önállóan, hanem csapattagként!


Játékok -– 8. Támadók létszámfölényben

 „Kerüljük a kényszert, s hagyjuk, hogy a kisgyerek örömmel tanuljon. A gyerekek a játékok révén okosodnak, a kényszeres okítás nem jut el a lelkükig.” (Platón) Az ókori bölcs gondolatai manapság nemcsak a gyermekekre vonatkoznak. A játék a futballista mindennapi szükséglete. Élvezetes tevékenység, talán legmagasabb tanulási lehetőség, amely lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevő együttműködjön másokkal, problémákat oldjon meg.

A hármas összjáték – 2. rész

 Játékunkban a passzjáték az alapot, az összjáték viszont a játék egy magasabb szintjét jelenti. Aki a labdarúgás igazi szeretőjeként és szakértőjeként közelíti meg a futballt, annak nemcsak az egyéni megoldásokból esett gólok, cselek, lövések jelentik a játék igazi szépségét, hanem azok a közösségi megoldások, amikor a játékosok egymás gondolataiból építik fel a helyzetet és szinte az utolsó pillanatokban dől el, hogy góllal, vagy gól nélkül fejezik be a támadást, vagy a másik oldalról nézve a védőjátékosok magas fokú koncentrációjukkal és önfeláldozásukkal mentenek. Az előző fejezetünkben azt írtuk, hogy „célszerű a játékosok felkészítésében az összjáték minden elemét életszerűen gyakorolni.”


Szakmai napok, Puskás Akadémia, Felcsút – 1. rész

 December közepén volt az a két napos szakmai továbbképzés, amelyet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián tartottak az ottani edzőknek, illetve a társegyesületek szakembereinek. A Puskás Akadémia megadta a módját annak, hogyan fogadja a partneregyesületeit. Színvonalas program, neves előadók, professzionális körülmények, ezek jellemezték a felcsúti szakmai napokat. A közel 30 fő nemcsak az elméletet hallhatta, de gyakorlatban is megnézhette, kipróbálhatta mindazokat a fogásokat, praktikákat, amelyekről szó esett az előadásokon. A helyszínen résztvevők egyöntetű véleménye szerint „nagyon kreatív” társaság gyűlt össze, s ez még inkább hozzájárult az ott töltött két nap sikerességéhez.

Játékok 20.

 Fiatalkori emlékeim közé tartoznak a régi edzések. Azt hiszem 14 éves lehettem. Az edzés előtt „összejöttünk”, körbevettük Józsi bácsit. Pár bevezető gondolat után elmondta, hogy mi lesz az napi program. Jó szokásunk szerint csak az elejére figyeltünk oda, de a legfontosabb az volt számunkra, hogy mikor fogunk játszani! Nem futni, nem gimnasztikázni, még csak nem is kapura lőni, ugyanis a „puskaporunkat” már edzés előtt előttük, mivel lehetőségünk volt egyórával is korábban kimenni a Tatai úti pályára.

Mérkőzés és taktika - a szigetországból

 Minden edző felkészíti a mérkőzésre csapatát azért,  hogy egy meghatározott taktikát kövessenek a játékosai. Ugyanakkor, - s ezt Ő is tudja, minden eltervezett, begyakorolt taktikának vannak előnyei és hátrányai. Ettől függetlenül az edző elsősorban abból indul ki, hogy az Ő csapata mit akar játszani? Alapgondolata: „alkalmazkodjon hozzám az ellenfél”. Ez mind jó és ésszerű gondolat is, de az alap mégiscsak az, hogy: LEGYEN ELKÉPZELÉSE, TAKTIKÁJA A CSAPATNAK! Ne csak papíron, az öltőzőben elmondva, hanem edzéseken, felkészülési mérkőzéseken begyakorolva!

Az aerob és az anaerob küszöb és edzésük - 1. rész

 Szerkesztőségünk egyik tagja egy szakmai „eszmecserén” vett részt. Az edzőkollégák részéről többször felvetődtek olyan szakkifejezések, mint aerob és anaerob küszöb és jelentőségük, szerepük az edzésmunkában. Figyelve a beszélgetést arra jöttünk rá, hogy egy cikksorozatban jó lenne ismét elővenni ezt a témát, tisztázni néhány fontos fogalmat. Mondhatnánk úgy is, hogy az ismétlés a tudás atyja. A saját ismereteinken túl a neten böngészve frissítsük fel tudásunkat.

A játékritmus kialakítása – 6:4 elleni játékok – 2. rész

 Manapság a csapatok alapvetően kétfajta stratégiát építenek fel. Az egyikben egyértelműen pozíciós játékot játszanak, míg a másikban az alapvető elképzelésük a kontrajátékra épül fel. A labda birtoklásának a felépítésében kell a pozíciós játék alapjait keresni. Ilyenkor az edzőnek a játékosaival tudatosítani kell, hogy a saját játékuk alkalmazásának az alapja a pontos passzolás, a pontos átvétel, a labdás játékoshoz való közelkerülés és az üres területekre időben történő beindulások. A labdajáratás (birtoklás) közben fel kell ismerni az ellenfél védekezésének gyengébb pontjait és erre kell a támadást megindítani. Ezeket a feladatokat természetesen meghatározott területen kell végrehajtani, és ez a zóna a támadó harmadban van.

Játékot ajánlok 18. - Dr. Mezey György

 „Az edző a test és a lélek mérnöke. Pontosan tudnia kell az útmutatása szerint végzettek hatását." A legendás Rinus Michels tanította így. A gyakorlás mentális teher nélküli felszabadult próbálkozás sorozat. Időhatárokhoz nem kötött. Felkészülni valaki, vagy valamelyik csapat ellen kell. Minden momentuma teljes koncentrációt igényel. Óriási mentális követelményt jelent. A legapróbb részletekig fel kell készülni a várható összecsapásra. A napi elfoglaltság is akkor válik hasznossá, ha nem folyik minden össze. Adni kell lehetőséget a felszabadult gyakorlásra, önépítésre, fizikumot karban tartó terhelésre és nyugalmat biztosítani a „tiszta agyat” követelő felkészülésre: elemzésre, összehasonlításra, mérlegelésre.

Beadás az alapvonalról – 1. rész

 Játékunk lényege a gól, a győzelem. A gólok szakmai előzménye több mint 60 százalékban a beadás. Mondhatnánk: a jó beadás gólt szül. Ha a szélről érkező beadás megfelelően érkezik ma csatár elé, akkor már csak a befejezőn múlik, hogy a szurkolók összeborulnak a siker láttán, vagy bosszúsak a kihagyott helyzet miatt. Egyértelmű, hogy a legveszélyesebb hely, ahonnan be lehet adni a labdát az alapvonal. Ugyanis amikor az alapvonalról passzolják vissza a labdát a támadók a befejezéshez, akkor a védők szemben állnak a saját kapujukkal.

Játékot ajánlok 16. – Packie (Pat) Bonner, az Ír Labdarúgó Szövetség technikai igazgatója

 Neves kapus volt. A szakmát jól ismerőknek nem kell bemutatni. Pályafutására az a szó illik a legjobban, miszerint a hihetetlen! Játékos pályafutását ugyanis 1978-1995-ig egy klubban játszotta le. 17 év a Celtic Glasgow-ban. Ezt nem kell magyarázni. 483 élvonalbeli mérkőzés! Többszörös skót bajnok és kupagyőztes. Játékos pályafutása alatt 80 alkalommal volt válogatott. Karrierje fénypontja az 1988-as Európa-bajnokság azon mérkőzése, amikor Stuttgartban 1:0-ra nyertek Anglia ellen. Népszerűségének elismeréseként Írországban például 2002-ben bélyegen is „kiadták”. Weblapunk egy régebbi cikkében már említettük. Számtalan szakmai konferencia és szimpózium szervezője.


Tartalom átvétel

Lap elejére