A magyar labdarúgást a sajátos „grund-képzés” tette világhírűvé. A történelmi évtizedekben a srácok az utcán, az üres telkeken irányítás nélkül, akaratuktól függetlenül alakították ki azokat a mozgásmintákat, amelyek révén futballisták lettek. Ezután a grundok biztosította lehetőségek a megváltozott élettér miatt megszűntek, így a gyermekek is eltűntek az utcáról. Új, irányított szakmai utat kellett találni a futballisták képzésében.


Sajnálatos módon egy időben tévútra ment az utánpótlás futballunk. Előtérbe kerültek a játék lényegétől távoli képzési módszerek. Például a túlzott képességfejlesztés, a kevés labdás feladatok, gyakorlatok alkalmazása. Ráadásul a játéktól idegen formában gyakoroltak kapura lövéseket, beadásokat, szlalom labdavezetéseket. Volt edzés, amikor egy gyermek labdarúgó a foglalkozás alatt jó, ha ötször ért labdához. A gyermekekből kiölték a játékosságot, aminek aztán meg is lett az eredménye. Folyamatosan csökkent a játékosaink felkészültsége és ezzel párhuzamosan drámaian egyre kevesebb lett az igazolt utánpótlás labdarúgóink száma, bár statisztikai adatokban jól álltunk, hiszen a Góliát program több százezer játékost mutatott ki. Aztán az ezredforduló után a Bozsik Program 2-nek, majd a helyébe lépő OTP-MOL Bozsik Akadémiának köszönhetően újra megindult a játékosok számának a növekedése.

Ez a létszámnövekedés azonban nemcsak a tornáknak volt köszönhető, hanem elsősorban annak az új felkészítési, képzési szemléletnek, amelyet az évezred váltásakor az edzőképzésünk vezetője és tanárai, a megyei instruktorok segítségével meghonosítottak.

Az új felkészítési, képzési rendszer központi eleme a JÁTÉK oktatása lett.
A kis játékok és az ügyesség fejlesztése kapott újra főszerepet, de amíg a „hőskorban” ez a folyamat spontán módon zajlott, addig az „újkorban” volt futballisták által, irányítottan zajlik.
Amikor elméleti síkról közelítjük meg a futball oktatását, akkor a képzés központjába a játék kerül.
A gyakorlások során a játék állandóan változó környezetben jelenik meg, melyekre ráirányul a játékosok figyelme, érzékelik - észlelik a helyzetet és igyekeznek megoldani a problémát. A játékhelyzetben folyamatosan kezdeményeznek és alkalmazkodnak. Ezt az emlékezetükben elraktározzák, vagyis tapasztalatot gyűjtenek. A képzési folyamatban a gyermekfutballisták helyzetfelismerő és megoldóképessége fejlődik, aki tehetségesebb az „továbbléphet”.
A tehetségesebb játékos az őt érintő információtömegből jobban ki tudja választani a játékhelyzet megoldását. Gondolkodásának eredményeként egyéni megoldásra törekszik, amely az egyénre jellemző, csak rá!

Az állandóan módosuló játékhelyzetek egymást követő feladat- és problémamegoldásokból állnak, amelyek tanulási folyamatot megalapozó megismerő funkción keresztül jelentkeznek és amelyhez a következő területek tartoznak:

• figyelem, megfigyelőképesség (sorozatunk 1. része)
• érzékelés-észlelés (sorozatunk 2. része)
• emlékezet (sorozatunk 3. része)
• gondolkodási funkciók (sorozatunk 4. része)

1. A figyelem, megfigyelőképesség fejlesztése:

A figyelem nem más, mint a tudatunk szelektív ráirányulása a valóság tárgyaira, jelenségeire.
Pszichikus állapotot jelent, amely biztosítja a környezeti ingerek válogatását és egyben megteremti az optimális ingerfeldolgozást. A figyelem fejlesztése fontos kérdés, hiszen a játék tevékenységnek ez az alapja. A figyelem irányításában, a koncentráltság, a tartósság, a terjedelem növelésében jelentős szerepe van a rendszeres gyakorlásnak. Figyelemfejlesztés önmagában nem létezik.
A fejlesztés komplex nevelési feladat felvállalását kívánja a edzőtől.
A figyelemnek több fajtáját különböztetjük meg, tudatos ráirányultság és az erőfeszítés függvényében:

Szándékos (akaratlagos vagy kontrollált) figyelem:
akkor beszélünk szándékos figyelemről, amikor a figyelmi tevékenység tudatos mentális erőfeszítést igényel. Például a szándékos figyelem segítségével tudjuk a játékosoknak elmagyarázni, hogy mit várunk el tőlük a pályán támadásban és védekezésben. Ezt a „figyelem” fajtát nagymértékben befolyásolja a figyelmet igénylő edző előadásmódja, annak felépítettsége, valamint a játékos érdeklődése és önkontrollja is.
De maga a játék is folyamatosan szolgáltatja az ingereket. Sőt maga a játék is egy hatalmas ingercsoport. A labda irányának az alakulása, a csapat labdabirtoklása, az ellenfél játékosainak védekezése, mind-mind akaratlagos figyelmet igényelnek és váltanak ki.
Spontán (akaratlan vagy önkéntelen) figyelem:
akkor beszélünk, amikor figyelmünk hirtelen, önkéntelenül egy ingerre irányul. A figyelem készségének a fejlődésekor egyre több információt gyűjthet be a játékos a tapasztalatának a növekedésével együtt, az akaratlan figyelem segítségével.
Automatikus figyelem:
az automatikus figyelem nem igényel tudatos odafordulást és erőfeszítést sem. Gyakorlás révén alakul ki. Az automatikus figyelem lehetővé teszi, hogy figyelmünket megosszuk és egyidejűleg más, párhuzamosan folyó tevékenységet is nyomon követhessünk.
Kitartó figyelem (éberség): a figyelemnek az a formája, amely hosszú ideig fennálló nagymértékű mentális erőfeszítést igényel. Ilyen figyelemre van szükségünk, például egy adott problémakör feltárásához, megértéséhez. A kitartó figyelem legnagyobb ellensége az idő, hiszen annak múlásával jelentősen csökken. A kitartó figyelmet befolyásolják motivációink, elvárásaink, érdeklődésünk, előzetes ismereteink és tapasztalataink egyaránt.

A játékcentrikus felkészítéshez jól kapcsolhatók a memória és a figyelem fejlesztését szolgáló játékvariációk. A labdarúgásban alkalmazható játékok mintájára bárki szabadon alkothat újabb és újabb játékokat, a gyerekek életkorának, élethelyzetének, érdeklődési körének stb. figyelembevételével. Mivel a variálható játékhelyzetek száma szinte végtelen, azoknak csak a fantáziánk szabhat határt. A cél, hogy a játékosok számára érdekes, izgalmas feladatok megoldásán keresztül biztosítsuk a fejlődésükhöz szükséges tevékenységformákat."

A figyelem fejlesztésének céljai:

• A játékos környezete iránti érdeklődésének kialakítása és folyamatos fenntartása.
• Új és régi, megszokott ingerek közötti különbségtétel képességének kialakítása.
• Új inger jelentkezésekor spontán odafordulás kialakítása.
• Egy-egy tevékenységnél való elidőzés.
• Lehetőség szerint az összes érzékszerv használata egy-egy dolog alapos megfigyelésekor (nemcsak látni kell a pályán, hanem érezni is a megoldásokra adandó válaszokat, feltétlenül szükséges a látás mellett a hang érzékelése, a társakkal való kommunikációs figyelem)
• Az adott helyzet, tevékenység szempontjából fontos és jelentéktelen ingerek elkülönítése.

A figyelem fejlesztésének feladatai:

• A megismerési kedv felkeltése.
• A figyelem tartósságának, elmélyültségének, terjedelmének fejlesztése.
• Az akaratlagos, szelektív figyelmi funkciók fejlesztése.
• A megosztott figyelem kialakítása (távlati cél).

Valamennyi játék azáltal, hogy aktív gondolkodásra, gyors válaszra, folyamatos koncentrálásra késztet, fejleszti a szándékolt figyelem képességét, amely a taníthatóságnak nagyon fontos feltétele.
A játék adta öröm motivál magára tanulásra, az aktívan eltöltött esetleg egyre növekvő idő pedig egyértelműen fejleszti a figyelem koncentrációt. Ezért is, nagyon fontos, hogy arra neveljük a játékosainkat, hogy az edzéseken kívüli szabadidejükben is labdázzanak, játszanak.

„A labdarúgás egyszerű játék.
De a legnehezebb dolog, hogy egyszerűen focizzunk!”
Johann Cruyff