Koordináció. Ezen a kifejezésen a régebbi értelmezésben - például a funkcionális anatómiában vagy a mozgás analízisben - az egyes izmok és izomcsoportok összjátékának szabályait értették. Mai felfogásunk szerint a koordináció ennél sokkalta több! Összehangolást, összerendezést, összeegyeztetést, gazdaságos együttműködést jelent. Magyarázhatjuk úgy is, hogy az a képesség, amelyben a különböző mozgáselemeket egy mozgássá kombináljuk. Manapság, amikor a koordináció fogalmáról keresünk információt, szinte mindenhol azt olvashatjuk, hogy ez nem más, mint a mozgások optimális, célszerű tér- és időbeli végrehajtása, az izmok működésének összehangolása.

A pedagógia elnevezés a görög peidagógosz szóból származik. Peidagógosznak hívták az ókori Görögországban azokat a személyeket, akik iskolába kísérték a gyerekeket. A pedagógiával szoros együttműködésben lévő határ és résztudományok: didaktika, neveléstörténet, játékpedagógia stb.

Tény, hogy a játék minőségét – nem a győzelmet! – a csapat labdabirtoklásának minősége és ritmusa jelenti. Ez a szakmai megállapítás feltételezi a játéktéren a játékosok megfelelő területi felosztását. A 3:4:3-as rendszerben ez az igény tökéletesen megalapozza, hogy a pályán lévő játékosok között számtalan – előre nem meghatározható – játékhelyzet adódik. A játékosok ebben a felállásban egyrészt nincsenek egymástól távol, de ugyanakkor egymáshoz nincsenek túl közel sem. Ez a rendszer alapvetően alkalmas arra, hogy az összjáték "KÖZÖSSÉGI" alapját elsajátíthassuk az utánpótlás játékosainknak.

Jelenleg az orvostudomány a sportsérülések okairól, anatómiai és szövettani elváltozásairól, gyógykezeléséről, megelőzéséről rendkívül nagy ismeretanyaggal rendelkezik. Mindezek ellenére, az izomsérülések jelenleg is a sportsérülések jelentős hányadát képezik. Érdekes, hogy a hatalmas ismeretanyag ellenére a sérülések kezelése, rehabilitációja továbbra sem egységes. Egy biztos, hogy a sportbalesetek kiváltásához sokszor elég egy hirtelen rossz mozdulat, amelynek során törés, ficam, szakadás, rándulás, zúzódás, húzódás is kialakulhat. Közös jellemzőjük, hogy mindig azonnali ellátást igényelnek.

Kisgyerekkortól kezdve a legtermészetesebb játéktevékenység a küzdelem. Felnőtteknek megmagyarázhatatlan módon, játszótéren, utcán, lakásban, kertben a gyerekek egymásnak esnek. Nem ellenségeskedés ez, hanem egészséges vetélkedés: a szellem és a fizikum csiszolása.
A sportág számára akkor válik igazán hasznossá ez, ha ennek a küzdelemnek az eszköze, helyesebben célja a labda. Megkaparintani, birtokolni, később célba juttatni.
A rendszeres foglalkozások napi elemei az 1:1 elleni küzdelmek.

A legtöbb csapatsporthoz hasonlóan labdarúgásban is van kapus. A játék középkori gyökerei még nem említenek kapusokat, mivel rontásűző hagyomány volt a labdát rúgni. Tavasszal minden megrontó veszedelmet egy bőrzsákba gyömöszölték és kirugdosták a falu vagy vár kapuján. Később városok csaptak össze és a cél a másik város kapujának bevétele volt. Ezt a játékot be is tiltották Angliában és Franciaországban a 14. században, mivel a tömegben sokan megsérültek és gyakran tömegverekedésbe torkollott az egész napos rugdosódás.

Az edzőnek kell eldöntenie, hogy milyen játékrendszerben játszatja a csapatát. De amíg felnőtt és profi szinten ez a döntés a csapat stratégiájának megfelelően lesz meghatározva, addig utánpótlásnál az oktatás és a tanulás vezérfonala szerint kell a megfelelő játékrendszert kiválasztani. Utánpótlás szinten - már a nagypályára lépés időszakában - meg kell tanítani a gyermekeknek a játéktéren való helyes felállást, a posztok szerinti játékot. Minden nagypályán játszó utánpótlás játékosnak általánosságban ismernie kell a pálya zónáit, a játéktér helyes felosztását, a csapatrészek kapcsolatrendszerét.

A gyermeklabdarúgó tornák lebonyolításának alapvetõ követelménye a rendezvény jó forgatókönyve, melyet elõre, pontosan rögzíteni kell.

A futballistákkal foglalkozóknak két szakembertípust meg kell testesíteni, egy személyben kell lennie edzőnek és oktatónak is. Kevesen tudják, hogy a futballhierarchián belül ez az egyik legnehezebb feladat, mert az edzőinkbe „beleverték” (és a mai napig szinte minden szinten elvárják tőlük) hogy csak a győzelem az elfogadható! (?) Ha veszítesz, nem értesz a futballhoz, „hülye” vagy, alkalmatlan arra, hogy edző legyél. Vonatkozik ez egy gyermekcsapat edzőjére, vagy akár egy akadémiai csapat szakemberére. Kívülről mindenki okosabb a futballunkat illetően.

Európában az edzõknek ismerniük kell a játékossá válás útját, építõköveit, az U7-U21 tartó képzés szakmai -gyakorlati és elméleti- követelményeit.
Ezeket az ismereteket az európai edzõképzés /UEFA B, A és PRO/ tanfolyamain sajátítják el a szakemberek. Az életkori sajátosságoknak megfelelő:  kisjátékok, az egyéni (technikai-taktikai és mozgásügyességi) képzés, a játékrendszeri ismeretek és az 1:1 elleni játék, amit szaknyelven párharcnak nevezünk.

Az UEFA a követendő játékstílus és ezen belül a technikai-taktikai cselekvések tér-idő viszonylatában bekövetkezett változások ismeretében az utánpótláskorú labdarúgók képzésében a játékrendszerek egymásra építésével új utat, új labdarúgó-filozófiát indított útjára. Szakmai javaslatait feltétlenül érdemes megfontolni, mert logikusan és a játék oktatását, tanulását segítően építette fel a rendszerét. Ezek szerint a nagypályára lépés időszakában a 4:3:3-as rendszert kell elsajátítani a játékosoknak, majd 14-15 éves korban a 3:4:3-as, később 16-18 éves korban a 4:4:2-es játékrendszer felépítése, megtanulása következhet.

Az edzéseken és a mérkőzéseken a sporttevékenységet folytató játékos szervezete jelentős fizikai igénybevételnek van kitéve. Ezért nagyon fontos, hogy a lehető legjobb minőségű tápanyagellátást biztosítsa a maga számára, ezáltal megfeleljen annak a fiziológiai, de egyben filozófiai gondolatnak is, hogy „amit beviszel, azt kapod vissza!” A labdarúgó játékos szervezetének rendkívül jó minőségű táplálékra van szüksége, hogy biztosíthassa az „üzemanyag” előállításához igényelt fehérjéket, szénhidrátokat és zsírokat. A játékosnak szüksége van ásványi anyagokra, vitaminokra és nyomelemekre, hogy optimálisan kihasználhassa a szervezetének minden lehetséges tartalékait. 

A játéktudás a koordináció és a kondícionális képességek egysége. A kettő nincs egymás nélkül, az egyik nem pótolhatja a másikat. A technikás játékos kondícionális képességek nélkül nem tudja hatékonyan végrehajtania a feladatait a pályán, de a jó kondiban lévő játékos technikai fogyatékosságokkal ugyancsak hiányként jelentkezik. A labda nélküli koordináció egyik legfontosabb ismérve a gazdaságosság. Éppen ezért a jövőjét tervező fiatal játékos vagy született adottságként hozza magával a  harmonikus, koordinált mozgást vagy meg kell tanítani számára például a helyes futótechnikát.

A kapus elsősorban az a játékos, aki egymagában döntően befolyásolhatja a mérkőzések alakulását. Ez a nagy egyéni felelősség megnöveli a kapus szerepét a csapatban. Kiválasztásuk, felkészítésük egy hosszú képzési folyamat eredménye.
Tamás Gyula, UEFA A diploma, 11 szeres válogatott. Kapusedző

A játék színtere maga a mérkőzés. A mérkőzésen két csapat áll egymással szemben és mindegyik igyekszik a maga stílusát ráerőltetni az ellenfelére. Maga a mérkőzés játékhelyzetek sokaságából tevődik, jobban mondva adódik össze. A játékosoknak a mérkőzésen mindig úőj és újabb helyzetekkel kell szembesülniük, melyet a felkészültségüknek megfelelően meg kello oldaniuk. Amelyik csapat játékosai felkészültebbek, tehetségesebbek illetve szerencsésebbek annak a csapatnak a tagjai nyerik meg az adott mérkőzést.