Igaz - Ausztráliában!
Az Ausztrál Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy ez évtől (2009) a sportágat - Európához hasonlóan - footballnak hívják majd. A játék beceneve Socceroos (szójáték a csak Ausztráliában élő kenguru angol nevével: kangaroo). A FIFA ranglistáján 2006 áprilisában Ausztrália a 42. helyen állt. A Guus Hiddink által irányított csapat résztvevője a 2006-os labdarúgó-világbajnokságnak. A térségben jelenleg csak soccerként emlegetik a sportágat. Frank Lowy, a Szövetség elnöke viszont azt szeretné, hogy ha a névváltoztatással nőne a labdarúgás iránti érdeklődés az ötödik kontinensen.

Az ausztrál nemzeti labdarúgás az ország történelmi adottságainak betudhatóan gyakran szembesül azzal, hogy legjobb játékosaikat elviszik európai nemzetek. A „Granny-szabály” („nagymama-szabály”) szerint ugyanis egy játékos játszhat egy másik ország nemzeti tizenegyében, ha igazolni tudja, hogy a felmenői az adott országból származnak. A legtöbb ausztrál játékost Horvátország csábítja el (az Ausztráliában élő horvátok közt nagyon népszerű sport a futball), de hat horvát játszik az ausztrál csapatban is (Čulina, Popović, Skoko, Viduka, Čović és Kalac).

Az Ausztrál Labdarúgó Szövetség Robert Baan Technikai Igazgatójának vezetésével 2008 év elejétől új alapokra helyezték a sportágat.
Cél: a sportág tömegesítése és a tehetséges játékosok kiválasztása.
Ezen cél megvalósítására a magyar Bozsik programmal teljesen megegyező szakmai programot hirdettek meg.

Az Ausztrál Szövetség szakmai vezetői mielőtt beindították volna a programjukat körülnéztek a világban.
Brazílián, Argentínán, Japánon, Anglián keresztül beutazták a világot, egyeztettek Írország, Hollandia, Skócia, Németország, Franciaország, Korea, USA edzőivel, valamint a nemzetközi szövetség elimert - köztük magyar szakemberével.
Arra megállapításra jutottak, hogy az egyesületi rendszeren belül, a klubok közötti tornákon alkalmazott, a kis játékokra épített játékfelépítés a legmegfelelőbb arra, hogy a sportág tömegesítésével teremtsék meg az alapot arra, hogy a tehetséges játékosok „kiugorjanak” a tudásukkal a többiek közül.

A kis játékok (Small Sided Games) alkalmasak csak arra, hogy a gyermekek a fejlődésük során tapasztalatokat gyűjtsenek, sokat érintsék a labdát, jól szórakozzanak.
A rendszerben az egyesületeken kívül komoly feladatot szánnak az edzőknek, a szervezőknek és a szülőknek.
Mindenkinek megvan a maga feladata és felelőssége!

Az egyesületeknek mozgósítani kell a gyermekeket az iskolákból. El kell jutni az iskola kapuján keresztül a gyermekek lelkéhez.

Az edzőnek a megfelelő motiváció és az adott korosztálynál alkalmazott felállási formában való együttműködés kialakításában van alapvető szerepe, lehetőleg minimális utasítással.
A szülők a legtöbbet ezen filozófia elfogadásával, támogatásával tudnak segítséget adni és avval, hogy minden körülmények között biztatják gyermeküket és mindig a pozitív magatartási - pályán belül és kívül – tevékenységet díjazzák.

Az Ausztrál Szövetség amellett, hogy a játékok egymásra épülő rendszerében meghatározza a játékos létszámot, a pálya-, a kapu- és a labdaméretet, a játékidőt, a kapus jelenlétét, kiemelten fontosnak tartja a játékvezető szerepét is. 12 éves korig nem kellenek játékvezetők!

A Szövetség a program sikeressége érdekében a honlapján közvetlen telefonos és e-mail elérhetőséget hozott létre, és külön oldalon magyarázta a program szakmaiságát.

Kivonatos részletek:

Miért alkalmazzuk a kis játékokat?

• Ezek a játékok a játékosokat arra biztatják, hogy sokat találkozzanak egymással, a labdával.
• A kis terület és a kevesebb játékos létszám jobban kiemeli a játékörömöt.
• A kis terület és a játékos létszám alkalmat ad az edzőnek, hogy necsak a játékot szerettesse meg a gyermekkel, hanem szakmailag is elindítsa fejlődésben. Megismertette a játékost alapfogalmakkal, például támadó - védő, elülső - hátsó - oldalsó játékos. Egyéni játék – csapatjáték. Győzelem - vereség. Stb.

Segítik a kis játékok a játékos fejlődését?

• Maradéktalanul, hiszen a sok labdaérintés lehetősége egyre nagyobb ismeretszerzést jelent a gyermek számára. A labdaérintések pedig döntési helyzeteket hoznak a játékos számára. Ezek jó vagy helytelen megoldása jelenti a tapasztalatok felhalmozását. A játékosok a mérkőzések minden pillanatában aktívak, mind a támadó, mind a védő szerepet megismerik és az életkoruk előrehaladtával egyre jobban érteni fogják a csapattársak fontosságát és a közös játék lényegét.

Az Ausztrál Szövetségi szakmai vezetői minden részletre kiterjedően felméréseket végeztek a már említett országokban a saját rendszerük felépítése előtt. Arra a következtetésre jutottak, hogy a kis játékok rendszeréből kell kiindulniuk, mert a játék-helyzetmegoldás középpontba állítása jelent igazi ingert a gyermekek fejlődésében.

Miért éppen ezek a játékok?
Mert ezek a játékok biztosítják ...

• A játék élvezetét, mert a gyermekek aktív részesei a mérkőzéseknek, és nem állnak az oldalvonal mellett;
• A sok labdaérintést;
• A sok kapura lövést;
• A döntéshozatali tapasztalatok nagy számát;
• Az adott létesítmény hatékonyabb használatát (több pálya, nagyobb létszám, standard pályák);
• A játékok könnyű felépítését és megértését;
• Hogy a játékok célja nem a győzelem, hanem az egyén és a csapatmunka játékfejlesztésén van;
• Hogy ne legyen feszültség a gyermekeken az edzők és a szülők részéről;
• Az igazi játékörömöt a mérkőzéseken;
• A játék "szerkezeti" tanulását. Nagyon jól lehet felépíteni a 4:4 elleni játékból a nagypályás 11:11 elleni küzdelmet.

Miért nincsenek kapusok 9 év alatt?

A labdarúgásban a kapus szerepét egyedülálló módon határozzák meg és erre a posztra bizonyos életkorhoz köthető „érettségre” van szükség. Ez a poszt a játék szempontjából a fiatalabb életkorokban ingerszegényebb környezetet jelent. Ezért nem szabad lekorlátozni a 6-9 év között gyermekeket arra, hogy a kapuban álljanak és „ne játszanak a többiekkel”. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a legtöbb kapus mezőnyjátékosként játszott sok éven keresztül, azelőtt, hogy kapusokká váltak.

Különösen a szülők szerepe a döntő

A gyermek játék fejlődésének sikerességéért az egyesület szándéka mellett az edzők és a szülők tehetik a legtöbbet, azzal, hogy feszültségmentes légkört hoznak létre!
Ezért szükséges volt összeállítani egy „szülői magatartási kódexet”. (Parents code of behavior)
Szülőknek meg kell érteniük az SSG (Small Sided Games) filozófiáját és azt támogatniuk kell, hogy a játék okozta hatások még jobban érvényesülhessenek.

A szülőknek mindig szem előtt kell tartani, hogy:

• A gyermekek játszanak a pályán és nem ők;
• A gyermekeket biztatni kell, és sohasem kényszeríteni;
• Nem szabad korlátozni a gyermekeket a játékban;
• A győzelemnek vagy a vereségnek nem szabad befolyásolnia a gyermekek hangulatát;
• A sportszerű játék szellemiségének mindig érvényesülnie kell;
• Ha hibázik valaki, azt nem szabad bírálni, inkább biztatni;
• Minden gyermeklabdarúgó egyforma bánásmódot igényel;
• A csapat edzőjének a döntéseit megjegyzések nélkül el kell fogadni;
• Mindenkor és mindenkinek tisztelni kell a gyermek jogait, méltóságát, értékét, nemét, képességét, kulturális hátterét és vallását.