VB 2010 - Összegzés III.
Mit hozott, mit vitt?
Zavar a fejekben. Mi a hivatalos szakmai állásfoglalás a VB-vel kapcsolatban? Korai ezt várni a nemzetközi szövetségtől. Úgyis jönnek majd a statisztikák, - hány gól esett ellentámadásból, ki játszott 4:4:2-t, ki 4:3:3-at, egy ékkel, kettővel, négy védővel, hárommal, mennyit futottak a játékosok a mérkőzéseken - és így tovább. Aligha jutnak el az elemzők a dolgok lényegéhez. Nagyon nehéz ebben a kusza futballbizniszben a mélyben alakuló jövő jeleit meglátni. Ebből a szempontból új utakon, más szemlélettel kell közelíteni a szakmai következtetések levonásához.
Érdekességek a 2010-es VB-vel kapcsolatban
A világ legnépszerűbb sportága számokban. Miután az elmúlt hónapban minden „csapból” a világbajnokság hírei folytak, felvetődik a kérdés, vajon lehet még újat mondani a VB-vel kapcsolatban. Válaszunk: igen! A média segítségével annyi minden érdekeset lehet olvasni, - elsősorban az Internet segítségével - hogy akár hónapokra el tudjuk olvasóinkat halmozni az új információkkal.
A számok világa - mindent a VB-ről - II. rész
Folytatjuk a 2010 Vb és a számok világa sorozatunkat. Kiemelnénk egy-két érdekességet. Az átadások számát illetően a „rangsor” első három helyezettjében két spanyol játékos van: Xavi és Busquets, közéjük tartozik még az ezen a világbajnokságon kimondottan jó teljesítményt nyújtó Schweinsteiger. A szabálytalanságok elkövetése területén a holland csapat játékosai az élen állnak, amit ha csak a döntőben mutatott teljesítményükre bontunk le - nem csoda.
A számok világa - mindent a VB-ről
Sorozatban jelennek meg újabb és újabb adatok, számok, kimutatások a 2010 világbajnokságról. Ezeket az adatokat nem szabad túl misztifikálni, de érdemes böngészni közöttük, mert nagyon sok érdekességre világítanak rá. Gondolta volna Ön, hogy a legtöbb gólpasszt adó játékosok között az első ötben három német játékos is van? A legtöbb gólt a büntetőterületen kívülről a hollandok érték el, míg belülről a németek voltak eredményesek! Vagy, a legtöbb kapura tartó lövés statisztikai rangsorában Lionel Messi a második, 15 próbálkozással – és mégsem lőtt gólt!
Az adatokat a FIFA kimutatásai alapján közöljük.
VB 2010. - Összegezés II.
Mit hozott, mit vitt?
Játéktudás, minőségi technika birtoklása. Gyermekkori, napi több órás kötetlen felszabadult játszadozás, gyakorlás önként, kedvből, játékvágyból, örömöt keresve. Így lehet a későbbi kiemelkedő teljesítményeket megalapozni. Jó érzékű megfigyelők, országos, mindenkire kiterjedő kiválasztási rendszer. Csak ezután jöhet a klub keretek között zajló szakszerű képzés. Mondjuk, ahogy történt ez annak idején a Bozsik programban. Eredménye: U17, U19 EB részvétel, U 20 VB bronzérem. Mindez nem helyettesíthető semmivel és nem kerülhető meg.
A legek világa - 2010 Vb - 1. rész
A „legek” kategória első helyezettjei mindenkori rekordokkal büszkélkedhetnek. S ez így természetes. Általában mindenki szereti a "leg"-eket, mert érdekes összehasonlításokra ad lehetőséget, és mert ... olvasmányos. Ezért mi is több részben is összeszedtük az „legekhez” tartozó érdekes adatokat. Természetesen a 2010-es Vb döntővel kapcsolatban. A világban a médiák mindenhol felkutatják, közzéteszik azokat az érdekes statisztikai adatokat, amelyekre hivatkozva híreikkel közvetlenül a címlapra tudnak kerülni. Miért?
VB 2010. - Összegezés I.
Mit hozott, mit vitt?
Mindent elolvastunk, meghallgattunk, amit lehetett. A visszhang olyan, mint amilyen a VB volt. Zavaros, kusza, össze-vissza, érthetetlen. Alig néhány írás, nyilatkozat ragadja meg a lényeget. /Ballai: Játék és misztérium. Magyar Nemzet. Lantos jegyzetei, Magyar rádió./ „Küszködés, örömet hozó pillanatokkal”. „A labdarúgás nagyipari formájában is megmaradt sportnak”./ A szakmai célú összegezések az egyszerűbbek. A sok futás, a gyorsaság, a „nincs idő és hely labdát kezelni” szólamok természetesen viszik a prímet.
Spanyolország ünnepelt!
Hazaért a világbajnok spanyol futballválogatott. A világbajnokság győzteseit szállító gépből elsőként Iker Casillas kapus-csapatkapitány és az edző, Vincente del Bosque szállt ki. A csapatot hatalmas üdvrivalgással fogadták a rajongók a Barajas repülőtéren. Madrid ünnepelt. Igaz, nem csak Madrid, hanem az egész ország ünnepelt azután, hogy a dél-afrikai foci VB-n a nemzeti válogatott a hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a hollandokat.
Spanyolország a VB győztes
Több száz millióan nézik a mérkőzést. A szerencsésebbek, a tehetősebbek a helyszínen. Várják a döntőt. Mindenki türelmetlen. Le kell már zárni. A többség Spanyolországra tesz. Szimpatikusabbak, mint a gőgös, rátarti hollandok. Akik futballról soha sem beszélgetnek, hanem kinyilatkoznak. Eszükbe sem jutna, hogy másnak is lehet igaza. A szakmai szándékú elemzések is spanyol aranyat jósolnak. Hasonlóan játszik a két csapat. Sokat passzolnak, a technikai tudásra helyezik a fő hangsúlyt. Ebben a játékban a spanyol válogatott jobb. Még Cruyff, a kissé irigy holland sztár is rájuk tesz. Blatterék hagyományos, színpadias kezet rázásai után végre kezdődik.
Németország a harmadik
Az utolsó felvonás előtt a harmadik helyért: Németország – Uruguay: 3:2
Kövessük a divatot. Ami ma nem különlegesen egyedi, váratlanul új, meglepő és meghökkentő, vagy régi, - de elüt a többitől azt manapság globálisnak mondják. Ebből a nézőpontból ez a mérkőzés a globális futball valódi termékeként jelentkezett. Volt itt minden, ami a mai topfutballt egységesen jellemzi a világ minden táján. Magas szintű szervezettség, óriási tempó nagy kondicionális bázison, remek egyéni megmozdulások, lövések, fejesek, védések, taktikai trükkök.
A véghajrá - 4. rész - Realitás II
VB döntő: Spanyolország - Hollandia
Óriási szenzáció: a 2010 -es VB döntőjében nincs dél-amerikai csapat. Pedig Argentína és Brazília is odavaló lett volna. Tudásuk előbbre való, mint akár a holland, akár a spanyol csapaté. Jó, a spanyolokénál talán nem. De valami történt, ami kiismerhetetlenné, misztikussá, egyedülállóan érdekessé teszi sportágunkat! Sokan próbálják magyarázni. Igaz, ez a dolguk, ezért fizetik őket! De az, ami Dél-Afrikában lejátszódott röpke három hét alatt, az megmagyarázhatatlan.
A véghajrá - 3. rész - Realitás
Szurkoltunk Forlánéknak. Nemcsak azért, mert ez az agresszív, anyagias szellemiség és a mindennapi holland világ meglehetősen idegen számunkra, hanem azért is, mert a holland futball sikeréből, csak ők jöhetnek ki győztesen. Senki más nem járhat jól. Európa, bár magáénak könyvelheti el a jó eredményt, nem sok közös nevezőt talál a kontinentális futball és a holland között. Van Bommelék jellegtelen meccsen őrölték fel a rendkívül motivált dél-amerikai gárdát, amely eredmény inkább egy-egy sikeres megmozdulás eredője volt, semmint az agyonhangoztatott szervezettségé.
A véghajrá - 2. rész - A futballban lehet jósolni, de semmi értelme.
Szakértők esélyeket mondanak. Mi is megtettük. Két biztos favoritunk kiesett. Miért?
Dunga jó csapatot építetett, megvívta harcát Ronaldo, Ronaldinho és Adriano vezette szabadcsapatokkal. Uralták a pályát a hollandok előtt. Azután szerencsétlen reagálás egy holland szögletre és vége a jól felépített stratégiának. Oda a tudatosság, a hozzáértő szakmai irányítás, precíz felkészülés.
A véghajrá - 1. rész - Hollandia és Uruguay az elődöntőben
Brazília – Hollandia: 1:2
Kérdés: miért vesztettek a brazilok?
Jobbak voltak a merev, önmagukat mindenki fölé helyező hollandokkal szemben.
Egységesebb, szervezettebb csapat a brazil. Jobb játékosaik vannak, kimunkáltabb a csapatuk. Hamarosan gólt rúgtak, kettőt is, de az egyik utólag érvénytelenítésre került.
Na, itt kezdődött Dunga - a brazil edző - belső szétesése!
Érezte, hogy evvel a japán bíróval baj lesz!
Zavarta őt a puszta léte is a pályán, nemhogy ítéletei.
A brazil mester ettől fogva nem tudott segíteni csapatának.
Valóban nem idevaló figura volt ez a játékvezetőként funkcionáló ember.
Vb 2010. Menetrend és eredmények - folyamatos frissítéssel!
A lebonyolítás ugyanaz, mint az előző világbajnokságokon.
Nyolc csoport, minden csoportban 4-4 ország válogatottja. A csoportkörben minden csapat játszik a másik három csapattal egy-egy mérkőzést, így összesen 6 mérkőzésre kerül sor. a csoportokból az első két helyezett jut tovább. Minden csoportban az utolsó két mérkőzést azonos időpontban játsszák.
Hol tartunk? – VB 2010 - 7. rész
Nyolcból – az elődöntőbe
A világbajnokság indulása előtt kiemeltük a megítélésünk szerinti továbbjutókat a csoport küzdelmekből. Kevés kivétellel – Dél-Afrika, Kamerun, Olaszország, Szlovénia, Elefántcsontpart – tévedtünk. Rohamléptekkel közeledünk a véghajrá felé. Argentína – Németország, Uruguay – Ghána, Hollandia – Brazília, Paraguay – Spanyolország a legjobb nyolcban dönti el az elődöntők párosítását. A futball igazságot tett ismét, mert az összecsapások követése alapján mondhatjuk, hogy itt és most valóban ez a nyolc csapat a legkihegyezettebb a döntőbe jutásra.
Hol tartunk? – VB 2010 - 6. rész
Bírók! Mindenki róluk beszél.
Talán ez is volt a céljuk. Középpontban maradni bármi áron! Sikerült. Nem adták meg az angolok szabályos gólját a döntő pillanatban 2:1-es német vezetésnél és a tönk szélére sodorták Mexikót mindjárt a mérkőzés elején, amikor Tevez egyértelmű lesgólját érvényesnek ítélték Argentína ellen, 0:0-ás állásnál. És még konzultáltak is a az eset után! Fél méterről ordítoztak egymás arcába, mert rajtuk volt a misztikus mikrofon kollekció!
Hol tartunk? – VB 2010 - 5. rész
Megrendült a föld a futball alatt.
Kiesett a legutóbbi VB döntő két résztvevője!
Távozik még Dél-Afrikából az európai futball szilárd bástyái közül Szlovénia, Szerbia, Dánia, de „melege” lesz a csoportkör záró fordulójában az Európa-bajnok Spanyolországnak is. Ha nem győzi le Chilét, nagy valószínűséggel kiesik. Kín keservesen jutott tovább két korábbi világbajnok, Németország és Anglia.
Hol tartunk? – VB 2010 - 4. rész
Spanyol kórkép.
Sorozatunkban a továbbjutás esélyeit elemezzük, megragadva a szakmai fonalat, amely mentén kibogozható a csapatok jövője. Vannak megkérdőjelezhetetlen esetek. Ez nem elsősorban a csoportból biztosan továbbjutókat jelenti, hanem a négyes döntő valószínűsíthető részvevőire vonatkozik. Ilyen a már tárgyalt Argentína és Brazília helyzete. Elemzőink szerint a többi eddig jól szereplő csapat egyikére sem mondható el, hogy a biztos elődöntősök.
Hol tartunk? – VB 2010 - 3. rész
Amiről beszélni kell. A hazai kép megszokott. Alakul a szerkesztőségi szobákban produkált festmény csapatokról, játékosokról, edzőkről, amely azután életre kel és éli a maga létét önállóan, többségében úgy, hogy a valósághoz semmi köze sincs. Ilyen pályát kezd befutni a Domenech-ről készült aquarel is, na és persze a francia válogatottról. Spanyolországról is meg vannak már a vázlatrajzok, de kibocsájtásuk várat magára a Spanyolország – Honduras mérkőzésig.
Ők mondták! - VB 2010 - 1. rész
Edzők, játékosok nyilatkozatai között nagyon sok olyan gondolatot találhatunk, amelyek számunkra, edzőknek sokat jelentenek. A futball szakma iránt érdeklődök nem nyilatkozat háborúkat, okoskodásokat, bulvárlapokba való odamondásokat akarnak olvasni, hanem őszinte, odaadó futballelemzéseket, amelyek hozzásegíthetik az olvasót a gondolatokban való elmélyedéshez, esetleg mélyebb összefüggések kereséséhez. Ezen gondolatok bevezetésével indítjuk a „HOL TARTUNK?” sorozatunk mellett az „ŐK MONDTÁK!” rovatunkat.
Hol tartunk? VB 2010 - 2. rész
Jaj Spanyolország, Dél-Afrika!
Először érzékeltünk felhördülést. Vegyük előre a kisebb bajt. Spanyolországot elverte Svájc. Ez csak a futball gyakorlatában járatlan számára szenzáció. Futballban járatlan, még akkor is, ha sok mérkőzést néz. Ide tartoznak azok is, akik a második félidőt már csak a szerkesztői szobából követik, mert közben tudósítanak az első félidőről.
Hol tartunk? – VB 2010
Esélyek után a valóság.
A közvélemény, természetesen a média, - elemzők, okoskodók, fogalmatlanok - bizony ilyenek is vannak jószerivel, nincs elragadtatva az eddig látottaktól. Mégis kérdés, hogy honnan veszik a bátorságot néhányan, hogy nyilvánosság elé álljanak úgy, hogy egy két éves gyerek is érzékeli: ennek a palinak fogalma sincs arról, amiről beszél. Ennyire erős a szereplési vágy, vagy ennyire jól fizetik a „szakértést”? Lépjünk tovább a témánál maradva.
VB 2010. Csapatok bemutatása - H csoport
„H” csoport
Chile, Honduras, Spanyolország, Svájc
A végső esélyre is pályázó csapat az utolsó csoportban? Ráadásul itt van két dél-amerikai csapat is, akik biztos, hogy technikás játékosokból állnak, de kissé kiesnek az információáradatból. Pedig a felkészültségük alapján biztos, hogy jól passzolgatnak, de, hogy mire képesek hátul és elöl arra még tippünk sincs. Ráadásul ott vannak a hihetetlenül stabil focit játszó svájciak.
VB esélyek VIII – FBT 21. com
Elérkeztünk kezdeti esélylatolgatásunk végére. Kiválasztottuk a várakozásaink szerinti továbbjutókat. Valószínű előlépnek csapatok, amelyekre nem számítottunk. Franciaország, az Egyesült Államok, Ghána, Dánia, Szlovákia, Svájc, de mindenekelőtt Portugália talán méltatlanul lett alá becsülve avval, hogy úgy ítéltük meg, még a csoportjukból sem jutnak tovább. Az említettek közül biztos, hogy lesznek továbblépők. De egy ilyen „kiket várunk továbbjutóként a csoportokból” játék azért izgalmas és érdeklődésre számot tartó, mert egyúttal sajátos nézetekre, futballismeretekre és a szimpátiára is utaló kezdeményezés. Ma elkezdődik. Eddig a találgatás, esélylatolgatás ideje volt, most jön a megvalósítás.
VB esélyek V – FBT 21. com
Már mindent leírtak, elmondtak - egymást licitálva. Az újságírók és a megmondók kiürültek. Alig várják, hogy kezdődjön, mert most már a semmibe beszélve ismétlik magukat. A játékos és edzői múlt pedig csak akkor ér valamit, ha aktív idejükben a lényeget el tudták különíteni tapasztalati raktárukban a lényegtelentől. Akkor van most mire támaszkodni szakértőként. Ha ez nem történt meg, megmondók maradnak. Zselézve, - talán tetoválva is - ferdülő tüskés hajzattal, esetleg festve is, fekete öltönyben, hatalmas, visszatetsző hirdetéssel a díszzsebkendő helyén. Lényegtelen üres látszat show. A futball ennél többre hivatott és többet is érdemel.
VB esélyek VII – FBT 21. com
Három azonos filozófián nevelkedett futball világ csap ebben a csoportban össze, Brazília, Portugália, Elefántcsontpart egy teljesen ismeretlennel. A nagyhatalmak Dél-Amerikában, Európában és Afrikában uralkodó futballnemzetek között trónolnak. Közös vonásuk a technikai képzettség magas foka, virtuozitás, maximális labda biztonság. Brazília játékügyességben jobb a többinél, Portugália a csapafegyelem és a taktikai érettség terén jobb ellenfeleinél, míg az elefántcsontparti játékosok erősebbek, gyorsabbak, fizikálisan többre képesek riválisaiknál.
VB esélyek VI – FBT 21. com
Különös csoport ez. Az ellentétek világa. Egy mindenhájjal megkent futball nagyhatalom, szemben kezdőknek számítóval. A világ egyik feléről jött ország a földteke másik feléről érkezővel csap össze. Egy a csúcsról lefelé imbolygó, a nemzeti büszkeségtől űzött, agresszívan előre törővel csatázik. Érdekes összecsapások elé nézünk.
VB 2010. Csapatok bemutatása – G csoport
„G" csoport
Brazília, Észak-Korea, Elefántcsontpart, Portugália
Nagyon erős csoport egy „kilógóval”, Új-Zéland mellett talán itt van a torna másik legesélytelenebb csapata. „Lúzerségüket” az is mutatja, hogy Észak-Korea egy csatárt, Kim Mjong Von-t harmadik számú kapusnak nevezett a vb-keretébe. Nem jött be a trükk, a FIFA észrevette és nem engedik, hogy mezőnyben játsszon, csak kapusként állhat be ... A csoportban két végső győzelemre esélyes csapat is van: Brazília és Portugália. Nagyon fontosak a csoportmérkőzések, mert a második csapat a torna szervezési rendje szerint a H csoport győztesével játszik, amely több, mint valószínű, hogy a spanyolok lesznek …
VB esélyek IV – FBT 21. com
Már mindenki a helyszínen. Szállásfoglalás, belakás, ismerkedés egy új világgal. Izgalmas, várakozással teli pillanatok ezek. Az edzők gondterhelten, - homlokuk ráncban - sétálgatnak le föl. Mindenben jelet látnak, hogy ne így, ne úgy, ne ezt, ne azt. A vezetők fontoskodnak, kávézgatnak esetleg whyskit kortyolgatnak, lazán söröznek. Alig mernek szólni a mesterekhez, nehogy megzavarják őket. lyenkor, a küzdelmek előtt óriási az edzők tekintélye. Amúgy már készülnek arra is, hogy egy sikertelen szereplés után ne túl szorosan álljanak a bűnbak mellett. Az újságírók nyüzsögnek, zsongnak szinte megközelíthetetlen karanténjukban. Készülnek a festmények a csapatokról, edzőkről, játékosokról, amelyek a VB után önálló életre kelnek. Nagy pályát futnak majd be, még akkor is, ha többségének semmi köze a valósághoz.






