U17 EB 2007 A helyszínről IV.
Nagyon érdekesen alakul a futballsport helyzete Európában.
Izlandon ma megközelítően annyi ismerete van az edzőknek, vezetőknek a labdarúgásról, mint bárhol Európában.
Közel háromszázezren lakják a szigetet, több mint húszezer igazolt játékosuk van.A lakosság 10%-a aktív szereplője a sportágnak.
Az edzőknek kötelező az UEFA „A”, vagy „B” licensz.
A „Pro” szint megszerzése folyamatban van.
Évente meg kell újítaniuk sikeresen teljesített továbbképzésen működési engedélyeiket.

Öt teljes méretű fedett, ötven kisebb méretű fedett műfüves pályájuk van.
Számtalan áll még rendelkezésre – 50/70x30/40 méteres, szintén műfűvel borított – a klubokban, de ezek nincsenek befedve.
Az egyesületek felnőtt, de főleg utánpótlás csapatai folyamatosan látogatják Európa nagy csapatait, tornákon vesznek részt, tapasztalatot gyűjtenek. Hátrányuk,hogy a szabadtéri bajnokság csak május közepén kezdődik és már szeptemberben befejeződik.
A hazai játéklehetőség nem elég ahhoz, hogy versenyképesek legyenek Európa más csapataival.
A legtehetségesebb fiatalok közül többen már Európában (Hollandia, Anglia) játszanak.
Az U17-es válogatottjuk az „elit körből”, Portugáliát, Oroszországot és Észak-Írországot megelőzve került be a belgiumi nyolc csapatos döntőbe.
Itt Hollandiával, Angliával és Belgiummal vannak egy csoportban.
Első számú kapusuk a nyító mérkőzésükön Anglia ellen röviddel a kezdés után súlyos sérülést szenvedett.
Nem tudták pótolni.
Második mérkőzésükön is verseget szenvedtek.
A holland válogatott is kihasználta a tapasztalatlan kapus hibáit. A 3:0-as vereség kiesésüket jelentette, de egyáltalán nem vallottak szégyent.
Mezőnyben korszerűen, jól szervezetten, agresszívan játszanak.
Zárt védekezésből a Hollandiában játszó Jonsson vezetésével pontos, gyors kontrákat indítanak.
Támadó pontrúgásaik - szögleteik, oldal szabadrúgásaik- mindig veszélyt jelentenek.
Kitűnően, önfeláldozóan fejelnek, kemények, erőszakosak.
Játékrendszer, formáció:

1 Vignir Johannesson, a négy védő összehangoltan, tolódva területet véd: 2 Johann Laxdal, 5 Eggert R. Einarsson, 6 Holmar O. Eyjolfsson, 3 Kristinn Johsson. Két fő biztosítja a védelmet a középpályáról: 17 Brynjav Benediktsson, 18 Finnur O. Margeirsson. Az első szűrővonal a középpályán: 14 Arnar S. Geirsson, 10 Bjorn Jonsson, 9 Viktor U. Illugason. A céljátékos: 11 Kolbeinn Sigthorsson.
Védekezésük együttmozgással követi az ellenfél labda kihozatalát.
A védő harmad előtt válik agresszívvá, első szándékkal a labdaszerzésre törekedve.
A labda megszerzése után háromcsatáros játékba fejlődnek fel.
A céljátékos /11/ mindig megugrásra kész, mellé érkezik /10/, míg a széleken a felfutó hátvédek segítségével rendszeresen ketten támadnak.
Magasan motiváltak, eltökéltek.
Izgalmas, látványos mérkőzésen maradtak alul a hollandokkal szemben.
Számolni kell velük - minden szinten - nemzetközi téren is.
Fiatal, tettre kész, a célokat és az oda vezető utat jól látó vezetőik vannak.
Hasznosítják az UEFA irányelveit, az európai utat járják.






