A siker kulcsa, avagy kulcs a sikerhez – 2. rész
Sorozatunk első részében a sikeres teljesítmények titkai után kutakodtunk.
Arra keressük a választ: mi a nagy, sikeres teljesítmények titka.
Mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy tisztán megfogalmazott és valós célra van szükség. Ennek a célnak az érdekében pedig úgy kell tevékenykedni, hogy mindig a cél lebegjen előtted. A cél eléréséhez pedig nemcsak cselekedni kell, hanem pihenni is! Nagyon fontos tényező!
A hit alapja, hogy miért képes az egyik ember szinte mindent megvalósítani, míg mások saját magukat nem képesek fenntartani? Nem a vallásos hitről beszélünk, hanem a saját – edző, játékos – meggyőződésünkről és arról amit saját magáról hisz.
Mi ennek a hitnek az alapja?
A hitnek az alapja a nevelő környezetünk és a külső hatások összessége. Itt azt értjük, hogy a játékos feltétel nélkül elfogadja az edzőjének az állításait. Persze kivételt képez az az eset, amikor az edző cselekedetei ellentmondanak az állításoknak. Például így szól a gyerekhez: „Ne dohányozz, mert káros az egészségedre!” és tíz perc múlva ugyanez az edző rágyújt egy cigarettára, a gyerek szeme előtt. Ilyenkor jobb lett volna előre hallgatni, mert a hitelességét a kijelentés teljesen elvesztette. Sőt keresi a gyerek az alkalmat, hogy ő is rágyújthasson és a környezetéből felvett információkat (legjobb példa a média és újságok, pontosabban a reklámok), amiben a kedvenc mesefigurák, közismert hírességek ajánlanak valamit megvásárlásra, mert az milyen jó! (?)
Az eredeti sikerpiramis képe, John Wooden és Sherman B-től.

1. Versenyszellem.
Amikor az út nehézzé válik, akkor kezdődik a küzdelem. Akkor nyújtsd a legtöbbet, amikor a legnagyobb szükség van rá! A nehéz küzdelem igazi szeretete. Amit csinálsz, csináld meg legjobban! Ne békülj meg a tökéletlenséggel!
2. Kiegyensúlyozottság.
Minden helyzetben legyél nyugodt! Mindig magadat add! Soha ne harcolj önmagaddal! Bízzál magadban és maradj olyan, amilyen vagy!
3. Önbizalom.
Tisztelet félelem nélkül. Légy magabiztos, de soha ne önhitt, beképzelt! Az alapos felkészülés adjon kellő önbizalmat!
4. Erőnlét.
Értelmi - erkölcsi -fizikai alapja a helyes pihenés, étrend, edzés, regeneráció! Mértékletes, rendszeres életmód.
5. Képesség (gyakorlottság).
Az alapelemek tudása és helyes végrehajtása. Légy felkészült! Figyelmed minden részletre terjedjen ki!
6. Csapatszellem.
Személyes érdekek és dicsőség feláldozásának képessége a csapat javára. Mindig a csapat legyen az első!
7. Önuralom.
Az indulatok megfékezése. Összhang a test és az ész között! Őrizd meg a nyugalmadat és józan ítélőképességedet!
8. Figyelem.
Légy mindig éber! A hibákat gyorsan ismerd fel, javítsd ki, az ellenfél gyengéit fordítsd a magad javára!
9. Kezdeményezőkészség.
Fejleszd ki magadban az önálló gondolkodás és döntés képességét. Akarj mindig többet! Ne felejts el gondolkodni, ha egyedül vagy!
10. Összpontosítás.
Minden zavaró tényező ellenére tudj a saját feladatodra figyelni! Légy elszánt!
11. Szorgalom.
Munka nélkül semmit sem érhetsz el! Értékes eredményt csak gondos tervezés és kitartó, nehéz munka hozhat!
12. Társakhoz való viszony.
Kölcsönös tiszteleten megbecsülésen és hűségen alapszik. Az emberekkel való egyezkedésnél ne színlelj!
13. Hűség.
Magadhoz és mindig azokhoz, akik bíznak benned!
14. Együttműködés.
Segíts társaidnak és légy megértő! Segíts társaidnak akkor is, ha nem tudják viszonozni! Vedd figyelembe mások véleményét is!
15. Lelkesedés.
Szívvel-lélekkel végezd a feladatokat és másokat is lelkesíts!
A siker kulcsa a türelem!
A siker kulcsa a tudás!
A siker kulcsa az együttműködés!
A sikerrel foglalkozó anyagunkban eddig egyetlen egy szót nem ejtettünk ki, pedig ez a fogalom mindennél többet mond.
Ezzel a gondolattal folytatjuk …











