Határkő II.

 Csapatjáték - szervezés, befejezés. - BL döntő 2009.
A futball a finom rezdülések apró hullámain keresztül változik. Nagyon nehéz kihámozni a meghatározó jeleket. Aki nem rest, tanulmányozza, megérti és megérzi az átalakulás irányát, lépéselőnyre tehet szert. Ilyen lágy szellő suhant át a római olimpiai stadion felett a BL döntő éjszakáján is! Mint az ősz, Ady Párizsának Szent Mihály útján! Valahogy minden más volt most Rómában, mint eddig Párizsban, Isztambulban, Athénban, vagy Moszkvában. Az a szerencsés, aki helyszínen követhette végig a legrangosabb európai kupa fináléját az utóbbi években, tanúsíthatja ezt.

A futball megrázta magát, megszabadulva terheitől új úton indult, vagy inkább visszatért a valódira, köszönhetően a Barcelona játékosainak és edzőjének. Marcona küllemű, fapofával játszó, kissé fásult „vérprofik” és vidám, saját játékukban örömét lelő fickók csaptak össze. És a jókedvűek meggyőztek mindenkit: a járandó út a játékügyesség és a mindennek alapját képező technika. A futball csak ebbe az irányban haladhat.

A csapatjáték szervezettsége eszköz: a játékkészség és a technika érvényre juttatásának eszköze.

Ezt az eszközt persze tökéletesre kell építeni.
Megtette ezt Guardiola és Ferguson is.

Az előzőkben a védekezés finoman átalakult törvényeit mutattuk be.
Most tovább lépünk és a labda birtokba vétele utáni lépcsőket vesszük sorra.

Támadás építés, befejezés.

A labdaszerzésre berendezkedett szűrők, az együtt mozgást irányító vezérmű (a kulcsjátékos) és a szervezett védekezés hálójában vergődő áldozatokat váró végrehajtók egysége, harmonikus összedolgozása a feltétele a labdaszerzés sikerének.

A váltás
A labdaszerzés és a támadásépítés közötti fázis egyre nagyobb jelentőséggel bír!
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a profik között is a legkiemelkedőbbek hibáznak ebben a fázisban a legkevesebbet:

a birtokba vétel biztonsága,
a labda biztos helyre juttatása majd  a
szervezőkhöz továbbítása

precízen kidolgozott elveken, összműködésen és pontos megvalósításon alapul.

Első fázis:

A birtokba vétel biztonságát:

a tökéletes egyéni technika
az ellenfél által lefedezhetetlen területeken helyezkedő szélső védők 2, 3 és a mélységben támadhatatlan 6 helyezkedése adja.

Ha a birtokba vétel után a labdát a jelzett pozíciókban helyezkedőkhöz juttatják, a csapat már előnyös helyzetben van a támadásépítés kezdetekor.

Második fázis

A támadásépítés utolsó fázisa.

Labdajáratás, az ellenfél védelmének mozgatása, betörési lehetőségek, mélységi  bejátszási pozíciók keresése.
Hibázás nélküli rövidpasszos játék, melyben 6-os játékos váltja az oldalakat, labda kiemelésekkel, forgatásokkal.

Harmadik fázis

Türelmes előkészítés után :

mélységi bejátszások,
egyéni betörések
kényszerítővel páros-hármas kombináció
átlövések

a támadó harmadban legtöbbet alkalmazott megoldások.

Mindezt pontosan, a leggyorsabb mozgás közben váratlanul, ritmusváltásokkal, ütemre és összehangoltan.
Betartandó szabályok az előkészítésben és a befejezésben.

/Folytatjuk /
A cikk első részét itt is elolvashatja




Lap elejére