Szakmai napok, Puskás Akadémia, Felcsút – 2. rész

 A felcsúti Szakmai Napokon az edzők megismerkedhettek többek között a gyakorlópálya lehetőségeivel, ahol dr. Mezey György mutatta be, hogyan lehet és kell egyénileg fejleszteni a játékosokat. Az interaktív edzésen, amely igen jó hangulatban telt, az is kiderült, igen apró dolgokra is oda kell figyelnie a trénernek. A Szakmai Irányító Testület Elnöke zárszóként elmondta: „Azt hiszem igen értékes két nap van mögöttünk, amelyre hihetetlen aktivitás volt jellemző. A sikerességnek azonban, a jó társaság mellett, az is volt a titka, hogy a Puskás Akadémia tökéletes hátteret biztosított nekünk. Köszönet érte!”

Példák a rossz tréningre …

 A jó edzés ismérveiről már több anyagot publikáltunk. Elsősorban az utánpótlásban dolgozók számára adtunk ötleteket, tippeket. Ezeket a gondolatokat nem merev „receptként” kell átvenni, hanem olvasni, értékelni és beleépíteni a napi munkákba. Nem szabad elfelejteni, hogy a futball nem tudomány, hanem gyakorlat. Vannak tanulható ismeretek (a különböző kötelező edzői tanfolyamok, internetes szakmai lapok böngészése, szakkönyvek olvasása és fordítása mind-mint az egyéni képzés lehetőségét foglalják magukba). Emellett vannak tapasztalati ismeretek, amelyek a gyakorlatban szerezhetőek meg.

A brazil iskola egy edzése

 Clube Pequeninos, Sao Paolo, U14-es korosztály

Weblapunk már többször irt a brazil futballiskolákról. Már akkor is megállapítottuk, hogy a dél-amerikai futballista-képzés a legmagasabb szintű a földkerekségen.
Titkok nélkül.




Szakmai napok, Puskás Akadémia, Felcsút – 1. rész

 December közepén volt az a két napos szakmai továbbképzés, amelyet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián tartottak az ottani edzőknek, illetve a társegyesületek szakembereinek. A Puskás Akadémia megadta a módját annak, hogyan fogadja a partneregyesületeit. Színvonalas program, neves előadók, professzionális körülmények, ezek jellemezték a felcsúti szakmai napokat. A közel 30 fő nemcsak az elméletet hallhatta, de gyakorlatban is megnézhette, kipróbálhatta mindazokat a fogásokat, praktikákat, amelyekről szó esett az előadásokon. A helyszínen résztvevők egyöntetű véleménye szerint „nagyon kreatív” társaság gyűlt össze, s ez még inkább hozzájárult az ott töltött két nap sikerességéhez.

Az jó edzés ismérvei a labdarúgó utánpótlásban

 Egy igazi edző a pályán „éli ki magát”. Ott tanítja, oktatja azokat az ismereteket is, amelyeket a játékosként megszerzett. Azokat, amelyeket a különböző edzői tanfolyamokon elsajátított, valamint a pályafutása során a hazai és a külföldi edzőkollégáktól tapasztalt.


Tartalom átvétel

Lap elejére