Kedden kora reggel, életének 87. évében elhunyt Illovszky Rudolf. A legendás Rudi bácsit a Vasas SC, az MLSZ és a XIII. kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetése október 10-én 14.30-kor a Farkasréti temetőben lesz.

Budapesten született 1922-ben. Kezdetben az MTK-ban, majd késõbb a Vasasban volt igazolt labdarúgó. 15 éven keresztül szerepelt az élvonalban (1941-1956). 270 mérkõzésen 87 gólt szerzett. Három alkalommal játszott a Magyar Válogatottban.

1954-tõl a TF hároméves éves oktatói tanfolyamán szerzett oklevelet. Aktív sportolói tevékenysége mellett elvállalta a Vasas serdülõ, majd ifi labdarúgócsapatának edzõi feladatait. 1960-1977 között edzõi tevékenysége alatt a Vasas többször nyert bajnokságot (4x), Közép-európai Kupát 2x. Magyar Kupa gyõztes 1986-ban.
Élvonalbeli edzõként 445 NB I-es mérkõzése volt!
Külföldi csapatokkal is jelentõs eredményeket ért el. (Pireusz - Görögország, Admira Wacker - Ausztria).
Szövetségi kapitány két alkalommal, összesen 29 mérkõzésen.
Irányítása alatt a magyar olimpiai csapat a müncheni Olimpián ezüstérmet szerzett.
Nyugdíjazása óta a Vasas SC Labdarúgó Szakosztályában több felkérésnek tett eleget.  Kezdetben mint edzõ, majd az utánpótlás szakágvezetõje, késõbb elnöki tanácsadóként és szakosztályvezetõként dolgozott.

Az egyedülálló pályafutásáról szakmai vélemények a korabeli sajtóból:

• Teljes alázat, hűség a futball és a Vasas iránt
• Egyedülálló szakvezetõi érzék, képesség
• Példás szorgalom, önmagát nem kímélő belső tűz
• Elkötelezettség a szakmai elképzelések mellett

A hivatásáról így nyilatkozott az első UEFA Pro tanfolyamon ...

"Már játékosként igyekeztem maximálisan megcsinálni mindent, amit az edzőim mondtak – Jávor, Baróti – s közben gondolkodtam, elemeztem, elmélkedtem: mi jó, s mi az, amit esetleg másként lehetne csinálni…

Még javában játszottam, – 27-28 éves voltam - amikor egyre inkább érdekelni kezdett az edzõi szakma. Elvégeztem a segédoktatóit, s amikor 1952-ben Baróti Lajos vette át a Vasast, letettem az oktatóit is a TF-en.

A játékot 1956-ban fejeztem be, de akkor már évek óta foglalkoztam Baróti engedélyével és bíztatására a serdülõkkel, majd az ifjúságiakkal.

Az edzői feladatokról:

A fegyelmezettség az egyéni sportokban is fontos, egy csapat felkészítésében, működtetésében meg nélkülözhetetlen. A játékosaim jól tudták, hogy minden egyébben barátkozom velük, de a futballban nem.
A lelkiismeretesen végzett edzés önbizalmat ad, a fegyelem a taktikában is érvényre jut.
Egyszerű szavak, de esetenként nem könnyű az edzõ feladata.

Az elsődleges edzői elvem: beszélgetések (a kommunikáció) jelentősége.

Az edzõ, vagy történetesen a szövetségi kapitány és a játékosok közti kapcsolatban, viszonyban a szakvezetõ kommunikációs készsége, modora, magatartása a meghatározó …
Azt vallottam és vallom ma is, hogy nem a csapat van az edzõért, hanem az edzõ a csapatért. Ez a játék iránti alázattal kell eltöltsön bennünket, továbbá tisztelettel is a kezünk alatt futballozó játékosok iránt. Ez az együttmûködés alapja, amelybõl egyenesen következik persze, hogy a játékosok is fenntartás nélküli tisztelettel tartoznak az ilyen edzõnek.
Eddig mindig leültem a játékosaimmal egy-egy kimerítõ beszélgetésre. Ilyenkor sok mindenrõl szó esett, de sohasem nosztalgiáztunk. Úgy irányítottam a dialógust, hogy nem a múltra voltam kíváncsi, hanem a jövőre.
Meghallgattam szakmai és magánéletbeli problémáikat, gondjaikat és a céljaikról kérdeztem õket.
Mit, hogyan szeretnének elérni?
Ez irányban mit kívánnak tenni?
Aztán én is elmondtam, mit várok úgy általában a csapattól és mit az egyéntõl – személy szerint is.

Teljes figyelmet és odaadást kértem, minõségi edzésmunkát, a fejeket, a gondolatokat és a szervezetet alá kell rendelni a közösségnek, a csapatnak.

A csapat, illetve a játékosok és az edzõ közötti kapcsolatnak azután van egy másik alapvetõ elve, nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, hiszen minden egyes játékos egyénisége más és más, alaposan kell tehát ismerni õket. Megalázni sem szabad soha senkit … Nem szabad az önérzetében megbántani, de persze meg kell találni adott esetben a számonkérés, netán büntetés módját.
Az edzőnek szeretnie kell a játékosait.
A játékosoktól ellenben nem okvetlen követelmény, hogy szeressék az edzőt – csak csinálják, amit mond nekik.

Nagy egyéniségek és bánásmódjuk?

Kivételek és rendhagyó esetek mindig vannak.
1967-ben EB selejtezõt játszottunk a dánok ellen. Odakint 2:0-ra nyertünk, de nagyon komolyan készültünk a visszavágóra. Edzõtáboroztunk, bent laktunk a Népstadion kis szállójában.
Szerda este volt a meccs, s a délelõtti könnyű átmozgatás után, pihenõre küldtem a játékosokat.
Akkor Albert Flóri jött oda hozzám, s azzal állt elõ, hogy õ le szeretné mosni a kocsiját.
Mondtam neki, ezzel most ne foglalkozzon, majd szerzünk egy fiút, aki megcsinálja.
Csak ragaszkodott hozzá, s elmagyarázta, hogy õt kifejezetten megnyugtatja a kocsimosás és szeretné a meccs elõtt ezt megcsinálni.
„Üzletet kötöttünk” ...
Rendben, ha viszont nem megy a játék, lecseréllek, s nincs prémium se …

Elment, lecsutakolta a kocsiját…
Nyertünk, Albert három gólt rúgott …

Labdarúgásunk sajnos ott van, ahol … Melyek a kiváltó okok? Az edzõk felelõsségét – számos egyéb befolyásoló tényezõ elismerése mellett – nem lehet tagadni. A másik, a sportág elveszítette a tömegbázisát a gyerekek körében. Kevés gyerek focizik, s ráadásul nem úgy, mint régen, nap, mint nap hosszú órákon át.

Rudi bácsi sohasem a szavak embere volt, hanem a tetteké.
Ő mindig a pályán bizonyított.
Játékosként és edzőként is.
Olyan szakvezetõ, edzõ, aki személyes példamutatással működött.
Aki a mindennapjait a pályán töltötte.
Játékosként és edzõként is.

Gondolatait összegezve azt mondhatjuk, tevékenységét három alapvető cél motiválta:

Egy: lelkileg, pszichésen fel kell készülni az adott feladatokra.
Kettõ: a csapatot és a játékosokat olyan erõnléti szintre kell felhozni, hogy a bennük lévõ tehetséget, tudást alkalmazni tudják a sorozatterhelések alatt.
Törekedni kell, hogy a forma-hullámzás a lehetõ legalacsonyabb legyen.
A harmadik, az ezek után - vagy ezekbõl - következõ:  egy stabil, viszonylag állandó csapat kialakítása. Vagyis a csapatába az elõkészületek során lehetett a legbiztosabban bekerülni.

A fenti ismérvek alapján állítjuk róla: Õ volt kispad nagy mestere.
Emlékét örökre megőrizzük.
"Ha élünk a hátrahagyottak szívében, nem halunk meg."
Thomas Campbell