Mentális erő

 Mondjuk, automatikusan ismételjük - mondhatni „papolunk róla” - mégis úgy tűnik, a magyar futball és sok lemaradt más országbeli is, nem tulajdonít igazán jelentőséget ennek a teljesítmény összetevőnek. Pedig itt nem iskolakönyvekben írt szólamok ismételgetéséről, tudományos ízű fogalmazásokról, hanem egyszerű gyakorlati követelményekről van szó, amelyeket már gyermekkorban is figyelembe kell venni és betartani a pályafutás teljes ideje alatt játékosnak, edzőnek egyaránt. A pontosság, a fegyelem, az önbecsülés igényének kiépítése, törekvés a szakmai feladatok tökéletes betartására, teljes koncentráció a pályán adódó megoldásokra, megfelelés a közösségi élet normáinak, és sorolható tovább. Az igazi profik talán ebben járnak legtávolabbra tőlünk. A mindent félig csinálás, a „majd a mérkőzésen mester” szellemisége, a csinálom ahogy jólesik alapállás mindent gyengít. Erre meg még rátesz az „ezeknek fogalmuk sincs, bezzeg a mi időnkben” lemondó szellemisége.

A feladatvállalás akarását, a nagy kihívások hatásának elviselésének képességét, a megméretés, a kihívások keresését ki kell építeni.

Világos és bizonyított utat mutat ehhez is gyakorló edzőknek, igényes vezetőknek, érdeklődő játékosoknak az UEFA által közzétett európai gyakorlat.




Lap elejére