Computerek a sportban és a labdarúgásban - 1. rész

 A digitális technológia sportban történő alkalmazása olyan kérdés, amely már több éve foglalkoztatja a sport világát és amelynek - bármely más újdonsághoz hasonlóan - bírálói és hívei egyaránt vannak. A Dél-Afrikában megrendezett futball-világbajnokság is megmutatta, hogy még a FIFA, azaz a világ legnagyobb sportszövetsége berkein belül is - amely szervezet igencsak ellene volt (van) a digitális technológia felhasználásának - a játékvezetői kar fontolgatja, hogy változtat, hogy megőrizze a sportág és a játékvezetői döntések hitelességét. Bár a digitális technológia használatát nem vonják kétségbe, mégis a mérkőzéseken nem kívánják hasznosítani …

A Hertha BSC utánpótlása, Akadémiája - Dárdai Pál bemutatásában

 Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Vági Márton főtitkár búcsúztatták el a válogatottól a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt a pályafutását nemrégiben befejező Dárdai Pált. A pécsi születésű futballista a PMSC-ben kezdte profi karrierjét, majd a BVSC-ben szerepelt (ez idő alatt bajnoki- és kupaezüstöt is nyert a fővárosi csapattal), 21 évesen pedig a német Hertha BSC-be szerződött, és egészen pályafutása végéig a berlini együttesben futballozott. Hamar alapembere lett a válogatottnak, öt szövetségi kapitány is bizalmat szavazott neki a későbbiekben, Dárdai 12 év alatt összesen 61 alkalommal lépett pályára címeres mezben.

Látogatás a szigetországban - 1. rész

 A Fulham Football Club London délnyugati részének futballcsapata. 1879-ben alapították, tehát 2004 volt 125 éves a klub. Jelenleg az angol labdarúgás legmagasabb osztályában, a Premier League-ben szerepel. A Fulham a legrégebbi londoni profi klub (létezik egy Gray Wanderers nevű csapat, melyet 1860-ban (!) hoztak létre, de az félprofi státuszban van). Az 1960-as évek legnagyobb részét az élvonalban töltötték, de komolyabb sikert máig nem értek el. 1975-ben, másodosztályúként bejutottak az FA Kupa döntőjébe, de kikaptak a West Ham Unitedtől. Az 1990-es évek közepén egy rövid időszakot a negyed osztályban (!) is eltöltöttek, de a 2000-es évek elejére látványosan megerősödtek.

Sorsdöntő orvosi vizsgálatok – 2. rész

 A korszerű orvostudomány egyre nagyobb hangsúlyt helyez a betegségek megelőzésére. A legfrissebb tudományos kutatások eredménye az ESG. Az ESG (Electro Somato Graphia) egy olyan különleges, korszerű vizsgálóeszköz, amely nagyon jól alkalmazható gyors, hatékony szűrővizsgálatok végzésére. A vizsgálat könnyen elvégezhető, teljesen fájdalommentes és azonnal értékelhető eredményt ad!  Az ESG igazi hiánypótló az orvosi diagnosztika területén. A vizsgálat néhány percnyi mérés után összesen 69 adat megadására képes 89 %-os pontossággal!!!

Látogatás az angol futball egyik várában: Newcastle United – 1. rész

 Beszámoló Nagy Mihály (UEFA Pro) angliai útjáról.
Elöljárójában annyit, hogy nagyon sajnálatos esemény miatt változott a látogatásom időpontja, hiszen eredetileg január végén mentem volna. Indulásom előtt néhány nappal történt Kádár Tamás lábtörése. Az angliai klub hivatalos honlapja arról számolt be, hogy 19 éves védője a Sunderland elleni tartalékbajnoki utolsó percében egy nagyszerű mentés után sérült meg. Így jobbnak láttam elhalasztani az utazást. A látogatásom célja egyrészt az volt, hogy megnézzem Tamást hogy él, hogy dolgozik, másrészt szerettem volna belülről látni az NUFC-t.

A Real Madrid centrumában

 A futball fővárosában
A nagy sikerű Suzuki-Puskás Kupát jövőre újra megrendezik Magyarországon. Négyről hatra emelkedik 2009-ben a részvevő csapatok száma. A Real Madrid, a Panathinaikos, a Bp Honvéd és a Puskás Akadémia után a Red Diamonds Japánból és az AC Milán szerepel a meghívottak listáján.

A mi feladatunk, hogy az edzőknek biztosítsuk az eredményes tanulás lehetőségét - Pat Bonner

 Az UEFA instruktoraként az ír válogatott és a Celtic egykori kiváló kapusa, Pat Bonner meglátogatta, egyben ellenőrizte az MLSZ Edzőképző Központ VI. UEFA Pro tanfolyamát. Bonner úr azért jött Magyarországra, hogy a Magyar Szövetség diploma és licenckiadási jogát meghosszabbítsa. A tanfolyam első két napján az előadások és a gyakorlatok minden percét a hallgatókkal töltötte, majd egy órás prezentációjában mintegy útravalót is adott a leendő Pro-s kollégáknak.

A Vidi edzés megtekintése után nyilatkozott a pepsifocinak és a vidi.hu-nak is.
„Örömmel tekintettem meg a tréninget és világosan láttam, hogy nem véletlenül áll a Videoton a magyar bajnokság élén.

Látogatás a szigetországban - 2. rész - Edzések gyakorlatanyagai

 A szakmai munka felelőse: Roy Hodgson, a menedzser.  A sokat tapasztalt, profi edző, aki a klub teljes szakmai munkájáért felel. Minden edző sikerét az a képessége határozza meg, hogy mennyire tud hatékonyan a közösségen belül a játékosok egymás segítésén alapuló kommunikációt folytatni. Nem egyszerű dolog. Roy, olyan edző, aki eddigi pályafutása alatt mindig képes volt komoly sikereket elérni, azonban amikor érezte, hogy az a közeg, amelyben munkát vállalt nem képes befogadni az Ő szellemiségét, akkor nemes és tisztes egyszerűséggel tovább állt. Sikeres ember, mert tudja és ismeri a lehetőségeit. és ami a legfontosabb tisztában van saját, felkészült tudásával és ennek értékével! Ez a profi edző talán legfontosabb tulajdonsága.

A szomszéd futballja – 1. rész.

 Austria Wien. A bécsi lilák. A legismertebb osztrák klubot 1911-ben alapították. Története során eddig 23 alkalommal nyerték meg a hazai bajnokságot, 27 alkalommal hódították el az Osztrák Kupát. A BEK-ben (a Bajnokok Ligája elődje) voltak elődöntősök és negyeddöntősök, a KEK-ben döntősök. A népszerű klub története során sok hasonlóságot lehet felfedezni az osztrák és a magyar futball között. UEFA Pro hallgatóink a közelmúltban meglátogatták az egyesületet és nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg tőlük.

A mindennapok tudománya: az EKG-bázisú szív-stressz mérés

 A maga nemében egyedülálló vizsgálat. A napi élet idegeskedései során sokszor érzünk a szívünk tájékán szorítást, testünk remeg, erősen verejtékezhetünk. Ezek a tünetek azt jelentik, hogy szervezetünk erőteljesen reagál a környezeti hatásokra. A szívet, mint központi szervünket a legérzékenyebben érintő probléma a stressz. A szív ingerületképző-, és vezető rendszere az autonóm, vegetatív idegrendszer hatásaként reagál érzékenyen a szervezetet érő belső és külső stressz-hatásokra. Ezek a hatások a hőmérsékletváltozástól kezdve az érzelmi izgalmakig mind-mind befolyásolják a szív ingerképzését és vezetését, ugyanakkor szorosan kapcsolódnak a szívmunka hatásfokához.

Liverpool FC Futball Akadémia és klub

 Liverpool FC (teljes nevén Liverpool Football Club) az egyik legnagyobb, legrégebbi, leghíresebb szigetországi labdarúgóklub. Székhelyük a liverpooli Anfield Road (Stadion) 45362 férőhellyel. A legsikeresebb angol csapat: 18-szoros angol bajnok, 7-szeres FA-kupa-győztes, 7-szeres Ligakupa-győztes.

Korszerű orvosi mérések I. rész

 A testösszetétel
A test összetételét az ún. bioimpedancia módszerével mérhetjük. Ez az emberi szervezetre ártalmatlan alacsony frekvenciájú áram alkalmazását jelenti, amely egyben a legkorszerűbb meghatározó diagnosztikai módszerek egyike. Segítségével feltérképezhetők a test folyadékterei, a zsírszövet mennyisége. Sőt edzés során az izomszövet gyarapodásának mértéke is vizsgálható.


Tartalom átvétel

Lap elejére