A Real Madrid centrumában

 A futball fővárosában
A nagy sikerű Suzuki-Puskás Kupát jövőre újra megrendezik Magyarországon. Négyről hatra emelkedik 2009-ben a részvevő csapatok száma. A Real Madrid, a Panathinaikos, a Bp Honvéd és a Puskás Akadémia után a Red Diamonds Japánból és az AC Milán szerepel a meghívottak listáján.
1992-es születésű fiatal labdarúgók ápolják az idén a világ legzseniálisabb futballistájának emlékét a Puskás Akadémia és az FC Fehérvár stadionjában és létesítményeiben azokból a klubokból küldött csapatokkal, amelyekben Puskás Ferenc játszott és edzőként dolgozott. Érthető, hogy a kupa egyik alapítója, a Suzuki Rt országából is érkezik együttes a neves eseményre.
Meghívót kapott a Puskás Akadémia alapítója a Real Madrid elnökétől.
Az időpont kiválasztása nem volt véletlen. Aznap játszott a Real BL selejtezőt a Juventusszal.
A madridi futballcentrum megtekintése és az esti mérkőzés állt a program középpontjában.
A Real-Juve összecsapás szakmai elemzésére a következőkben visszatérünk.
/A mérkőzés futball-ínyenceknek való falat volt!/


A komplexum bejárata.

A vendégeket madridi legendák - a Real Madrid volt elnöke Lorenzo Sanz, az utánpótlás vezetője Ricardo Gallego - és tekintélyes üzletemberek kalauzolták.


A látogatók fogadása.

A mérkőzés előtt szót ejtettek a vendégek a Puskás kupáról Ramon Calderonnal, a klub elnökével, akit ezúton is meghívtak a tornára. Orbán Viktor gratulált és sok sikert kívánt Diego Maradonának kinevezése alkalmából, aki Carlos Billardo társaságában tekintette meg a BL mérkőzést, kiemelt figyelmet fordítva Gabriel Heinze, Saviola és Fernando Gago játékára.

A futballcentrum madridi csoda.


A pályák és létesítmények elhelyezkedése.

A Puskással egybeolvadt futball múlt tanulmányozása.

A gyönyörű környezet, a tiszteletet parancsoló rend, emberi melegség és a minden igényt kielégítő létesítmény, szakmai, szervezeti és strukturális háttér a világ elsői közé emeli a Real Madrid technikai centrumát.

A komplexum bejárata és a kávézó, ahonnan a kísérők követhetik a foglalkozásokat.

Felépítés
A klub minden csapata itt készül fel.
Az U9-es fiatalok lépnek be a központba legfiatalabb Real futballistaként.
U11, 13, 15, 17, 19 korosztályokban folyik a képzés, kiegészülve a III. osztályban szereplő tartalék csapattal és a profikkal.

Feltételek, létesítmények

Minden korosztálynak két pályája van, ugyanolyan öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel.

Útbaigazító jelzések segítenek a tájékozódásban.

Jelképes, hogy a korosztályos csapatok pályái és öltözői korban előre haladva egyre feljebb helyezkednek el, követve a földrajzi adottságokat.

Meglepetést tartogatott a „profik előszobája” szint.

Szalai Ádám készült éppen edzésre és megragadta az alkalmat
a madridi futball világban is ismert tekintélyes vendég köszöntésére.


Kedves meglepetés várta az alapítót.


Számtalan kérdés Szalai Ádám felé.


Majd a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója áll a mikrofon elé.

A csúcson a felnőtt csapat otthona várja a fiatalokat.

Számzáras szekrényekben helyezik el holmijukat és mennek edzésre,
vagy tanulni a kis focisták.


Edzésre igyekezve.


A folyósón vonulva két fiatal húzza maga után az egyentáskát.

A szülők az étterem és kávézó teraszáról vagy a lelátókról követhetik a fiatalok foglakozásait.
A gépekkel teli üvegcsarnokban az U19 korosztály felmérései zajlanak.
Elrugaszkodó erő és egyensúly - statikai állapot rögzítése.

Elrugaszkodás és egyensúlymérés

A szakmai bázis vezetője, a volt klasszis Ricardo Gallego mutatja be a központot.
Büszkén emeli magasba a 2007-ben elnyert Puskás kupát az alapítóval.

Ricardo Gallego bemutatta az intézményt és büszkén emeli magasba
az alapítóval a 2008-ban elnyert Puskás kupát.
Minden játékosnak be kell tartani a könyvecske formában kiadott szakmai és etikai kódexet.

Nincs: tetoválás, fülbevaló, cigaretta, drog.
Van: köszönés, tiszteletadás mindenkinek, rend, tisztaság, fegyelem, mások munkájának megbecsülése, tanulmányi követelmények teljesítése….

Kérdés, kérdés hátán.
A vendégek kifogynak az időből.

A Bernabéuban már melegítenek a nagyok.
/folytatjuk/




Lap elejére