Xavi Hernández - az EB 2008 legjobb játékosa
Andy Roxburgh, az UEFA Technikai Elemző Csoportjának (TSG = Technical Study Group) a vezetője: „Azért esett a választásunk Xavira, mert az ő játéka jeleníti meg leghívebben a spanyol futballt. Nélküle mások lettek volna a labdabirtoklási mutatók, nem folyt volna oly szépen lábról lábra a labda, és vélhetően kevesebb veszély lett volna a spanyol támadásokban.”
A TSG tagjai magas fokú gyakorlati tapasztalataikra és elméleti ismereteikre alapozva hozták meg ezt a döntést – köztük Dr. Mezey Györggyel – de a statisztikai adatokat is segítségül hívhatták.
A számok ugyanis arról tanúskodnak, hogy Xavi igen sokat mozgott, állandó lehelyezkedéseivel mindig megjátszható volt, ezáltal a spanyol csapat egyik mozgatója volt.
Mi mondható el a teljesítményéről röviden?
Hihetetlenül labdabiztos volt, átadásainak nagy része építő jellegű volt. Intelligens, gyors, pontosan passzolt és jól tört be a védők közé. Labdabiztossága mellett legnagyobb erénye az önbizalma. Még a Barcelonában - Ronaldinho, Eto’o meg Messi mellett - sem hagyta ki soha egyetlen edzője sem, mert ismerték, hogy mennyire számíthatnak rá.
Luis Aragones is tudta, hogy Xavi a spanyol válogatott fő embere.
Életrajzi adatai és teljesítménye számokban:
|
Xavi Hernández Creus
Eredményei:
Válogatott mérkőzései: 63/7 gól |
![]() |
![]() |
Statisztika
Játszott: 5 mérkőzésen |
Mozgásteljesítménye és átlagsebessége a mérkőzéseken
| Mérkőzés |
Csapatok |
Mozgásteljesítmény méterben |
Mozgássebesség |
| Csop. I. | Spanyolország-Oroszország | 12 044 | 25.99 |
| Csop. II. | Svédország-Spanyolország | 7 951 | 22.71 |
| Csop. III. | Görögország-Spanyolország | - o - (x) | - o - |
| Negyeddöntő | Spanyolország-Olaszország | 7 953 | 20.83 |
| Elődőntő | Oroszország-Spanyolország | 9 011 | 25.94 |
| Döntő | Németország-Spanyolország | 11 446 | 22.98 |
| Átlag | |
9 681 |
23.69 |
(x) a harmadik csoportmérkőzésen Luis Aragones a csapat többi meghatározó játékosával együtt pihentette, mivel Spanyolország már az első két két forduló után kiharcolta a továbbjutást a legjobb nyolc közé.
| Kinek passzolt a legtöbbet és kitől kapta a legtöbb átadást? | |
|
|
További adatok a játékát illetően:
| Te-Ta elem | Száma illetve hatékonysága |
| Összes átadás | 316 / 90 % |
| Rövid átadás (1-10 m) | 43 / 91 % |
| Közép távú átadás (10-30 m) | 204 / 92 % |
| Hosszú távú átadás (30 m felett) | 69 / 84 % |
Róla írták:
„Xavi Hernandez nem tartozik a legtöbbet sztárolt futballisták köze, nem hallani nőügyeiről, legújabb autóiról és divathóbortjairól. Őt egyvalami érdekli igazán, a foci, és ennek az elkötelezettségnek most meg is lett az eredménye.
Xavi nemcsak abban különleges, hogy nem igazán foglalkozik a külsőségekkel, hanem abban is, hogy ő a klubhűség egyik mintaképe, ami a mai futballban egyre ritkább. A 28 éves középpályás ugyanis 11 éves kora óta játszik a Barcelonában, és nem is igazán van kedve eligazolni máshova (kivásárlási ára egyébként 100 millió font).
Eddigi pályafutása során 419 alkalommal lépett pályára a katalán klub színeiben, ezzel az örökranglistán a negyedik helyet foglalja el.
Az apró termetű, 170 cm magas futballista 11 éves korától lépked felfelé a ranglétrán, és tehetségére már korán felfigyeltek a válogatottnál is. 1999-ben tagja volt az ifi vb-t nyert csapatnak, ugyanebben az évben az El Pais az év újoncának választotta.
Egy évvel korábban, 18 évesen mutatkozott be a nagycsapatban: a Mallorca elleni Szuperkupa-döntőben lépett pályára, és egyből gólt is szerzett.
2000-ben tagja volt az olimpián ezüstérmes válogatottnak, és ez az év azért is volt fordulópont az életében, mert ekkor szerepelt először a felnőtt válogatottban, mégpedig Hollandia ellen. Játszott a 2002-es és 2006-os vb-n, valamint a 2004-es Eb-n, az idei Európa-bajnkoságon pedig végre a csúcsra ért, hiszen a csapataranyon kívül hazavihette a legjobb játékosnak járó díjat is.
Kreatív játéka a legnagyobb mértékben befolyásolta a spanyolok látványos és eredményes futballját.
Xavi magánéletéről keveset tudni, az viszont sokat elmond bohókás egyéniségéről, hogy az egyik beceneve A Professzor, a másik pedig Humphrey Bogart. Xavi a Barcelonával is számos sikert elért már: háromszor lett bajnok a katalánokkal, 2006-ban pedig BL-t nyert az együttessel.”
Forrás: uefa.com, wikipedia.hu, nso.hu








