A labdarúgó játékosok közötti beszélgetések fontos eleme, hogy mit egyenek verseny elõtt?
Ugyanakkor arról keveset beszélgetnek, hogy a mindennapi edzések mellett hogyan táplálkozzanak?
Sajnos még a mai napig is az elfogadott, hogy a játékosok edzés után beesnek a büfébe, „bedobnak” egy-egy szendvicset, esetleg pizzát, netán 25 dkg. meleg kolbászt három deci kólával. Jobb esetben elmennek egy-egy jól menõ, ízletes, hagyományos hazai ételeket kínáló kifõzdébe, ahol azután „jól bekajálnak”.

A lényeg az, hogy sokkal több tudatosságra van szüksége egy élvonalbeli játékosnak, de elmondhatjuk, hogy egy a profi futballra készülõ fiatal játékosnak is többet kellene foglalkoznia avval, hogy mit, mikor, miért eszik, iszik.
Nem lehet optimális felkészültségrõl beszélni abban az esetben, ha akár több órával a mérkõzés elõtt, pl. palacsintázik.
A helyes táplálkozás ugyanolyan fontos, mint az edzés, akár évekig rendszeresen és kitartással kell csinálni. Ha nem táplálkozik helyesen, a megfelelõ idõben a labdarúgó, akkor a saját izmait bontja le ahelyett, hogy növesztené, vagy erõsebbé tenné õket.
Legegyszerûbben: a megfelelõ mennyiségû táplálék a megfelelõ idõben.
Ezekkel a gondolatokkal adjuk közre a Hivatásos Labdarúgók Szakszervezetének újságjában „A JÁTÉKOS”-ban megjelent cikket, melyet Kovács Anikó jegyzett le.

A magyar válogatott orvosának (Matthāus szövetségi kapitány idején)  dr. Csiki Zoltánnak az egyik legfontosabb feladata a nemzeti csapat étrendjének a felügyelete volt – ezért õt kérdeztük meg, hogy milyen lenne egy élvonalbeli futballista ideális táplálkozása. Csiki doktor – aki hat éve dolgozik a teremlabdarúgó- válogatott mellett, elõször is arról beszélt, hogy „nagyon nehéz meggyõzni a játékosokat a helyes táplálkozás törvényszerûségeirõl, mert rosszak a beidegzõdések, a családi környezet is mást diktál, ám apró lépésenként sikerül õket rávezetni a helyes útra. Lassan-biztosan gyõzzük meg õket arról, az õ érdeküket szolgálja, ha helyesen táplálkoznak.”

Létezik egyfajta általános sport-táplálkozás, amit a mindennapokban jó alkalmazni.
Aztán van a tervszerû táplálkozás, az az étrend, amit a felkészülés idõszakában kell követni. Csiki doktor azt tanácsolja: „E kettõt kell vegyíteni: sõt, egy számítógépes programnak köszönhetõen egy teljes évre elõre megadható, meghatározható egy versenyzõ étrendje. A sportolók sokszor nem tudják, mit miért kell enni. Nincsenek tisztában azzal, hogy mi az, ami az adott idõszakban energiát vesz el, s mi az, ami energiát ad.
A sporttáplálkozásban a legfontosabb arányok: megfelelõ mennyiségû legyen a szénhidrát, meg legyen oldva a fehérjepótlás, a vitaminbevitel.”
Természetesen vannak aranyszabályok. „a mérkõzés elõtt három órával, már nem szabad szilárd ételt magunkhoz venni, csak folyadékokat, elsõsorban szénhidrátot. Kivétel legfeljebb a banán, ezt még az öltözõbe is be szokták tenni, de magvas gyümölcsöket semmiképpen sem ajánlott fogyasztani, mert az nagy megterhelés a szervezetnek.”

Végül néhány konkrét példa a „mit ne” témakörhöz.
Az egyik legnagyobb ellenség – meglepetésre – a nyers uborka. Nem egyszer elõfordult, hogy négy-öt csillagos hotelben kellett eltüntetni azt a csapat asztaláról, elvégre a konyhán úgy gondolják, hogy jót tesz a fogyasztása, pedig ezzel 24-36 órát is elbíbelõdik az emésztõrendszer.
Húsokból természetesen a fehéreket (szárnyasok) kell elõnyben részesíteni, Csiki doktor viszont a marhát sem számûzi, elvégre az sok B12 vitamint és vasat tartalmaz, csak nem pörkölt, hanem sült formájában kell tálalni. Egyedül a sertés szerepel a tiltólistán (a különféle kiegészítõ, fûszeres szószokkal egyetemben) ellenben nagy öröm, hogy a futballisták egyre inkább elfogadják a halat, körítésként pedig a párolt zöldségeket – és szeretik a leveseket is. Persze, azokból is a könnyûeket szabad fogyasztani (de ne legyen a környéken tejszínhab!) a nehezebbekrõl, ha fájó szívvel is, de le kell mondani.

Rövidesen közreadjuk az UEFA által megbízott orvos csoport által összeállított menüsort, mely egy hosszabb, nagy megterheléssel járó idõszakra alkalmazható.