Bár a klasszikus 4-4-2-es játékrendszer hanyatlónak tűnőben van Európában, mégis az utánpótlásképzés során ezt a fajta formációt feltétlenül tanítani, oktatni kell. Már csak azért is, mert javarészt ebből a formációból alakulnak ki azok a felállások, amelyeket a mai élcsapatok alkalmaznak. Amikor a nagypályás játékrendszerek című fejezethez „jutunk” a képzési folyamatban, akkor először el kell magyaráznunk úgy elméletben, mint gyakorlatban a játékosoknak, hogy hogyan „népesítsék be” a pályát.

A legtöbb edző szerint háromféle mezőnyjátékos van: hátvéd, középpályás és csatár. Ezen három alapvető típusnak kell megtanítani a feladatait - támadásban és védekezésben. Ismertetni kell velük az alapvető mozgásterületüket és irányukat.

Természetesen nyitva hagyva az egyén alkotóképességét.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, amit egy régebbi híres szigetországi szakíró mondott:

„A játékrendszerek jelentőségét általában eltúlozzák. A legfontosabb, hogy vegyük tudomásul: semmiféle rendszer nem helyettesítheti a pontos átadást és lövést! Nincs olyan rendszer, amely pótolhatná a pályán az egymást segítő játékosokat, valamint olyan sincs, amely a futni nem akaró, vagy nem tudó játékosok helyett alkalmazható”.

A „4-4-2"-es játékrendszerrel kapcsolatban már többször írtunk:
Európa egyik neves edzője Arsene Wenger így vélekedett 2007-ben:

„A csapatformációk, természetesen nagyon fontos tényezők. Felhasználhatók a gyenge pontok elfedésére. Számomra, a 4-4-2 ad egyensúlyt a pályán. Ezen belül kisebb változtatások segíthetnek. Például mi, második (egymás mögötti) csatárral játszunk."

Azt se feledjük, hogy a 2006-os labdarúgó VB-n a résztvevő 36 csapatból 22 ezt a fajta felállást alkalmazta, illetve ebből a felállásból szervezte meg a csapatjátékát.

Lóczi István, UEFA Pro diplomás edző szakmai anyagát adjuk közre a 4-4-2-es játékrendszerrel kapcsolatban.