Kivonatok egy német labdarúgó akadémia képzési rendszeréből, játékok és gyakorlatok – I.
A német labdarúgást nem nagyon kell bemutatni. Fő jellemzője minden szakember és szurkoló számára közismert: középpontban a „csapatként” való szereplés van. A csapat az első! Ezen belül pedig elsődleges szempont a megalkuvás nélküli, harcos, küzdelmes játék. S ez az, amire a német szurkolóknak szükségük van. Ne feledjük a németekre nem igazán jellemző, hogy kapkodnának. Igyekeznek mindenre kiterjedően, aprólékosan megtervezni mindent.
A német labdarúgó játékfelfogást - az 1954-es világbajnokság megnyerését követően - a tökéletes fizikum, atlétikus felkészítés jellemezte, amelyben a csapat csak egy célra összpontosít: a győzelemre. Semmi más nem számított. Ennek a felfogásnak az eredménye viszont a játék szürkesége lett. Vagyis a játék egyhangúsága dominált, igaz ez nagyon magas fokú akarattal párosult. Mégis, ennek a játékfelfogásnak híres egyéniségei is voltak. Mindenekelőtt Uwe Seeler (72 mérk. 43 gól), Fritz Walter (61 mérk. 33 gól, Eberhard Vogel (74 mérk. 25 gól), Joachim Streich (98 mérk. 53 gól).
A „két” Németország egyesítésétől kezdődően törvényszerű, de igen lassú változás következett be. A szakmai koncepció megmaradt, - az akaratos játék - de az üzleti szempontok egyre inkább előtérbe kerültek. Ez a stratégiai váltás odavezetett, hogy a mai Bundesliga él-csapatok többsége, az európai trendnek megfelelően topfutballisták szerződtetésétől és szereplésétől várja a sikereket és az üzleti hasznot. Elég csak megemlíteni a Bayern Münchenben játszó Luca Tonit, Frank Ribéryt, a Werder gólzsákját a perui Pizzarot, vagy a Wolfsburg brazil játékosát Grafite-t, stb …
Ezek a külföldi sztárok egyéniségükkel kreativitást, könnyedséget, varázslatot hoztak a német futballba. Ezért is élvezhetők a Bundesliga mérkőzései,sok-sok nézővel a lelátókon.
Anyagunkban egy német futball-akadémia stratégiai és szakmai tervezetét mutatjuk be, kivonatosan, majd a korcsoportokra lebontott gyakorlati anyagot mutatunk be.
Érdekes, hogy az éveken keresztül a német iskolára oly jellemző állóképességi és erőedzés középpontba helyezése helyett a mai német akadémiai elveknél már a játék központúsága az elsődleges, a játékhelyzet megoldások felépítése és gyakorlása a kiemelt képzési cél.
A teljesítmény összetevők fejlesztése alapján három korcsoportot határoznak meg:
- Az alapok lerakása – (Grundlagentraining – Az alapok edzése)
10 éves korig (három korcsoportban: „G”, „F” és „E” korosztályok) - Az alapok edzése – (Aufbautraining – A játék felépítés edzése)
10-14 éves kor között (10-12 és 13-14 éves korcsoportokra bontva) - A teljesítmény edzése (Leistungtraining – A teljesítmény edzése)
14-18 éves kor között (15-16 és 17-18 éves korcsoportokra bontva)
Weblapunk ezen szakmai anyagának terjedelmessége több részt igényel. Főleg úgy, hogy mindegyik részben gyakorlatokat, játékokat szeretnénk megmutatni a német iskolából.
1. Az alapok lerakása – Grundlagentraining – 10 éves korig
Az első oktatási részben nagyon sokrétű feladatot kell az edzőnek ellátnia. Nemcsak a labdával való bánásmódot kell kiemelni, hanem a csoportban való cselekvést, a közösségi élet magatartásmódját is fel kell építeni.
A gyermekkel el kell fogadtatni, hogy társai vannak és van egy bácsi (az edzője) aki hasznos tanácsokkal látja el. Ezért is fontos, hogy viszonylag kis létszámú (8-12 fő) csoportokban legyenek az edzések, és mindenki számára legyen egy labda. A foglalkozások fő célja: a játéknak kell lennie. A sok labdás feladat tanítja meg a játék célját és szoktatja a játékost a játék eszközéhez. Olyan egyszerű feladatokat kell adni a srácoknak, amelyeket nem kell „agyonmagyarázni”. Egyszerű, tiszta szabályok, feladatok legyenek.
Sok mozgás, labda és mosoly - ennek a hármas egységnek kell megfelelni az edzéseken.
Ezek a kicsi labdarúgók, (mert ezt éreztetni kell velük, hogy ők már igazi játékosok!) a gyerekek csak futballozni akarnak, önfeledten, örömmel.
Ebben a korban tilos kondícionális feladatokat adni a gyermekeknek (futások, erősítések). Úgyszintén tilos taktikai feladatokat adni. Természetesen vannak bizonyos játékbeli törvényszerűségek, amelyeket már itt el kell sajátítani. Ezek azok a fontos dolgok, amelyek a játék élvezetéhez szükségesek. Például ilyen a pálya „benépesítése”. Ki van elöl, középen és hátul? De ezeket a feladatokat nem egyes játékosokra kell állandóan kikötni, megszabni, hanem folyamatosan cserélgetni. Mindenki játsszon mindenhol! Minél sokrétűbb feladatot kap egy játékos, annál több játékhelyzetbe kerül, és annál jobban fejlődik.
Alkalmazható játékok: a kis játékterületen játszható 1:1 elleni játékoktól a 4:4 elleni játékig, természetesen kapus nélkül.
Az alapok lerakásának időszakában a fő edzéscélok:
| Év |
Korcsoport |
Játék |
Technikai cél |
Koordinációs cél |
Taktikai cél |
| 5 6 |
G csoport | 1:1 | A játék megszerettetése Labdaérzékelés |
Labda és térérzékelés, Ügyességfejlesztés Egyensúlyozó képesség Ritmusképesség |
Játéköröm |
| 7 |
F csoport fiatalok |
1:1 2:2 |
A játék megszerettetése Labdaérzékelés Rúgások, a kapu „érzékelése” |
Az összes fent + Tájékozódási képesség Gyorsasági koordináció |
Az összes fent + Saját és társ labdabirtoklásának, megkülönböztetése |
| 8 | F csoport idősek |
1:1 2:2 |
Játéktapasztalat gyűjtése Labdaérzékelés Technikai képzés Rúgások, átvételek, kapu „érzékelése”, alap összjáték |
Az összes fent + A ritmus (játék, és labdakezelés) alapjainak kialakítása |
Az összes fent + Az összjáték alapjainak lerakása Kombinatív játék - átadások - az ellenfél kijátszása érdekében |
| 9 |
E csoport fiatalok |
1:1 3:3, 4:4 |
Játéktapasztalat gyűjtése Labdaérzékelés Technikai képzés Rúgások, átvételek, kapu „érzékelés”, alap összjáték – több társ jelenlétével |
Az összes fent + Játékhelyzet tudatos észlelése Téri tájékozódási képesség szélesség és mélység |
Az összes fent + Egyén és csapatjáték alapok megkülönböztetése |
| 10 |
E csoport idősek |
1:1 |
Játékérettség alakítása Labdaérzékelés Rúgások, átvételek, kapu „érzékelés”, alap összjáték – több társ jelenlétével |
Az összes fent + Játékhelyzet tudatos észlelése |
Az összes fent + Szélességi és mélységi játék alapok lerakása |
5-6 évesek
7-8 évesek
|
| Átadások, átvételek sorozata háromszögben gyakorolva Fontos a labda megrúgásának erőssége és a technikai kivitelezés pontossága |
|
| Rövid és hosszú átadások, átvételek gyakorlása Fontos a labda megrúgásának erőssége és a technikai kivitelezés pontossága A lapos passzok mellett az ívelt átadások is jelentkeznek. Új elemként jelentkezik az ívelés előtti technikai végrehajtás: egyből vagy átvétel után történik az ívelés. |
|
| Három játékos adogatása A rajzon az alaphelyzet van feltüntetve.
|
|
|
A négyszögben egymással szemben lévő játékosok Ezt lehet variálni.
|
9-10 évesek
|
| 2 támadó 1 védő elleni játékhelyzet gyakorlása Az adogató által indított labdával (A passz) kell a 2:1 elleni helyzetet megoldani úgy, hogy a másik „adogatóhoz" (B passz) kell eljuttatni a labdát. Az „alap adogatónak" nem lehet visszapasszolni a labdát. |
![]() |
|
1:1 elleni helyzet |
![]() |
| 1:1 elleni helyzet A támadott kapu felől érkező játékos az „adogatónak" passzolja a labdáját, aki egyből indítja a mélységből indulót. 1:1 elleni játék - párharc - kapura, (mint látható kapus nélkül!) |
![]() |
| 3:2 elleni játékhelyzet gyakorlása Alapfelállás és játék a rajz szerint Fő feladat: a védők közötti bemozgás illetve bepassz játék gyakorlása |
Folytatjuk ... a német labdarúgó akadémia képzési rendszeréből II. résszel.












