Darvasi László kötete: „A titokzatos világválogatott”-ja gondolatokat, rövid történeteket foglal magában. Könyve különálló fejezetekre tagolódik.

Darvasi az élet és a labdarúgás filozófiai viszonyát taglalja hihetetlenül érdekesen, olvasmányosan. Összeállítja például a saját válogatottját is. A következő játékosokat válogatja be csapatába, a kapustól a csatár felé haladó sorrendben: Nő, Leves, Szeretet, Zene, Tavaszi föld, Bor, Mondat, Kávé, Férfibarátság, Gyermek, Álom. A kispadon a következő játékosok ülnek: Isten, Szerelmeskedés, Szabadság, Séta, Nevetés, Sírás.

Részlet:

„A kapuban a NŐ áll. Más posztra ez a játékos nem jelölhető, innen viszont kirobbanthatatlan. Kapusként a Nő világszintű teljesítményre képes. Bátran álla a halál torka előtt, kiváló vetődésekre és dőlésekre képes, a magas labdákat egy kézzel is lehúzza, vakmerően vetődik a lendülő lábra, tudja a robinzonádot. Olykor előfordul, hogy a mérkőzésre lassan öltözik át, hogy rémes nagyságú időt képes arra elfecsérelni, hogyan öltse magára a szerelését. Mindenki a kezdő sípszóra vár, dugig tömött, hullámzó lelátók, fölsorakozott csapatok, nyugtalan sípmesterek, ő meg az öltöző tükre előtt üldögél, és kapuskesztyűs ujjacskáival a szempilláit számolgatja. Egyszer egy tizenegyes előtt elment a fodrászhoz, aztán visszajött, és kivédte a bikaerős lövést.”

„Centerem a GYERMEK. Zseniális tehetség, hamísíthatatlan csatárjellem. Végignyafogja és toporzékolja a meccset, összevész a társaival, a bíróval, velem, a kapussal, hogy aztán a kilencvenedik percben egy elképesztő megoldással eldöntse az eredményt, Ilyenkor persze ünnepelteti magát. Sérülékeny. Viszont gyorsan gyógyul. … Rossz szokása, hogy edzés közben az edzője nyakába kéredzkedik. Hiába magyarázom, hogy onnan nem lehet gólt rúgni. Nagy kegyesen leereszkedik és berúgja. Majd visszamászik, és jöhet az ünneplés.”

„Mi történhet meg egy futballpályán?

Néhány évvel ezelőtt egy Diaz nevű kerületi portugál bíró, akit fiatal és szép felesége, Rosaria minden mérkőzésre elkísér, a második félidő közepén kiállította Franciscót, a barabegói kiscsapat sztárját, akit a Porto is meg akart venni. Volt még a játékból huszonöt perc. Ennyi idő alatt Francisco bosszúból elcsábította Rosariát, és a szertárban szerelmeskedett vele. Rosaria hívő asszony volt, ezért az esetet férjének megvallotta. A bíró is hívő ember volt, megbocsátott a csapodár asszonynak.
Ám úgy alakította a sors, hogy Diaznak egy nap újra Barabegóban kellett mérkőzést vezetnie. Francisco, a helyi csapat sztárja a mérkőzés első pillanatától fogva sportszerűtlenül, durván és aljasul játszott. Rúgott, csípett és harapott, káromolta az Istent, becsmérelte a bírót, lábakat tört, orrokat fejelt szét, a meccs vége felé a labdát is eldugta, kiszúrta, szétvagdosta. És mindeközben égő szemekkel bámulta a pálya szélén ácsorgó szépséges Rosaliát.
De mindhiába bámulta.
Diaz, a bíró ezen a mérkőzésen nem állította ki Franciscót."

Darvasi László (Törökszentmiklós, 1962. okt. 17.-)
Író, költő, újságíró

Írásait sokszor Szív Ernő néven közli
1986-ban végez Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán.
Tanár, majd 1989-től a Délmagyarország munkatársa,
1990-től a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője.