A mozgásnevelés célja és feladata, hogy fokozatosan kialakítsuk és fejlesszük azokat a képességeket, amelyek a gyermekek mozgáskultúráját, mozgásharmóniáját alapvetően meghatározzák. Ezt a feladatot csak aktív mozgástanulással lehet teljesíteni. Fontos, hogy megfelelő célok közvetítésével, komplex tevékenységek rendszerével „vezessük rá” a gyermekek idegrendszerét az új ideg-izom kapcsolatok kialakítására. Az edzések, gyakorlások folyamán a feladat soha sem az, hogy valamilyen fogyatékosságot változtassuk meg, hanem, hogy a tanulásra képes gyermeket hozzásegítsük minőségi változások létrehozására.

Előző anyagunkban kiemeltük, hogy a koordináció az a képesség, amelyben a különböző mozgáselemeket egy mozgássá kombináljuk. Az alkalmazott koordinációs gyakorlatok során a csapatjáték alapelemeit tudjuk gyakorolni. Egy-egy játékossal a posztjának megfelelően lehet gyakoroltatni a labdakihozatalt a középpályára, a támadás építést és az indítást. A pontosság elsődleges szempontját figyelembevéve a játékhelyzeteknek megfelelő gyakorlatokat kell összeállítani.

Játékunkban a passzjáték az alapot, az összjáték viszont a játék egy magasabb szintjét jelenti. Aki a labdarúgás igazi szeretőjeként és szakértőjeként közelíti meg a futballt, annak nemcsak az egyéni megoldásokból esett gólok, cselek, lövések jelentik a játék igazi szépségét, hanem azok a közösségi megoldások, amikor a játékosok egymás gondolataiból építik fel a helyzetet és szinte az utolsó pillanatokban dől el, hogy góllal, vagy gól nélkül fejezik be a támadást, vagy a másik oldalról nézve a védőjátékosok magas fokú koncentrációjukkal és önfeláldozásukkal mentenek. Az előző fejezetünkben azt írtuk, hogy „célszerű a játékosok felkészítésében az összjáték minden elemét életszerűen gyakorolni.”

A játék talán leglátványosabb része. Amennyiben nem öncélú - akkor a támadásnak, labdabirtoklásnak egyik fő legfontosabb alkotó eleme. A jól cselező játékosok tudnak minden irányba és bármilyen sebességgel mozogni. Sőt, a játékra olyannyira jellemző ritmusváltásra is képesek. Robbanékonyak labdával és labda nélkül, ezen tulajdonságuk segítségével előnyt tudnak szerezni a védőjátékosokkal szemben. A jól cselező játékos nagy gondot tud okozni az ellenfél soraiban. Gyakran több védő figyelmét is leköti, így lehetősége van egy passzal a társait helyzetbe hozni, akiknek aztán nagyobb területük és több idejük van például a támadás befejezéséhez.

A labdabirtoklás a játék egyik, ha nem a legfontosabb alapeleme.
Ez annyit jelent, hogy aki nem tud passzolni, az nem tud játszani!
Súlyos megállapítás. De egyben magában foglalja a játék lényegét is: a képzett, jól felépített játékos a labdát adja tovább, nem a felelősséget! Gondolkodjunk csak el ezen a megállapításon, mert a magyar futballista számára azt hisszük ez alapvetően új játék megközelítést jelenthet. A gyakorlat nyelvére lefordítva annyit jelent: úgy passzolj, hogy csapatod számára a megoldásod építő jellegű legyen és ne hozd „bajba” a játékos társadat.

A futballjáték változatossága megköveteli a jó helyzetfelismerést és fejleszti a kombinatív kézséget, a döntés- és cselekvőképességet. Jellemnevelő hatása révén a játékos megtanulja, hogy bár a labdarúgás elsősorban csapatjáték, de a legtöbbször az egyéni képességek döntik el a mérkőzéseket. A megalkuvás nélküli hajtás - ami valljuk be őszintén manapság alapkívánalom - mellett, a varázslatos megmozdulások azok, amelyek úgy a szakemberek, mint a szurkolók számára a játékunk szépségét jelentik.

A futball tanítása során a játék- és mérkőzéshelyzetek elsajátítása a kiindulópont. Ennek a felfogásnak az alapja, hogy a játékos képzésére törekszik, és a játék- és mérkőzés helyzetek sokoldalú variációit kínálja. Az összes olyan forma, amely nem mérkőzésszerű, természetellenes! Ezért olyan gyakorlatokat kell alkalmazni, melyeknél a technikai, taktikai és kondícionális képzés kiváltja a mentális alkalmazkodást és együtt kerek egészet képeznek.
Az edzőnek képesnek kell lennie a játék- és mérkőzéshelyzetek metodikus (szakmai) és didaktikus (oktatás és tanulási folyamat szerinti) átadására.

Levelet kaptunk, amelyben egy edzőkollégánk az iránt érdeklődik, hogy milyen szakmai elvek alapján (és milyen gyakorlatanyaggal) tudja felkészíteni a most még félpályán szereplő játékosait a következő évben, amikor is, már nagypályán fognak játszani.
Erre a kérdésre szeretnénk választ adni három részes sorozatunkban, játékelvek ismertetésével és konkrét gyakorlatok, kis játékok bemutatásával. Weblapunk már többször foglalkozott a 4-3-3-as játékrendszerrel, hisszük, hogy az újabb és újabb elemzésekkel mindig újabb részletekre tudunk rávilágítani.

A mai futball egyik kiemelten kezelt problémája: hogyan tudja a labdát birtokló csapat megbontani az ellenfél „felállt” védekezését? Az alapvető cél elsősorban nem a létszámfölény kialakítása bizonyos pozíciókban, hanem - mindenekelőtt - a gólhelyzet kialakítása. A megoldás: az egyéni tudás (tehetség, zsenialitás és képzés) mellett a játékosok közötti összjáték szintjét kell minőségileg emelni.

Szakembereink számtalanszor említették már, hogy az ötvenes években azért csodálta szinte az egész világ a magyar labdarúgókat, mert zseniális technikával, kreativitással rendelkeztek. Ez így is van, de ez nem „pusztán” a tehetséges játékosokon múlt, hanem azon a „felkészítési” mondhatnánk önképzési rendszeren, amelyet a játékosok a grundon szereztek meg. A napi öt-nyolc órás labdázás fejlesztette ki azokat a készségeket, amelyek révén eredményes és látványos volt a futballunk.

A magyar labdarúgó közvélemény megkülönböztet robotoló - mondhatnánk „zongoracipelő” - játékosokat és irányító játékosokat. Amikor viszont a valóságban megnézzük, hogy az európai élcsapatokban milyen típusú játékosok játszanak, akkor láthatjuk, hogy az alap a magas szintű futballtudás. Vagyis függetlenül a szerepkörtől olyan játékos, aki a játék követelményeinek megfelelő futás-mennyiséget teljesít és hatékony, pontos, kevés hibával játszik. A BL mérkőzésein a közvetlen topcsapatok mögötti együtteseknél is fantasztikusan jó játékosok vannak. Jól passzolnak, játékügyesek. Komoly szinten a játéknak nincs üresjárata.

A cselezés a labdarúgó játék technikájának alapvető mozgása. Nélküle a játék nem lenne teljes és valljuk be nem lenne érdekes sem. A lelátón helyetfoglaló szurkolókat a mérkőzésen három dolog érdekli, a győzelem, a gól és az egyéni megoldások – amelyek a kapura lövésben és cselezésben jelentkeznek. Varázslatos dolog látni egy-egy a kívülálló számára szinte „megmagyarázhatatlan" cselt. Sok esetben nem is a cselező játékos az aki gólt lő, de a gólhelyzetet rendszerint ő teremti meg.