Láttad már? BL - 2007.október 23.

BL. forduló volt.
Sok góllal, bár ez elsősorban az Arsenalnak köszönhető, akik hetet rúgtak. Egyedül a Rangers-Barcelona mérkőzés volt tulajdonképpen meglepetés.






Nem esett gól, csak a helyzetekig jutottak. Pedig az utóbbi időben Messi, Henry és ha játszott Ronaldinho ki is használta a lehetőségeket. A katalánok a BL. csoportjukban 5-0-ás gólkülönbséggel állnak, míg a bajnokságban - az utolsó vesztett mérkőzést is beleértve - 17 rúgott gólt teljesítettek.
A forduló mérkőzéseiből csemegéztünk. Nézzék meg a gólokat.

 

Sevilla–Steaua Bukarest 2-1 (2-0)
Góllövő: Kanouté (5.), Luis Fabiano (17.) illetve Petre (63.)
Szakemberek, szurkolók a szoros eredmény ellenére a talákozót sima mérkőzésnek gondolták előre – és így is lett. Már az első negyedóra végére kétgólos hazai vezetésnek örülhettek a spanyolok. Amit azután meg is tartottak. A labdabirtoklás aránya a találkozón 59-41% volt a Sevilla javára. A kapuralövések tekintetében is „nyertek” az andalúziaiak (14:6)
Csoportjukban a második helyen várhatják a következő mérkőzéseket.

Arsenal – Slavia Praha 7-0 (3-0)

Gólszerzők: Fabregas (5., 58.) Walcott (41., 55.) Hleb (51.) Bendtner (89) és Hubácek (öngól, 24.)
A mérkőzés egyértelmű esélyese a londoni csapat volt. Plussz motivációként a játékosokat Wenger is „felheccelte” avval, hogy a találkozó előtt lenyilatkozta: „ nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy percre is könnyelmüsködjünk”.
Amióta Henry eltávozott a csapattól ez az a mérkőzés volt, amikor szó szerint töltés nélkül is lőttek az „ágyusok” – nem is keveset hetet.
Érdekesség, hogy a fiatal Theobald Walcott – tudják a 2006-os FIFA VB-re nevezett, de nem játszó legfiatalabb játékos – először volt kezdő BL mérkőzésen és mindjárt kettőt is rúgott.



Róma- Sporting Lisszabon 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Juan (15.), Vucsinics (70.), illetve Liedson (18.)
A Róma a legutóbbi – Napoli elleni - hazai gólzáporos bajnoki mérkőzése után ismételten a Stadio Olimpicóban fogadta ellenfelét a Sporting Lisszabon csapatát. A mérkőzés eseménye volt, hogy a hazaiak sztárját Tottit az I. félidő 35 percében lecserélték – vélhetőleg sérülés miatt, a helyére beálló Vucsinics pedig a 70. percben eldöntötte góljával a fontos három BL. pont sorsát. Mancini a II. félidő elején 11-est hibázott.


 




Lap elejére