Van egy nagyon érdekes mondás, a győzelem alapja a jó védekezés és a felépített támadás. A világ toppedzőinek a véleménye szerint a sikerességnek az alapja a jó védekezés. Játékunk fejlődési folyamatában több védekezési irányzat létezett. Manapság azonban egyeduralkodóként a zónavédekezést használják a csapatok. Ezt alapul véve anyagunkban megpróbáljuk megmagyarázni a védelem helyes működésének szervezeti alapját




A zónavédekezés alapvető jellemzői:

• A védekezést úgy szervezik, hogy a csapatok kiemelkedő játékosaira többen fókuszálnak. (szerk: nem emberfogással!)
• A felezővonal környékén egy csatárt helyeznek el, a többiek a védő harmadot és az előtte lévő 10 m-es sávot felosztják, felügyelik és a labda irányába tolódva mozognak.
• A labdás játékost többen körülveszik. Nemcsak szemből, hanem hátulról is támadják, csökkentve a cselekvési lehetőségeit.
• Bár az egész védekező csapat állandó előre és oldalt mozgással tolódik a labda irányába, a játékosok alaphelyzetben nincsenek arra kényszerítve, hogy hosszan sprinteljenek. Az igazságos munkaelosztás nagy energiatakarékosságot eredményez.
• Abban a pillanatban, ha megszerzik a labdát igyekeznek labdavezetéssel, vagy mélységi átadással területet nyerni. Mondhatnánk védekezés a támadás érdekében.

A véleményünk (escueladefutbol) szerinti sorrendben melyek azok az elemek, amelyek meghatározzák a védekezés törvényszerűségeit?

Ennek a védekezésnek a lényege:

Meg kell akadályozni a támadó csapat játékosainak, hogy a labdabirtoklás közben a labdát a védő harmadon belülre jutassák.
Sűrűn helyezkedve le kell zárni a területeket a mélységi beindulás megakadályozására és a mélységi átadások sikerét csökkenteni kell. Vagyis ne legyen szabad terület, ahol meg lehet játszani a labdát.

Nagyon magas fokú együttműködés segítségével valósítható meg ez a gyakorlatban. Szinte mértani pontossággal kell megszervezni a négy fős közvetlen védelmi fal és az előtte lévő - általában - öt játékos helyezkedő mozgását.

A védelmi fal kétfajta, egymással szoros kapcsolatban lévő védő felállással játszik:

A hátsó védelmi fal játékosainak mozgáselve ebben a két módszerben:

	A labda a szélső támadónál van, a teljes védelmi fal ebbe az irányba tolódik szélességben és a középső területet is biztosítja mélységben. A „labda nélküli” túlsó oldali részt ideiglenesen felügyelet nélkül hagyja.
	A labda a középső területen lévő támadónál van, a védők közül a labdához legközelebb levő azonnal kilép, míg a többiek a középső sáv felé és a kilépő védőtársuk mögé biztosítanak.

Az említett példáknak a „geometriájára” az a jellemző, hogy folyamatosan, az együttmozgó védelmi falban a játékosok állandóan egymást biztosítják.
Ez jelenti az alapját a ma használatos védekezésnek.

Következménye ennek a védőmozgásnak, hogy a támadóknak egyetlen lehetőségük van a fal áttörésére: magas szintű labdabirtoklást kell alkalmazniuk. Nem szabad elveszíteniük a labdát. Ez a labdatartási kényszer viszont sok hibát tételez fel, valamint magas fokú egyéni vállalkozást igényel. Ennek viszont magas a labdaelvesztési lehetősége.

Tanácsunk: sokat kell gyakorolni a védekező mozgásokat, ahogyan a publikáló az Escuela de Futbol lapon állítja: „Como entrenar la defensa zonal!” vagyis „Szeresd edzeni a zónai védekezést.”

A zónavédekezés oktatásánál természetesen a legkönnyebb (egyben a legnehezebb) helyzetből kell kiindulni: s ez az 1:1 elleni szituáció. Ezt kell a védekezés oktatásában alapul venni. Alapvető követelménye a helyzetnek, hogy a védőnek azonnal meg kell támadni a labdás játékost. Mindig annak a védőnek, aki a legközelebb áll a labdáshoz. Ez az első lépcsőfok, s közvetlenül kapcsolódik hozzá a második is: egy társ azonnali, segítő tevékenysége.

Az „A” védő felveszi a labdás támadót. Közel megy hozzá és lezárja valamelyik irányba történő mozgását, vagyis arra kényszeríti, hogy egy másik irányba induljon el, vagy passzoljon. Ezt a másik irányt viszont már a rézsút mögötte lévő védőtársa, „B” biztosítja le. Ez tulajdonképpen már 1:2 elleni helyzet.

A következő lépcsőfok a 2:1 ellen. Ez egy nagyon fontos játékhelyzet a zóna védekezés oktatásánál.

Gyakran előfordul, hogy egy védőnek kell egyszerre két támadóval szemben lennie. Igaz, ha jól védekezik a csapat, akkor ez csak rövid ideig tart (pillanatokig), mert érkeznie kell (általában) egy védőtársnak. Fontos és célszerű, hogy ez esetben a védő a két támadó közé, félúton „álljon be”, de úgy, hogy mozgásával, helyezkedésével ne foglaljon el stabil helyzetet. Vagyis oldalt és előre hátra helyezkedéssel bizonytalanságban tarthatja a támadókat, ugyanakkor egy beindulásra, vagy egy átadásra könnyebben reagálhat.

2:2 ellen.
A két labdabirtoklóval szemben két védőjátékos helyezkedik.
Ettől a gyakorlattól kezdve kezdhetünk beszélni a védők közötti együttműködés magas szintű igényéről. Ennek az együttműködésnek az alapja: a védők közötti átlós helyezkedés. Ez biztosítja például azt, hogy a labda nélküli játékos ne tudjon beindulni a két védő mögé üres területre!

Elemezzék csak a képet! Melyik a helyes védő pozíció a B játékost illetően? A B1, netán a B2? Eláruljuk a B2, ez nagyobb garanciát biztosít arra, hogy leszűkítse a labdás játékos megoldási lehetőségeit, mindenekelőtt a B2 játékos mögé történő átlós passz sikerességét.

A 3:3 ellen következik.
Itt adott esetben már csapatrészről is beszélhetnénk.
Ettől kezdve beszélhetünk az átlós védekezésről és a védekező piramisról.

Ugyanez 4:4 elleni játékban:

Nyilvánvaló, hogy a védekező vonalnak az íve - vagyis a játékosok egymáshoz viszonyított helyzete, távolsága - lehet hosszabb, vagy rövidebb. Ez attól függ, hogy a labdától legtávolabbi támadó játékos pozíciójához miként alkalmazkodik a labdától legtávolabbi védőjátékos.

Ha a támadók játékában beindulások vannak, ezekre a mozgásokra a védőknek reagálni kell, úgy hogy a labdás játékost le kell támadni, közel kell kerülni hozzá, a beindulóval/beindulókkal a védő(k)nek mennie kell, míg a fent maradó társnak a centrumot kell biztosítania.

Helyes védekezés	Helytelen védekezés

Az edzés során a begyakorló mozgásokat követően feltétlenül játéknak kell következnie. Ezt többfajta módszerrel lehet megoldani. Például nagyon jó a három udvaros játék, amikor a két szélső udvarban a támadók vannak, középen a védők. A két szélső terület játékosai játszanak labdatartást. Meg kell határozni, hogy hány átadás szám után kell átadni az egyik támadó udvarból a labdát a másik támadó udvarba.
Az edzőnek folyamatosan mutatnia, elemeznie kell a támadók és a védők helyes mozgását, kiemelve azt, hogy időben kell cselekedniük mind a két magatartásban.
Ezt nagyon röviden, tömören kell ismertetnie.
A pályán nincs helye a szónoklatoknak!

Döntő a játékosok közötti távolság!
Ennek a zóna-védekezésnek kompaktnak (tömörnek, szorosnak) kell lennie: négy védővel, előttük középpályás védekezőkkel. Az egész csapatból hat-nyolc játékosnak együtt mozogva, szilárd áthatolhatatlan egységet kell képezni a védett kapu előtti sávban.

Forrás: escueladefutbol