Jürgen Klinsmann (Göppingen, 1964. július 30.) egykori német válogatott labdarúgó, aki játszott Európa több kiemelkedő klubjában, tagja volt az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon győztes német csapatnak is, melynek elsőszámú támadója volt. Ő volt a szakvezetője a 2006-os labdarúgó-világbajnokságon bronzérmet szerzett német labdarúgó-válogatottnak.

Andy Roxburgh, az UEFA Technikai Igazgatója az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos lapjában készített interjút vele, amelyet most kivonatosan adunk közre.

Előtte azonban bemutatjuk Jürgen Klinsmant.

Pályafutás

Játékos korodban már az edzői karrieredre gondoltál?

Nem, egyáltalán nem. Olyan játékos voltam, aki mindig arra koncentrált, hogy mindent megtegyen a csapatért, a győzelemért. Ezért játékosként sohasem gondoltam arra, hogy manager vagy edző legyek. Bár Angliában előfordul, hogy egyes játékosok egyik napról a másikra managerek lesznek és vannak játékosok, akik a pályán - úgy edzésen, mint mérkőzésen – már arra gondolnak és készülnek, hogy edzők legyenek, de nálam ez nem így volt.

Számodra melyek a legnagyobb különbségek az edzés és a mérkőzés között?

Edzőként előbb-utóbb rájössz, hogy a mérkőzésen a befolyásod a játékra minimális, viszont előkészületben tied a vezető, irányító szerep. Számomra a hangsúly a felkészülésen van, de amint elkezdődik a mérkőzés, ott már a játékosoknak van vezető szerepük. A kispadról természetesen van hatásod, bár a taktikai lépéseket is a játékosoknak kell megvalósítaniuk. És ezeket is be kell gyakorolni. A játékosoknak felelősséget kell adni, és ehhez nekünk, mint edzőknek megvan a lehetőségünk.

Mi változott a válogatott körül azóta, hogy te játékos voltál?

A dolgok mindig változnak.
Például a médiafigyelem most sokkal nagyobb, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt. A professzionális környezet változott, sok szempontból javult. Fejlődtek a játékot körülvevő dolgok: az elemzési rendszerek, az orvosi oldal. S ezek mind a szakmai felkészítés új szintjeit jelentik. Ezért a szakma a mai napig új és újabb módszereket keres, amivel előbbre lehet lépni.
A munka egyénibbé vált, míg az én időmben minden csapatközpontú volt.
Most kicsi csoportjaink vannak és sokszor egyénileg dolgozunk a játékosokkal. Ez egy lenyűgöző evolúció, ily módon az edző megpróbálja a legjobbat kihozni minden játékosból.
Manapság több pénz áramlik a futballba. Ennek természetesen hatása van a fiatal játékosokra, a sok pénz, amit kereshetnek, megzavarhatja őket. Ezért a játékosok nevelése, oktatása a jövőben még fontosabbá fog válni.
Az edzőnek elsősorban embereket kell fejleszteni, nem labdarúgó játékosokat. Segíteni kell a játékosokat a munkájukban, hogy egyre többet és jobbat hozzanak ki magukból. A játékosok pályafutásuk során egyre öntudatosabbá válnak, megtervezik saját fejlődésüket, ami azelőtt nem így volt.
Amerikában a sportolók folyamatosan részt vesznek előkészítő programokban, tesztmérésekben, hogy meggyőződjenek az állapotukról, meg arról, hogy készen állnak-e az adott időszakra. Ez vonatkozik a csapattal végzett közös munka előtti időre és a sorozat mérkőzések előtti időszakra is. A sporttudomány és pszichológia területei az utóbbi években jelentősebbé váltak. Nekünk edzőknek tudnunk kell, hogy a munkánkat a játék és a mérkőzések során, a játékosok teljesítményén keresztül fogják megítélni, ezért támogatni kell a játékosok minden irányú felkészülését.

Hogyan írnád le a stílusodat, mint edző? Egy csapat vezetőjeként látom magamat, én itt ezen a poszton is csapatjátékos vagyok. Rendelkezésemre állnak kollégák, munkatársak, akikkel megvitatok mindent. Természetesen a döntést nekem kell meghoznom, kivéve, ha kollégáimmal van egy közös megállapodásunk. Szerencsére eddig mindig volt közös megoldásunk. Így nagyon kényelmesen érezhettem magamat. Amúgy hozzászoktam ahhoz, hogy játékosként saját magam hoztam a döntéseimet, ugyanis nekem nem volt ügynököm, akivel megtárgyaltam volna a saját szerződéseimet. Visszatérve az edzőségre, tudom: nehéz döntéseket hozni, sokszor nem kellemes; de mindenkivel személyesen foglalkozom, amikor közlöm a döntéseimet.

Kik voltak azok az edzők, akik a legnagyobb befolyást gyakorolták Rád játékosként és edzőként? Nagyon szerencsés vagyok. Majdnem 18 éven keresztül hivatásos játékosként olyan emberekkel dolgoztam, mint Franz Beckenbauer vagy Berti Vogts, világbajnokok és sikeres edzők. Dolgozhattam Otto Rehhagellel, Giovanni Trapattonival, Osvaldo Ardilesszel, César Luis Menottival, akik bámulatos, nagyformátumú edzők. Mindegyiktől kaptam valamit, amit a mai napig hasznosítok. Amikor a Stuttgartban játszottam, sokat tanultam Arie Haantól, a Monacóban pedig Arséne Wengertől. Láttam azt az emberséget, módszert, ahogyan a játékosokat kezelték, tiszteletteljesen viszonyultak mindenkihez. A munkakapcsolatban -- még ha főnöke is vagy -- „veled szemben először az ember jön”. Hálás vagyok azokért a lehetőségekért, hogy velük dolgozhattam. Mindegyik edzőnek saját stílusa volt, és megtanultam tőlük, hogy sokkal többet jelent az igazságos gondolkodás, mint a hétvégi eredmény. Amikor visszagondolok arra az időre, amikor a válogatottban szerepeltem, engem lenyűgözött Franz Beckenbauer könnyed stílusa, ahogyan a dolgokat kezelte, és az, hogy mindig pozitív és karizmatikus volt. Berti Vogts hihetetlenül aprólékos, „munkás edző” volt. Rendkívüli módon készült fel minden megbeszélésre, edzésre. Összességében minden edzőmtől kaptam valamit

Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembe kell nézned, amióta Németország szövetségi kapitánya vagy?

Először elemeznem kellett azokat a problémákat, amelyekkel szembe kerültem.
Mindenekelőtt a munkacsoportom kiépítésének a kérdése.
Milyen labdarúgást szeretnénk a német válogatottal játszani?
Mit fogunk képviselni?
Mi az azonosságunk?
Kikből álljon a csapatom, milyen szakemberekből?
Gyorsan meg kellett tanulnom a játékosok gondolataival foglalkozni. Meg kellett hogy értsem azokat a különféle mentalitásokat, amikkel szembenéztem az új szerepemben.
A média kritikus és kíváncsi.
Alapvető kötelességem volt a lakhelyváltoztatásom kérdése. Elkötelezettségem miatt át kellett költöznöm az Egyesült Államokból Németországba.

Mik voltak a prioritásaid, amikor átvetted a német válogatottat?

Nagyon fontos olyan környezetben tartani a válogatottat, hogy a pályán a játékosok ellazultak legyenek. Csak így lehet felérni a csúcsra. Márpedig célunk a világbajnokság megnyerése volt, ezt nemcsak a közvélemény kívánta, hanem mi is kijelentettük. Németországban elvárások vannak, és a játékosoknak kezelniük kell ezt. Ezért akartam azt, hogy minden játékos érezze könnyednek magát, mert csak így lehet a jelentős célokra összpontosítani, koncentrálni.

Hogyan kezeled a médiák felől érkező nyomást?

Nincs problémám a stresszel. Mindenki erről beszél, de ez nem egy testi dolog, ezért a stressz, a médianyomás nem hoz létre semmilyen problémát számomra.
Játékosként magasabbak az elvárások. Minél nagyobb volt a tét, annál jobban kedveltem a kihívást. A nagy mérkőzéseken jól éreztem magam, az volt a számomra megfelelő idő, ugyanis vallom, hogy a különleges pillanatokat meg kell ragadni.
Szövetségi kapitányként is elfogadom a kihívást és a felelősséget, de miközben uralod a helyzetet, egyben be is kell állítani a határokat. Így el tudod dönteni a kapcsolatodat a médiával. Ez ma nem egyszerű dolog, hiszen a média fókusza az eladáson van. Nekünk edzőknek meg kell találnunk a módját annak, hogy ezzel foglalkozzunk, de magával a stresszel nem akarok foglalkozni. Hozzászoktam ehhez.

A csapatod felkészülése során kik fogják segíteni a munkádat? Pszichológusok, fitness-specialisták, esetleg mások?

Igen, azt gondolom, hogy egyre inkább el fogunk menni ebbe az irányba, mert egy edző nem lehet a felkészítés összes területén szakértő. Számomra szükséges a team munka. Kell egy csapat, akik a különböző információkat a saját szakterületükön összegyűjtik, elemzik és átadják neked.
Mint vezető sokat tanulhatsz meg ezektől a szakértőktől, így ténylegesen hasznára vagyok egy nagy „információs inputnak”.
Azt is mondhatom, hogy két csapat menedzsere vagyok. Vezetek egy nagy „személyzetet” és egy csapatot.
A játékosokkal megpróbálok közvetlenül kommunikálni, de ha szükségét érzem, akkor egy harmadik féllel teszem ugyanezt.

Hogy viseled a hivatásoddal járó feszültséget?

Edzésfanatikus vagyok. Naponta úszom, biciklizem, futok. Egy helyi amatőr-csapatban is játszom. Talán még játékosként is visszatérhetnék!

Te egy nagy csatárjátékos voltál. Milyen háttérhatással van ez az edzői filozófiádra?

Határozott befolyása van, kimondottan támadás központú vagyok. Hogyan irányíthatnék egy csapatot ilyen játékfelfogásra, ha nem hinnék benne. Csak úgy tudom elfogadtatni a nézeteimet a játékosokkal, ha ők azt látják, hogy én is hiszek ebben.
Ugyanakkor a csapattal való közös vitákban határoztuk meg a stílusunkat.
A csapattaktikát úgy kellett kidolgozni, hogy a befolyásomat arra használtam, hogy velük egyetértésben határozzuk meg a követendő játékunkat.

Melyik volt a legfelemelőbb pillanatod eddig a labdarúgásban?

Sok személyes élményem van.
Nagyon sok emlékezetes perc.
Egy különleges pillanat azonban nagyon megmaradt bennem. 1994-ben, amikor Dél-Afrikában játszottunk, Németország kapitányaként bemutattam csapattársaimat Nelson Mandelának. Ez az a "valami", amit soha nem fogok elfelejteni. Ez azok közül a pillanatok közül van, amelyek azt bizonyítják, hogy a labdarúgás sokkal többről szól, mint csak egy eredmény. Több, mint egy játék, az élet egyik legfontosabb társadalmi és nevelési eseménye. Ez segített nekem, hogy fiatalként fejlődjek. Nyelveket tanultam meg, létrehoztam a kapcsolatok egy egész világon elterjedt hálózatát. Soha nem találkoztam volna a feleségemmel, egy másik kontinensen éltem volna, ha az életben nem támogatott volna a labdarúgás. A játék nélkül soha nem lettem volna az, aki vagyok.
Jürgen, a játékos már az archívumban van, a jelenben már, mint edző vagyok jelen.