Hogyan lehet motiválni egy jelentős pontelőnnyel rendelkező csapatot a bajnokság utolsó szakaszában?
A labdarúgó játékos felkészülésében (a 6-21 éves korig történő képzési folyamatban) és a felkészítésben pl. profi játékos esetében a folyamatos mérkőzésekre készülésben a legfontosabb szempont és edzői (!) feladat, hogy a játékos soha (!) ne süllyedjen vissza a „szürke”, cél nélküli hétköznapokba. Ha belesüllyed, akkor lemondhat a vágyairól, terveiről. Egy pályafutás felépítése, egy mérkőzés győztes megvívása sokszor nem is a képességektől vagy a lehetőségektől, hanem attól függ, hogy az edző - szakmai vezető, nevelő – miként tudja ébren tartani a lelkesedést, a pozitív lelkiállapotot.
Az asszisztens edző, szerepe és feladata. Személyisége
A vezető edzők és asszisztens edzők kapcsolata talán az egyik legfontosabb humánerő és szakmai kérdése lehet elsősorban hazánk labdarúgásában. A világ élvonalában kevésbé, hiszen ott teljesen le vannak fektetve a szerepkörök. Nemcsak a szerződések szerint, hanem a labdarúgó játékosok felkészítésének a struktúrája szerint is. A klubvezetők nem akadékoskodnak az edzők szerződtetésében, tudják, hogy az egyes szakterületekre személyre szabott szakemberekre van szükség, akiket részint meg kell fizetni, másrészt szerződtetni kell, mert munkájuk alanya a klub legnagyobb értéke: a játékos.
Computerek a sportban és a labdarúgásban - 1. rész
A digitális technológia sportban történő alkalmazása olyan kérdés, amely már több éve foglalkoztatja a sport világát és amelynek - bármely más újdonsághoz hasonlóan - bírálói és hívei egyaránt vannak. A Dél-Afrikában megrendezett futball-világbajnokság is megmutatta, hogy még a FIFA, azaz a világ legnagyobb sportszövetsége berkein belül is - amely szervezet igencsak ellene volt (van) a digitális technológia felhasználásának - a játékvezetői kar fontolgatja, hogy változtat, hogy megőrizze a sportág és a játékvezetői döntések hitelességét. Bár a digitális technológia használatát nem vonják kétségbe, mégis a mérkőzéseken nem kívánják hasznosítani …
A Mester Sir Alex Ferguson gondolatai és gyakorlatai
A Manchester United–Chelsea rangadón eldőlt az angol bajnoki cím sorsa. A Premier League tabelláját vezető hazaiak 2:1 arányban legyőzték a londoniakat, így már két fordulóval a szezon zárása előtt 6 ponttal vezettek. Fergusont nem szükséges bemutatni, mert eredményeivel, felkészültségével és gondolataival az egyetemes labdarúgás örök Mestere. Gondolataiból sorozatban idézhetnénk, mi most az alábbit választottuk: „Ha vezeted a tabellát, nyugodt lehetsz afelől, hogy valamit jól csinálsz. Mi, azt hiszem mostanában sok mindent jól csinálunk."
A Mester szakmai alapelvei:
"A futball egyszerű játék, csak futni kell, meg passzolni."
A sikeres edzői munkához szükséges általános és speciális készségek rendszere
A sikeres edzői munka sikeres embert is jelent? Vajon, ha több száz embert megkérdeznénk, hogy „mi a siker”, mi lenne a reagálás? Van egy olyan érzésünk, hogy legalább százféle választ kapnánk. Biztos, lenne aki azt mondaná: „ha gazdag lennék, vagyis temérdek pénzem lenne”. Más azt tartaná sikernek, „ha ismert lenne”, megfordulnának utána az utcán, ismeretlenek megszólítanák. Ismét más úgy határozná meg, hogy „a cél felé haladva, az akadályok leküzdése fölött érzett öröm”. Megint más azt tartaná sikernek, „ha a tevékenységét elismernék”.
Sorsdöntő orvosi vizsgálatok – 1. rész
Sok „hétköznapi” ember nehezen szánja rá magát arra, hogy az egészségét érintő kérdésekben szakszerű segítséget kérjen, orvoshoz forduljon. Ez részben érthető is, hiszen minden, a testünkkel kapcsolatos problémát legbelsőbb személyes ügyünknek érzünk, amit nem szívesen osztunk meg egy idegennel. Ehhez jön még az ismeretlen vizsgálatoktól való szorongás is, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a halogatást válasszuk, vagy környezetünk (családtagok, szomszédok...) laikus tanácsaira hagyatkozzunk. Pedig fontos lenne szem előtt tartani azt, hogy vannak olyan állapotok, amelyek eleinte semmilyen panaszt nem okoznak, mégis veszélyeztetik egészségünket.
Football Philosophers – Futball filozófiák 2. rész
Az edző fontos személy a játékban, ő felel az edzésért és a csapatért a meccs alatt. Mintegy a saját képére is formálhatja a játékosait. Az edzők egyedi képességüket használják, hogy ösztönözzék a játékosokat pályán kívül és belül (az edzéseken) egyaránt. A tehetséges edző magas vezetői képességgel rendelkezik és tudja a megfelelő módszereket, amivel a fiatal és az idősebb játékosokat gyorsan és eredményesen edzheti.
The Special One. A különleges. José Mourinho szakmai gondolatai.
A Champions Magazine a közelmúltban cikket közölt José Mourinhoval, a sikeredzővel. Lehet szeretni vagy nem Mourinhot, de Ő olyan vezető, akinek a véleménye fontos. Legutoljára is „érdekesen fogalmazott”. „Nem szeretem az olasz focit és engem sem szeretnek itt” – utalt a szövetséggel, és a helyi médiával való viszonyára a szókimondó portugál. Tudni kell róla, hogy immáron két éve ül az Internazionale kispadján és bár tavaly bajnokságot nyert a milánóiakkal, nem csinál titkot abból, hogy előbb-utóbb szeretne visszatérni Angliába. Mourinhót rendszeresen megbüntetik legutóbb három meccsre szóló eltiltást, és súlyos pénzbüntetést kapott, mert kritizálta a bírót.
Profi csapatok szakmai munkája versenyidőszakban - dr. Mezey György, MLSZ Edzőképző Központ, Igazgató
A profi edzőnek a mérkőzésekre való felkészítés, készülés az edzői szakmai csúcsát jelenti. Az európai topedzők közé „örökösen” tartozó Ottmar Hitzfeld így nyilatkozott: „Mindig csak a következő mérkőzésre gondolok, különleges esetben maximum fél évre vagyok hajlandó tervezni. Ez mindig is így volt, ez az én védőpajzsom. Erre azért van szükség, mert minden egyes nap a túlélésért küzdök. Fogalmam sincs, hogy meddig vagyok edző, mikor kapom meg az elbocsátó szép üzenetet. Utóbbival igazából nem is szabad foglalkozni, mert nem akarok kétséget hagyni a munkám felől. Mindig és mindenkor bizonyítani akarok a munkámmal és a játékosaimmal együtt”
Computerek a sportban és a labdarúgásban - 2. rész
Kis kitérővel mutatjuk be a „Mourinho féle” taktikai táblát. Azért is érdemes egy másik oldalról a témához közelíteni, mert „szokás” szerint ezen területen magyar illetőségű szakember a vezető „mágus”, úgy Európában, mint a világ minden más területén. Mondhatnánk a szürkeállomány nálunk van …
A Mester Sir Alex Ferguson gondolatai és gyakorlatai - 2. rész
Hihetetlen pályafutása alatt mindent elért, amit egy edző begyűjthet. Ráadásul egy helyen.
Életpályája az elmúlt 32 év belső vívódásait tükrözi. Így alakította ki azt az ars poétikát, melyet az alábbiakban fogalmaztunk meg és összesítettünk, amikor Magyarországon járt.
„Légy sikerorientált.
Minden körülmények között csak a csúcsra való törekvés jellemezzen.
Az első számú vezetőnek mindig elemeznie kell a helyzetet. A győzelmek mellett vannak kudarcok, vereségek a pályán. Mind a kettőből lehet és kell tanulni.
A mi feladatunk, hogy az edzőknek biztosítsuk az eredményes tanulás lehetőségét - Pat Bonner
Az UEFA instruktoraként az ír válogatott és a Celtic egykori kiváló kapusa, Pat Bonner meglátogatta, egyben ellenőrizte az MLSZ Edzőképző Központ VI. UEFA Pro tanfolyamát. Bonner úr azért jött Magyarországra, hogy a Magyar Szövetség diploma és licenckiadási jogát meghosszabbítsa. A tanfolyam első két napján az előadások és a gyakorlatok minden percét a hallgatókkal töltötte, majd egy órás prezentációjában mintegy útravalót is adott a leendő Pro-s kollégáknak.
A Vidi edzés megtekintése után nyilatkozott a pepsifocinak és a vidi.hu-nak is.
„Örömmel tekintettem meg a tréninget és világosan láttam, hogy nem véletlenül áll a Videoton a magyar bajnokság élén.
Látogatás a szigetországban - 1. rész
A Fulham Football Club London délnyugati részének futballcsapata. 1879-ben alapították, tehát 2004 volt 125 éves a klub. Jelenleg az angol labdarúgás legmagasabb osztályában, a Premier League-ben szerepel. A Fulham a legrégebbi londoni profi klub (létezik egy Gray Wanderers nevű csapat, melyet 1860-ban (!) hoztak létre, de az félprofi státuszban van). Az 1960-as évek legnagyobb részét az élvonalban töltötték, de komolyabb sikert máig nem értek el. 1975-ben, másodosztályúként bejutottak az FA Kupa döntőjébe, de kikaptak a West Ham Unitedtől. Az 1990-es évek közepén egy rövid időszakot a negyed osztályban (!) is eltöltöttek, de a 2000-es évek elejére látványosan megerősödtek.
Football Philosophers - Futball filozófiák 3. rész
A tapasztalat: az embernek a külvilágra való gyakorlati ráhatása alapján felhalmozódott ismeretek összessége, e ráhatás észleleti, gondolati eredménye, a külvilág érzéki tükröződése. A tapasztalat nagyon sokféle szintű lehet, az ösztönöstől a tudományos tapasztalatig. A tapasztalat alapján tárulnak föl a dolgok, jelenségek összefüggései, törvényszerűségei. Nagyon fontos szerepet játszik a haladásban, az elmélet és a gyakorlat fejlesztésében. A tapasztalati tanulása egy aktív fejlesztési út. Például az edző a tudást nem egy külső oktatótól kapja, hanem a saját próbálkozásának a feldolgozásából kapja.
Football Philosophers - Futball filozófiák 1. rész
Arsene Wenger, Sir Alex Ferguson, Louis Van Gaal, Rafael Benitez, Giovanni Trappatoni, Rinus Michels, Carlos Alberto Parreira, Otto Rehhagel, Luíz Felípe Scolari, Ottmar Hitzfeld, Roy Hodgson, Marcello Lippi, José Mourinho, Vanderlei Luxemburgo, Fabio Capello. Fantasztikus lista. A ma és a tegnap sztáredzői. Nem önkényesen lett összeválogatva. Ezek a topedzők több, mint egy évtizeden keresztül segítették Andy Roxbourgh szakmai munkáját, konferenciákon vettek részt, előadásokat tartottak és az 1997-től megjelenő The Technician lapnak is folyamatosan nyilatkoztak. A sztáredzőkre a kreatív gondolatok a fő jellemzők, amelynek az alapja a felkészültség és a bölcsesség és a tapasztalat.






