Bajnokok Ligája: két érdekes gól nélküli döntetlen a számok tükrében.

 Az egyenes kieséses szakaszba érkezett a Bajnokok Ligája idei kiírása, a kedd esti meccseken már minden egyes rúgott és kapott gólnak óriási jelentősége lesz.
Két mérkőzésen nem esett gól, az Olympiakosz - Chelsea és az Arsenal - Milan találkozón. Helyzetek pedig voltak.

Olympiakosz - Chelsea

A mérkőzésnek és a továbbjutásnak egyértelműen a Chelsea volt a favoritja.
Az első mérkőzésen viszonylag eseménytelen gólnélküli döntetlent értek el a szigetországiak. Így Londonban dőlhet el a továbbjutás!
Pedig a Chelsea a legjobb csapatával érkezett Athénbe. Egyedül Andrej Sevcsenko volt sérült, ő el sem utazott.
Ugyanakkor a csapatfőnök, Avram Grant az összeállításnál sakkozott. Kihagyta a hosszú ideig sérüléssel bajlódó, Frank Lampardot, akinek a formája javulóban van, hiszen a legutóbbi Huddersfield elleni FA-Kupa mérkőzésen két gólt is rúgott. A padon találta magát John Terry és Nicolas Anelka is. Valahol érthető, hogy „rotált” hiszen csapata a bajnokságban a harmadik, - három pontra a másodiktól, de nyolcra az első Arsenaltól - az FA kupában a következő fordulóban a másodosztályú Barnsley-vel játszanak. Most a hét végén a következő feladat a Ligakupa döntő, és itt van még a BL is!
Sok a feladat.
Felmerülhet a kérdés: már eleve döntetlen játszott a Chelsea?
Kockázatos, hiszen a klub tulajdonosának évek óta vágyálma a BL trófea.
Bár azt hisszük, hogy a Stamford Bridgen közelebb fognak jutni az álmokhoz és simán továbbjutnak.

Ha nem is közvetlenül a mérkőzéshez tartozik, de a mérkőzés előtt megfenyegették Avram Grantot, a Chelsea labdarúgócsapatának izraeli vezetőedzőjét, valamint feleségét. Egy csomag érkezett a klub cobhami edzőközpontjába. Az egyesület egyik ottani munkatárs felbontotta a küldeményt, amely antiszemita fenyegetéseket, illetve halálos méregnek titulált port tartalmazott. A rendőrség lezárta a létesítményt, ám hamarosan kiderült, hogy ártalmatlan anyagról van szó.


A mérkőzés játékosa: Ieroklis Sztoltidisz - Olimpiakos
(jobbra)

A mérkőzés statisztikája:

 
Olympiakosz   Chelsea
0 Gólok 0
3 Kapuralövések 3
4 Lövések 7
15 Szabálytalanságok 17
5 Szöglet 2
4 Les 4
1 Sárga lap
4
0 Piros lap
0
29' 12" Labdabirtoklás ideje
37' 42"
43%
Labdabirtoklás aránya
57 %

Arsenal - Milan

Kijelenthető, hogy a legtöbben ezt a párharcot várták legjobban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Most azonban a különféle szuperlatívuszok kissé háttérbe szorultak, és minden a sérültek körül forgott.
A Milánnál kulcskérdés volt a kapus személye, ugyanis Zeljko Kalac és Dida is sérüléssel bajlódott. Továbbá ismeretes, hogy Ronaldo milyen súlyos sérülést szenvedett a Livorno ellen, Kaká is két mérkőzést kihagyott a térde miatt. A most kibontakozó Alexandre Pato sem volt az utóbbi időben teljesen egészséges.
Azért voltak a mérkőzés előtt örömteli események is. A Milan - de az egész egyetemes labdarúgás - egyik legnagyobb egyénisége Paolo Maldini szombaton játsszotta ezredik mérkőzését a piros-feketék csapatában.

Arséne Wenger, a londoniak menedzsere is jó híreket kapott a mérkőzés előtt: Cesc Fabregas, Alexander Hleb és Emmanuel Adebayor, akik kisebb sérülésük ellenére is játszottak a szombati kupamérkőzésen, újra teljesen egészségesek. Robin van Persie, Tomas Rosicky és Abou Diaby viszont kihagyta a mérkőzést,

Nagy küzdelem, kevés helyzet volt az első félidőben.
Egy sérülés itt, Touré helyett Senderos, egy sérülés ott, de ez már a második félidőben, Nesta helyett Jankulovski.
Az Arsenalnál ez a váltás nem jelentett különösebb változást. Senderos magabiztos volt az egyik belső pozíciójában, de a másik oldalon - na nem mintha Jankulovski rosszul játszott volna - többször megzavarták a Nesta nélküli Milan-védelmet.
„Jó az öreg a háznál” mondást Kalac (35 éves) magabiztos védéseivel megerősítette. Sőt az utolsó percben egy jobb oldali beadást követően még Fortuna is megfogta a piros-feketék kezét, amikor Adebayor tuti helyzetben a felsőkapufára fejelt.
Nincs lefutva még a visszavágó.
A Milannak gólt, gólokat kell rúgnia. Itt Londonban a gólok (Filippho Inzaghi, Alberto Gilardino, bár utóbbi 12 percet játszott) a „kispadon voltak”, Milánóban várhatóan a pályán fogják tenni dolgukat.

A mérkőzés játékosa: Zeljko Kalac - AC Milan
Nemzetisége: ausztrál

A mérkőzés statisztikája


 
Arsenal   Milan
0 Gólok 0
7 Kapuralövések 2
6 Lövések 4
14 Szabálytalanságok 14
9 Szöglet 2
3 Les 4
2 Sárga lap
1
0 Piros lap
0
35' 35" Labdabirtoklás ideje
30' 42"
53 %
Labdabirtoklás aránya
47 %



Lap elejére