Labdatartó kis játékok a tornateremben

 Játékok és tornaterem. Szinte összekapcsolódó „fogalmak”, egyben óriási lehetőségek az edző részére. Elsősorban azért, mert a termi foglalkozások során nagyon sok feladatot tudunk megoldani. Technikai gyakorlást, képességfejlesztést (koordinációs – kondícionális területen) és bizonyos alapvető taktikai megfontolásokat is nagyon jól begyakorolhatunk, vagy elő tudunk készíteni.
A termi lehetőségeknél két alapvető tényező van, amely behatárolja az edzés céljait: ez az idő és a tér.

Az idő alatt természetesen nem az edzésidőt értjük, hanem a tevékenységek végrehajtási idejét. Teremben a mozgás mindig gyorsabb, dinamikusabb. A játékos pszichikailag is úgy érzi, hogy kevesebb idő áll a rendelkezésére az adott játékhelyzet megoldására. A teremben játszott játékoknál nagyobb a játékosokra nehezedő nyomás. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy a terem „talaja" felgyorsítja a játékot. Míg a füves, vagy műfüves területen a labda és a talaj közötti súrlódás lassítja a játékszer sebességét, addig a teremben a kemény parketta, vagy műanyag fedőréteg felgyorsítja a labdát. Ezért a játékhelyzetekben való döntésre is kevesebb lehetőség áll rendelkezésre.
A teremben játszott labdarúgás egy „sürgető” és gyors megszakítás nélküli játék. Nagyon pörgő, lendületes, kemény terhelést ad. A nagypályás játékoknál jelentkező holtidők a teremben „megszűnnek”. Szinte nincs is holtidő, hiszen a labda állandóan játékban van. A játékosoknak állandóan figyelni kell. A rájuk nehezedő nyomás (terhelés) igen fontos edzéselv. Úgy fizikailag, mint pszichikailag.

A termi játékoknál komoly fizikai terhelést lehet és kell is adni. Ez is fontos szempont a gyakorlási anyag összeállításánál. De ne feledjük, azzal, hogy bedobjuk a labdát legfeljebb „megterheljük” a játékosokat, és egy spontán, kreatív játék lehetőséget teremtünk számukra. Sokkal többet tudunk elérni a felkészítésükben, ha konkrét feladatokat adunk nekik, és a végrehajtást megköveteljük.

Gondolkodva kell játszani. A szűk, behatárolt terület a gyors technikai-taktikai megoldásoknak kedvez. A kis játékokat pontosan előkészítve, nagyon hatékonyan tudjuk gyakoroltatni.
A játékok három csoportját különböztethetjük meg:

Létszámegyenlő játékokat, vagyis mérkőzéseket. Normál termi körülmények között a játékosok létszáma 1:1, 2:2, 3:3, 4:4, 5:5, esetleg 6:6 ellen. Ilyenkor konkrét támadó és védő feladatokat határozzunk meg. Például védő feladat: ha elveszíted a labdát azonnal támadj vissza, vagy azonnal helyezkedj a védett kapu és a labda közé és tolódj a labda irányába. Támadó feladat: ha megszerzik a labdát labdavezetéssel azonnal területet kell nyerni, ezután rögtön a labdás felé mozgó társnak kell passzolni.
Létszámhátrányos játékokat.
A védők vannak fölényben. Ilyen például az 1:2, 2:3, 2:4, 3:4, 2:5, 3:5, 4:5 elleni játékok. A támadók helyzete ebben a felállásban nagyon nehéz, hiszen nagyon kevés idő és terület áll rendelkezésükre. A legjobb edzői tanács ezekben a felállásokban, hogy lassítsátok le a játékot és hirtelen ritmusváltással, felgyorsítással próbáljatok időt és területet nyerni.
Létszámelőnyő játékokat.
A támadók vannak fölényben. Ilyen például a 2:1, 3:1, 3:2, 4:1, 4:2, 4:3, 5:2, 5:3, 6:3, 6:4 elleni játékok. A támadók helyzete egyértelmű, csak ők hibázhatnak …
A legjobb edzői tanács ebben a helyzetben: a labdabirtoklás fontosságának a kihangsúlyozása, és az ehhez kapcsolódó technikai-taktikai mozgások megkövetelése, úgymint labdáshoz való lehelyezkedés és a védő általi takarásból üres terület felé kimozgás, stb.

Az említett játékok további fontos csoportosítása, hogy a termi játékokat lehet labdabirtoklás gyakorlására vagy támadás befejezésre, (vagyis kapu(k)ra játsszatni.

Mostani anyagunkban a labdabirtoklás elsődleges kihangsúlyozása szerint mutatjuk be a teremben alkalmazható kis játékokat, a gyakorlatban használható szervezési és taktikai tanácsokkal.

Ne feledjük, hogy a játékok az edzések legfontosabb részei!

2:1 elleni játék
Pályaterület: 10 m. x 10 m.
Védőfeladat: labdabirtokló megtámadása, labdaszerzés.
Támadófeladat: a labda megtartása, összjáték kialakítása a társsal, helyezkedés, szabad területre futás.

 3:1 elleni játék
Pályaterület: 10 m. x 10 m.
Védőfeladat: átadási irány kiszámítása, testcselekkel labdaszerzés, a labdát kapó játékos rossz labdaérintésére azonnali reagálás, megfelelő pillanat kivárása labdaszerzésre.
Támadófeladat: a labda megtartása, labdás játékos felé és üres területre mozgás,szélességi játék gyakorlása.
 4:1 elleni játék
Pályaterület: 10 m. x 10 m.
Védőfeladat: mint az előbb,
Támadófeladat: játék ritmusának változtatása, gyorsítása illetve lassítása, erős pontos átadások állandó mozgásban.
 3:1 elleni játék, térváltoztatással
Pályaterület: 2 x 10 m. x 10 m.
Védőfeladat: létszámhátrányban labdaszerzés, ékjátékos megjátszása után a másik térfélen ugyanaz.
Támadófeladat: a labda megtartása, az egyik térfélen 5-8 átadás után a másik térfélen levő „ékjátékos" megjátszása, majd a két szélső játékos átfut erre a térfélre, folytatva a 3:1 elleni játékot.
 4:2 elleni játék
Pályaterület: 12 m. x 12 m.
Védőfeladat: létszámhátrányban labdaszerzés, az egyik „felveszi" a labdást, társa a lehetséges átadásra vadászik. Együttes mozgás! Nagyon fontos: a két védekező játékos között ne lehessen elpasszolni a labdát
Támadófeladat: helyezkedő mozgások a vonalak mentén, labdás felé lehelyezkedés és üres átadási sávok keresése. Rövid - hosszú átadások.
 4:2 elleni játék, két stabil pozicióban lévő támadójátékossal
Pályaterület:
12 m. x 12 m.
Védőfeladat: létszámhátrányban labdaszerzés, társ megjátszása, labdabirtoklás. Labdaszerzés esetén 2:2 elleni játék
Támadófeladat: a labdát meg kell tartani a játékterületen belül a két szabadon mozgó, valamint a két stabil pozicióban lévő játékosnak. Rövid - hosszú átadások.
 5:2 elleni játék
Pályaterület: 12 m. x 12 m.
Védőfeladat: létszámhátrányban labdaszerzés, az egyik „felveszi" a labdát, társa a lehetséges átadásra vadászik. Együttes mozgás! Nagyon fontos: a két védekező játékos között ne lehessen elpasszolni a labdát.
Támadófeladat: a vonalakon szabad mozgás! Szélességi, mélységi átadások. A két védő közötti labda passzolás lehetőségének keresése.
 4:2 elleni játék, térváltoztatással
Pályaterület: 2 x 12 m. x 12 m.
Védőfeladat: létszámhátrányban labdaszerzés, az egyik „felveszi" a labdást, társa a lehetséges átadásra vadászik. Együttes mozgás! Nagyon fontos: a két védekező játékos között ne lehessen elpasszolni a labdát. Az ékjátékosok megjátszása után védekezés a másik térfélen
Támadófeladat: a labda megtartása, az egyik térfélen 5-8 átadás után a másik térfélen lévő „ékjátékos" megjátszása, majd a két szélső játékos átfut erre a térfélre, folytatva a 4:2 elleni játékot.
 5:3 elleni játék
Pályaterület: 20 m. x 25 m.
Védőfeladat: egy játékos a labdást támadja, két társa az átadási irányokat zárja, biztosítja. Együttes mozgás a labda irányába háromszög alakzatban! Közben a középső játékos megjátszását is akadályozni kell - bekerítés, közel helyezkedés.
Támadófeladat: 4 játékos a vonal mentén szabadon mozog, egy támadó a játékterületen belül. A labda megtartása, középső játékos játékba hozatala, rövid - hosszú átadások.
 6:3 elleni játék
Pályaterület: 20 x 25 m.
Védőfeladat: védők együttes mozgása háromszögben helyezkedve, labdás támadása, átadási irányok zárása.
Támadófeladat: vonal mentén helyezkedés, társ segítése. A labda megtartása szélességi - mélységi, rövid - hosszú átadások váltakozása.
 8:4 elleni játék, faljátékosokkal.
Pályaterület: 20 m. x 25 m (a terem méretétől függően, nagyobbítható)
Védőfeladat: rombusz felállásban együttes mozgás, labdaszerzés, labdás játékos azonnali letámadása.
Támadófeladat: a pálya területén 4:4 eleni játék, a támadóknak 4 segítő faljátékos társuk vanak a vonalak mentén szabad mozgással. Azért 8:4 elleni játék, mert mindig a labdás csapat játszik négy fő létszámfölényben. A faljátékosok nem támadhatják egymást. Védőtől elszakadás, labdás felé mozgás és üres területre beindulás.
 8:4 elleni játék, térváltoztatással
Pályaterület: 20 m. x 40 m
Védőfeladat: rombusz alakzatban történő együttes mozgás, labdaszerzés, labdabirtoklóhoz közel kerülés, letámadások. Ékjátékos megjátszása után a másik térfélen folytatódó védekezés.
Támadófeladat: a labda megőrzése. A támadók vonalak mentén történő helyezkedése, 5-8 átadás után „felpassz az ékjátékosnak", rövid-hosszú átadások váltogatása.
 6:3 elleni játék, térváltoztatással
Pályaterület: 20 m. x 40 m.
Védőfeladat: háromszög alakzatban a labda irányába együttesen tolódni. Labdásra kilépés, átadási irányok lezárása. Ékjátékos megjátszása után a másik térfélen folytatódó védekezés.
Támadófeladat: labdás játékos segítése jobbról - balról a rövid átadási lehetőségek biztosítására. Rövid - hosszú játék variálása, szélességi - mélységi játék. 5-8 átadás után „felpassz az ékjátékosnak",



Lap elejére