Teszler Vendel, Tolna megyei instruktor, az MLSZ Edzõbizottságának tagja.

Milyen elvárások voltak a szakmai vezetés részérõl a táborba érkezõ gyermekektõl?

Egy évvel ezelõtt a játékosok nem tudták, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni, ebben az évben már tájékozottabbak, némileg felkészültebbek, több ismerettel rendelkeztek. Nagy jelentõsége van a zánkai tábornak a labdarúgásunk fejlõdése szempontjából, óriási elõrelépést jelent a korábbi évekhez képest, azzal együtt is, hogy szakmai téren megmutatkoztak a hiányosságok. Az 1992-, 91-, és 90-es korosztályoknál tapasztaltak alapján azt gondolom, hogy az egyéni képességeket figyelembe véve, a játékosok többsége sokkal jobb teljesítményekre is képes lenne, elõrébb tarthatna a felkészülésben. Annak tudatában állítom mind ezt, hogy a pillanatnyi teljesítményt befolyásoló körülmény játékosonként más és más volt.

A mérkõzések színvonalát milyennek értékeli?

Az elsõ mérkõzéseken, igen motiváltan, nagy iramban, a felállási formából adódó feladatok betartásának szándékával játszottak. A második nap a játék minden elemében csökkentek a teljesítmények. A fáradtság megjelenésével a régebbi stabilabb beidegzõdések érvényesültek a játékban, már teljesen más megoldások születtek a bizonyos játékhelyzetekben. A középpályások játékában ez különösen meglátszott. Jellemzõ, hogy sok "irányító" középpályás került a csapatokban, a kreatívabb játékosok kerültek kiválasztásra. Ez nem lenne baj, probléma ott jelentkezet, hogy ezek a játékosok döntõen csak elõre felé gondolkodnak és játszanak. Gyakran elõfordult, hogy heten támadtak mélységi tagozódás nélkül, leszûkítve a támadó területet, ami labdavesztéshez vezetett.
Labdavesztés pillanatában kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, csak "szurkolni" tudtak védõtársaiknak. Játékukban kevés a változó játékhelyzethez való gyors alkalmazkodás, és az is kiderült, hogyha más ritmusú játékra vannak kényszerítve, hamar elfáradnak. A legtöbb utánpótlás csapatnál intézményesítik ezt a helyzetet, hátul tartanak négy védõt, majd megoldják azok a védekezést, ha átfutnak a középpályán. Ha még így sem elég biztonságos, a támadok közül is, hátrahoznak egy- két embert a középpályára. Elõre beállítanak egy- két gyors, erõs játékost, és már eredményesebb is a csapat. Tisztelet a kivételeknek de az utánpótlásedzõk nagy része csapatban, eredményekben gondolkodik, nem a játékosok egyéni fejlõdését tekinti elsõrendû feladatának.

A felállási formákat illetõen milyen tapasztalatai vannak?

Tapasztaltam, és most is kiderült, hogy a 90, 91-es korosztályhoz tartozó játékosok saját csapataikban kevesen játszanak 3:4:3-as felállási formában. Az is jellemzõ, hogy nem kezdeményezõ felfogásban, hanem kontrára játszanak. Ki gondolkodik azon, hogy a védõk kevés egy az egy elleni szituációba kis területen játszanak, nem lépnek be a játékba, a középpályások megfelelõ játékdinamikája, mozgásmennyisége nem alakul ki, és felnõtt korban kiderül, hogy felállt védelem ellen nem tudunk játszani. Lényeg hogy jól szerepeljen a csapat, nincs idõ itt két évig gyakorolni a 3:4:3-as játékot.

Az élvonalbeli sportszervezetek által összegyûjtött, tehetségesebb játékosokból álló korosztályos csapatok nagyon különbözõ elképzelések szerinti képzésben részesülnek. Az alsóbb osztályokban, ahol 2-3-4 évfolyam együtt edz és versenyez, akik között kevésbé tehetségesebb játékosok is vannak, jóval nehezebb hatékony szakmai munkát végezni, és a tehetségesebb gyermekek megfelelõ fejlõdését biztosítani. Meg kívánom jegyezni, hogy öngólnak tartom, ha a korosztályos válogatott nem abban a felállási formában játszik, mint amit a csapatoknak ajánlunk. A fent vázolt igen változó szakmai környezetbõl, igen változó felkészültségû, összeszokatlan játékosok, is bizonyították, hogy ráolvasással/taktikai értekezlet/ csak nagyon gyenge látszateredmények érhetõk el. A mai labdarúgás követelményeihez szükséges játékdinamika és játékminták kialakítása, idõigényes tevékenység, egymásra épülõ, egységes szakmai munka esetén várható el.

Forrás: a megszûnt bozsikakadémia site,
melynek szerepét weblapunk átvette