Mozgáskoordináció fejlesztés labda nélküli és labdás gyakorlatokkal
A mozgásnevelés célja és feladata, hogy fokozatosan kialakítsuk és fejlesszük azokat a képességeket, amelyek a gyermekek mozgáskultúráját, mozgásharmóniáját alapvetően meghatározzák. Ezt a feladatot csak aktív mozgástanulással lehet teljesíteni. Fontos, hogy megfelelő célok közvetítésével, komplex tevékenységek rendszerével „vezessük rá” a gyermekek idegrendszerét az új ideg-izom kapcsolatok kialakítására. Az edzések, gyakorlások folyamán a feladat soha sem az, hogy valamilyen fogyatékosságot változtassuk meg, hanem, hogy a tanulásra képes gyermeket hozzásegítsük minőségi változások létrehozására.
A 8:8 elleni játék (plusz kapusok) felállási forma értelmezése
Fontos feladat egy jól működő utánpótlás egyesületnél a korosztályok közötti átmenetek megteremtése. Ez nem csak a korosztályos képzésre, hanem az alkalmazott játékrendszerekre, illetve felállási formákra is értendő. A Bozsik programban az U13-es csapatok félpályán (min. 40 x 60 m, illetve max. 50 x 70 méteres területen) 8+1-es felállásban játszanak, félpályától érvényes les szabállyal. A 4-3-3-as hadrendre a futball oktatása – tanulása szempontjából alapvetően fontos készülni.
Technikai - taktikai képzés. A topfutball és a fiatal játékosok képzésének összehasonlítása
A futball oktatási rendszerében az érdekes az, hogy minden képzési szakaszban meghatározhatók azok a célok, „előírások” amit az adott szinten a játékosnak el kell sajátítania, de fogalmazhatjuk úgy is, hogy amit az edzőnek meg kell tanítania. Amíg a felnőtteknél kizárólag - természetesen profi szinten - a csapat eredményessége az alapvető követelmény, addig a fiatalok nevelésénél az egyéni fejlődés áll a középpontban.
Párharc játékok.
Mit mondhat az edző, amikor játékosaival a párharcot gyakoroltatja? „Játssz és küzdj, harcolj az ellenfeleddel, ne félj, ne riadj vissza semmitől! Vértezd fel magad a küzdelem minden oldaláról! Amikor támadó vagy, akkor legyél vállalkozó kedvű, önbizalommal teli, amikor védekezés a feladatod, fontos, hogy a sportszerűség határai között viselkedj agresszívan és a labdára koncentráltan cselekedj! A képzési folyamatban az edzői tanácsok sorsdöntőek. Ezért is állítjuk, hogy az edzői hivatás nagy részét nem lehet könyvből megtanulni.
Játékok 20.
Fiatalkori emlékeim közé tartoznak a régi edzések. Azt hiszem 14 éves lehettem. Az edzés előtt „összejöttünk”, körbevettük Józsi bácsit. Pár bevezető gondolat után elmondta, hogy mi lesz az napi program. Jó szokásunk szerint csak az elejére figyeltünk oda, de a legfontosabb az volt számunkra, hogy mikor fogunk játszani! Nem futni, nem gimnasztikázni, még csak nem is kapura lőni, ugyanis a „puskaporunkat” már edzés előtt előttük, mivel lehetőségünk volt egyórával is korábban kimenni a Tatai úti pályára.
A 4-3-3-as játékrendszer tanítása - 2. rész. Alkalmazott koordináció a gyakorlatban
Előző anyagunkban kiemeltük, hogy a koordináció az a képesség, amelyben a különböző mozgáselemeket egy mozgássá kombináljuk. Az alkalmazott koordinációs gyakorlatok során a csapatjáték alapelemeit tudjuk gyakorolni. Egy-egy játékossal a posztjának megfelelően lehet gyakoroltatni a labdakihozatalt a középpályára, a támadás építést és az indítást. A pontosság elsődleges szempontját figyelembevéve a játékhelyzeteknek megfelelő gyakorlatokat kell összeállítani.
A 4-3-3-as játékrendszer tanítása. A nagypályára lépés időszaka. - 1. rész
Levelet kaptunk, amelyben egy edzőkollégánk az iránt érdeklődik, hogy milyen szakmai elvek alapján (és milyen gyakorlatanyaggal) tudja felkészíteni a most még félpályán szereplő játékosait a következő évben, amikor is, már nagypályán fognak játszani.
Erre a kérdésre szeretnénk választ adni három részes sorozatunkban, játékelvek ismertetésével és konkrét gyakorlatok, kis játékok bemutatásával. Weblapunk már többször foglalkozott a 4-3-3-as játékrendszerrel, hisszük, hogy az újabb és újabb elemzésekkel mindig újabb részletekre tudunk rávilágítani.
Felkészülés a játékra és a 4:2 elleni játék variációi
A futball játék. A játékra játékokkal lehet és kell is felkészülni. Ez a megállapítás különösen fontos, ha abból indulunk ki, hogy olyan helyzetekben, ahol minden résztvevő döntéseinek eredményét a többiek lehetséges magatartása befolyásolja, ott a felkészülésben a játékot kell kiinduló pontnak tekinteni. Éppen ezért olyan elő- és felkészítő játékokkal célszerű magára a futballra felkészülni, amelyekben pontosan meghatározottak a játékszabályok, a játéktér, a játékosok száma.
Futball filozófia, futball stílus
A futballban élenjáró országok mindegyikének van sajátos nemzeti stílusa. Ebben a stílusban az adott ország nemzeti kultúrája tükröződik. Az emberek mentalitása, gondolkozásmódja mind-mind megjelenik a játékban. Példaként vegyük a magyar stílust. Csodálatos nemzeti himnuszunkban a "balsors"-ra külön is utalunk. Sajnos ez a futballunkra is jellemző. Többen vagyunk hajlamosak egy-egy vereséget tragédiaként átélni, de sokan közülünk könnyedén átlépnek a kudarcon. Melyik a megfelelő út?
Párharc oktatása az U9-U10-es korosztályok részére
A „Mi időnkben” – a ’80-as években - az „1:1” elleni játékok a játszótéren zajlottak különböző tárgyak vagy a lányok elnyerése érdekében. Ma már ez nem mondható el az ifjúság részéről. A mai világban a fiatal labdarúgó palánták a számítógépen oldják meg az „1:1” elleni játékokat. Az ellenfél nem egy hús-vér ember, hanem a billentyűzettel vagy a konzollal vezérelt „valami”. Pedig a játék szellemisége megkívánja, hogy a mindennapi képzésünk során nagy jelentőséget fordítsunk az 1:1 elleni játékokra.
Koordináció
A futball tanítása során a játék- és mérkőzéshelyzetek elsajátítása a kiindulópont. Ennek a felfogásnak az alapja, hogy a játékos képzésére törekszik, és a játék- és mérkőzés helyzetek sokoldalú variációit kínálja. Az összes olyan forma, amely nem mérkőzésszerű, természetellenes! Ezért olyan gyakorlatokat kell alkalmazni, melyeknél a technikai, taktikai és kondícionális képzés kiváltja a mentális alkalmazkodást és együtt kerek egészet képeznek.
Az edzőnek képesnek kell lennie a játék- és mérkőzéshelyzetek metodikus (szakmai) és didaktikus (oktatás és tanulási folyamat szerinti) átadására.
Utánpótlás nevelés szülői szemmel
„Nem az számít, hogy nyerünk vagy éppen vesztünk, még az se fontos, hogy jók vagyunk! Egyedül az számít, hogy játszunk-e?” Sport és család? Futball és gyermek? Nehéz kérdés! A jó szülő-gyermek viszony az alapja a gyermek jövőbeli életének. Mondhatjuk olyan fontos ez, mint egy épületnek a szilárd és erős alap. Egy ilyen erős alapra építhető fel egy esetleges sportolói karrier alakulása. Ezt a folyamatot ideális esetben a szülő támogathatja, de nem forszírozhatja a saját vágyai által hajtva. A játékos, az edző és a szülő hármas szoros és őszinte együttműködése szükséges ahhoz, hogy valóban kiemelkedő eredmény szülessen, vagy a "másik" oldalról nézve a gyermek személyiség fejlődése értékes lehessen.
Játékok 19. 5:5 ellen
Mondhatnánk alapjáték. S, ez így is lehet, hiszen 10 játékosa mindenképpen összejön egy edzésre (?). Ilyen játékoslétszámnál viszont "bün", ha az edző csak "úgy" bedobja a labdát és annyit mond a "srácoknak" játsszatok. Edzői felelősség kérdése, hogy a játékosoknak az életkori sajátosságuknak és a képzési folyamatuknak megfelelően feladatot adjunk. Olyan feladatot, amelyet meg tudnak oldani és amely megoldása közben élvezni tudják a játékot és közben egyéniségüknek megfelelően alkotni, feljlődni tudnak. Ehhez az "alkotáshoz" játékszerkezetre van szükség. Rendszerre, amelyet mi edzők adjunk, adunk meg számukra! A szakmával szemben ez alapvető kívánalom!
A labda nélküli futás jelentősége és felépítési lehetősége – 2. rész
Az előző részben megemlítettük, hogy a labda nélküli futás, helyezkedés nem elsősorban fizikai képesség kérdése. A játékban a labda nélküli helyezkedésnél a támogató játékos(ok) feladata, hogy olyan helyre, pozícióba mozogjanak (sprinteljenek, fussanak, kocogjanak, sétáljanak), ahol megjátszhatóvá válhatnak. Phil Parkinson szerint: „a labda nélküli futást alapvetően a labda birtoklása határozza meg”.
A labda nélküli futás jelentősége és felépítési lehetősége – 1. rész
Tisztázzuk előre! A labda nélküli futás nem egy fizikai képesség megjelenése. A játékban, a labda birtoklásához nem csak a technikai elemekre van szükség, hanem taktikai felkészültségre. Ez magában foglalja a labdás játékos labda megtartási és passzolási törekvését, illetve a labdás játékos segítését a labda nélkül helyezkedő társai részéről. A labda nélküli futás, helyezkedés nem elsősorban fizikai képesség kérdése.






