A magyar múlt ... 10. A futball Paganinije - Zsengellér Gyula

 „A futball Paganinije”
Az Újpest FC. labdarúgó csapata 1946 őszén Törökországban portyázott. A mérkőzéseken különösen Zsengellér Gyula - becenevén „Ábel” - játéka volt nagy hatással a szurkolókra. Szellemes húzásaival, gólképességével kiemelkedett a túrán. Egy török újság szalagcimében így írt róla: Zsengellér „a futball Paganinije”, vagyis szakmája virtuóza. Emlékezzünk rá!

A magyar futball legendás csatára, Zsengellér Gyula 1915. december 27-én született és 83 éves korában1999. március 29.-én hunyt el.
Tagja volt az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar válogatottnak.
Világszínvonalú labdarúgó volt.
Tökéletes technikai felkészültség, taktikai érzék, ötletekben gazdag játékfelfogás, magas fokú irányító készség és rendkívüli gólképesség jellemezte. Korának játékrendszerében – az öt csatáros játékban – a belső hármas bármelyik posztján magas szinten teljesített. Nagyszerűen értett a játékostársak helyzetbe hozásához.
Fizikálisan nem volt harcos típus, kerülte az ütközéseket, de ami a támadójátékát illeti, mindkét lábbal ragyogóan lőtt, kiismerhetetlenül cselezett, remekül irányította a társait, és maga is könnyen helyzetbe került.
Már 16 évesen góljaival segítette a Salgótarjáni BTC együttesét Az 1935/36-as idényben 24 mérkőzésen 19 gólt szerzett! Igaz így sem tudta megmenteni csapatát a kieséstől. Ellenben ő élvonalbeli futballista maradt: több klub is hívta, s végül az Újpesttel állapodott meg.
1936-ban mutatkozott be a nemzeti együttesben.

Legemlékezetesebb mérkőzései:

  • 1937. Bázel, Svájc – Magyarország 1:5, Zsengellér (3 gól)
  • 1938. Budapest, Magyarország – Görögország 11:7, Zsengellér (5 gól)
  • 1939. Budapest, Magyarország – Németország 5:1, Zsengellér (3 gól)

 


1938. Görögország elleni győztes csapat
Balról: Háda, Szűgy Gy., Zsengellér, Sas, Nemes J., Biró S., Titkos, Vincze J.,
Lázár, Balogh I., Korányi, Dietz dr. szövetségi kapitány

 

A világháború után még volt egy nagyszerű időszaka: az Újpesttel egymás után háromszor nyert bajnokságot, és a korábbi három gólkirályi címe mellé még kettőt szerzett. A válogatottól azonban nem a klasszisához méltó mérkőzésszámmal búcsúzott, 1947 nyarán 39 fellépéssel és 32 góllal zárta szereplését.

 


Az Újpest KK győztes csapata 1939-ben
Balról: Futó, Kállai, Szűgy Gy., Seres, Zsengellér, Hóri, Tóth III M.,
Joós, Balogh, Vincze, Kocsis G.

Ezután másfél évig az AS Romában játszott, aztán egy idényt az Anconában töltött el, majd rövid ideig Kolumbiában is futballozott.
Játékospályafutása után edzőként dolgozott.
A hatvanas években ciprusi munkája miatt letelepedett a szigeten, s itthon már nem vállalt edzői feladatot.

 

Történetek

1938-ban a franciaországi világbajnokság során csapatunk az utolsó percekben 1:0-ra vezetett a svájciak ellen. Az ellenfél erősen szorongatott. Védelmünknek ugyancsak sok dolga akadt. Éles, izgatott hang süvített be a kispadról a fiúk felé:

  • Rúgjátok azt a labdát akárhova! A tribünre is lehet!

A következő pillanatban Zsengellér lábáról nagy erővel zúdult a labda a svájci kapura.
2:0!
Ismét felharsant az előbbi hang:

  • Oda is jó!
A „cyranói” orrméretekkel rendelkező Zsengellér egy mérkőzés szünetében panaszkodott:
  • A labdával alaposan telibe találták az orromat.
  • Játékostársa kapásból rávágta:azt nem művészet eltalálni.
    Nagyon nagy célpont.
Egy válogatott mérkőzés szünetében feketekávét ittak a játékosok. Titkos elhárította a feléje nyújtott csészét.
  • Nem kérek! Ha feketét iszom, nem tudok elaludni.
  • Nálam éppen fordítva van – jegyezte meg Zsengellér.
  • Miért? Te alszol tőle – csodálkozott Titkos:
  • Nem. De ha alszom, akkor nem tudok feketét inni. – felelte a ravasz „Ábel”.

 

Pályafutása a statisztikai adatokban:

Bajnoki év Csapat Mérkőzésszám Gólok
1935/36 Salgótarjáni BTC 24 19
1936/37 Újpest FC 24 35
1937/38 Újpest FC 25 31
1938/39 Újpest FC 26 56
1939/40 Újpest FC 12 11
1940/41 Újpest FC 26 28
1941/42 Újpest FC 28 27
1942/43 Újpest FC 30 26
1943/44 Újpest FC 29 33
1944 Újpest FC 9 12
1945 Újpest FC 221 36
1945/46 Újpest FC 35 51
1946/47 Újpest FC 29 18
1947/48 Újpest FC 7 4
1947/48 AS Roma 28 5
1948/49 AS Roma 6 1
1949/50 Anconitana Ancona nincs adat -
1950/51 - - -
1951 Deportivo Samarios 19 13
1952 Deportivo Samarios 18 10

Összesen

Magyarországon 394 mérkőzés
416 gól
Olaszországban
34 mérkőzés
6 gól
Kolumbiában
37 mérkőzés
23 gól

Irodalom:

Alberttól Zsákig (Antal Z. - Hoffer J.) 1968
100 éves az MLSZ
Ute1885 website




Lap elejére