Holland futball. Válogatás a szövetségi kapitány Bert van Marwijk gyakorlataiból.

 A holland labdarúgásról szóló sorozatunk előző részében bemutattuk a hollandok életfelfogását, örökös tanulási és tanítási vágyukat, a játékhoz való hozzáállásukat, a játék oktatásában alkalmazott alapelveiket.
Sok hasonló gondolatot, felfogást lehet találni a holland és a magyar stílus között. Ugyanakkor sok különbséget is.
Összesítve az eddigieket, azt mondhatjuk, hogy azt tanítják, azt gyakorolják, ami megközelíti a valóságot.
„A játékból kell kiindulni, és a játékhoz kell visszatérni.” - elv vezérli a holland stílust.

A képzési folyamatban a hollandok kettős célt tűznek ki maguknak:

  • Az eredményességet, és
  • A játéktanítás aprólékosságát.

Mind a két területnek az alapja a helyes mentalitás. Már az edzéseken tudatosítani kell a játékosokkal, hogy a szorgalom, a lelkesedés, küzdőképesség, elszántság, szellemi és fizikai erő, a baráti légkör és a győzni akarás nélkül nem lehet hosszú távon sikereket elérni.
Sem egyénileg, sem csapatszinten.

A mentalitás fejlesztése mellett kiemelt jelentőséget kap a játékosok taktikai érzékének a növelése.
Fontos, hogy a játékosok a csapat taktikai fegyelmén belül lehetőséget kapjanak arra, hogy saját gondolataik szerint oldják meg a különböző játékhelyzeteket. Ennek viszont az alapja az, hogy a korosztályos képzésben, a korosztályos válogatottakban, azonos felfogásban játszanak a csapatok.
Például a holland utánpótláscsapatok nagy része „szinte kötelezően” három csatárral játszik. Így a játékosok nagyrésze már eleve megtanulja az 1:1 elleni helyzetet, úgy védő, mint támadó szempontból.
Szintén a holland játékfelfogásból adódik, hogy ha egy játékos az átlagosnál ügyesebb, akkor kizárólagosan támadó szerepkört adnak neki. Alkosson, cselezzen, lőjön gólt. Aztán, ha nem úgy fejlődik a kreativitás készsége akkor még mindig lehet belőle ügyes védőjátékost csinálni, fordítva ez szinte lehetetlen.

Az előbb említettük, hogy az utóbbi időkig mereven ragaszkodtak a három csatáros pozíciós játékhoz. Most a 2008-as EB-n Van Basten támadó rumbuszra váltott.
Kérdés, hogy a nemzeti csapataikban, és a képzésben is változtatni fognak?
Előtérbe fog kerülni a támadó rombusz felállás?
Figyeljék csak meg az elkövetkezendő évek nemzetközi tornáit, ott megkapjuk a választ.

Közvetlenül a 2008-as EB után kiszivárgott a hír, hogy változás lesz a válogatott élén. Bert van Marwijk lesz az új szövetségi kapitány. A Feyenoord 55 éves vezetőedzője kétéves szerződést kötött a szövetséggel. Tapasztalt trénerről van szó, aki idestova 26 éve tartó edzői pályafutása során az FC Herdere, az RKVCL Limmel, az SV Meerssen, valamint a Fortuna Sittard együtteseit is irányította. A szakember legnagyobb sikerét 2001-ben érte el, amikor UEFA Kupát nyert a Feyenoorddal, 2004 és 2006 között a német Borussia Dortmundot irányította, majd 2007-ben visszatért a rotterdamiakhoz.

Bemutató edzésének koordinációs gyakorlatait és az edzés játékait adjuk most közre.

Koordinációs gyakorlatok:
1.


2.

3.

4.



Játék:
7:8 elleni játék + 2 kapus

Játékterület: félpálya, hordozható kapuval
Feladat:
  • A 8 fős csapatnak labdatartó feladata van, melyhez igénybe veheti mind a két kapus segítségét, vagyis a labda megtartásához összejátszhatnak velük.
  • A 7 fős csapatnak támadást indító és befejező feladata van, vagyis gólt kell rúgniuk – bármelyik kapura. Egy labdabirtokláson belül is válthatnak „célkaput”.
  • A 7 fős csapatnak, ugyanakkor védekezési feladata is van, hiszen ha az ellenfelénél van a labda, akkor azt vissza kell szereznie.
    Lehetőségei a labdaváltás pillanatában:
  • Ha, úgy szerelnek, hogy pl. egy vissza-passzt szereznek meg, akkor célszerű a vissza-passz irányának megfelelő kapura azonnal támadás befejezést indítani.
  • Ha, a pálya közepén párharcban szerelnek, akkor célszerű a labdaváltás pillanatában eldönteni, hogy melyik kapu felé van kevesebb védő, vagy nyitottabb védőfal és akkor arra a kapura azonnal támadás befejezést indítani.

Az edző vezető, irányító szerepe ebben a játékban döntő.
Neki kell eldönteni, hogy gól esetén melyik csapat tagjának passzolja le a következő indító labdát.
Lehetősége van megállítani az adott labdatartást, illetve támadást, ha úgy érzi, hogy az „befulladt”, és új lehetőséget kíván adni a támadó illetve védő játékosoknak.



Lap elejére