Szakmai napok 2005. - A harmadik nap.

Tajti József, vezető instruktor

A záró napon elsőként Dr. Mezey György tartott előadást, melyben visszatekintett az EURO 2004 eseményeire. Személyes tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, hiszen végig a helyszínen tartózkodott, mint az UEFA Technikai Elemző Csoportjának a tagja.
Elemezte a csapatok játékát, az újszerű szakmai törekvéseket, a sorozat kiemelkedő játékosait.
Szólt az eltérő típusú edzőkről, és azok csapatra gyakorolt hatásáról. Külön említést tett a meghatározó tudású játékosok szerepéről csapatuk alakításában és hogy ezek a játékosok milyen befolyással vannak az edzőkre. Betekintést kaptunk, hogy a játékosok megítélésében milyen szerepet játszik a személyiség, a mentális bázis, a technikai-taktikai teljesítmény, a kondícionális állapot és nem utolsósorban a játékkészség.
Meghökkentő volt hallgatni a svédek labdarúgásuk további fejlesztése érdekében kifejtett törekvéseikről.

Napirendi ponton kívül kért és kapott szót Mészöly Kálmán. Kritikusan értékelte a kapitány beszámolóját, ugyancsak őszintén elmondta a véleményét a hazai edzők egymáshoz való viszonyáról, s összefogásra, egymás tiszteletére szólított fel.

Mészöly Géza, az Újpest Pro diplomás vezetőedzője angliai tanulmányútjáról számolt be.
Lelkesen beszélt a magyarországitól teljesen eltérő labdarúgást körülvevő szemléletről, amit a szigetországban tapasztalt. Majd szakmai kérdéseket említett. Megemlítette azt a hihetetlen tárgyi feltételrendszert, amiről a magyar edzők csak álmodozhatnak. Említést tett a mérkőzés előtti nap felkészüléséről, a mérkőzések ritmusáról, hangulatáról, a regeneráció fontosságáról és lehetőségeiről. Előadásában külön kiemelt szerepet kapott a csere és a nem játszó játékosok eltérő edzésprogramja.

Zárásként dr. Mezey György foglalta össze a Szakmai Napok VI. eseményeit. Kiemelte a külföldi előadók felkészültségét, a jelenlévő edzők aktivitását, az eltérő témákhoz feltett hozzáértő kérdéseket, az időnkénti kemény, de őszinte hangnemet.

Befejezésül a résztvevők kaptak egy, az UEFA által javasolt edzői szerződés mintát és átvehették a továbbképzésen való részvételt igazoló „Tanúsítványokat”.




Lap elejére