Játékot ajánlok 13. – David Willam Moyes, az Everton FC Managere

 David William Moyes. Glasgowban született 46 éves, skót származású labdarúgó manager. Korábban híres futballista volt. Elsősorban skót és angol klubokban játszott, így játékosa volt a Celticnek, Dunfermline-nek, a Bristol Citynek és a Preston North Endnek. Posztja középső védő volt. Összesen 635 élvonalbeli mérkőzése volt és 46 gólt rúgott.
2002-től az Everton managere, az angol szokás szerint gazdasági és szakmai vezető is egy személyben. Tevékenysége igen sikeresnek mondható, hiszen már háromszor juttatta ki őket az európai porondra.Andy Burnham, brit egészségügyi miniszter, aki nagy Everton szurkoló mondta róla:

„David Moyes egy igazi példakép, akinek a munkájára a stabilitás, a szakmai hozzáértés és a hosszú távú helyes döntések a jellemzőek. Ezért is tud ott lenni évek óta az élvonalban az Everton."


Cél: a rövid és gyors összjáték gyakorlása

Játékosok: 7:7 ellen (ezt a létszámot az edzős lehetőségei szerint lehet szűkíteni 6:6 ellen, illetve bővíteni 8:8 vagy 9:9 elleni játékra is)
A harmadik játékban kapussal.

1. játék
Felállás a rajz szerint.

Játékterület:

  • A büntetőterület elülső vonala és a félpálya között.
  • A pálya szélességét a két oldalvonal mellett 10 – 10 méterrel megrövidítjük.
  • A pálya alapvonalain 3-3, bójákkal jelölt 2 m-es kapuk.

Szabályok:

  • Alapszabály a magabiztos labdabirtoklás felépítése. Sok pontos rövid átadás, mélységi passzok, majd ezek visszaadásával a védelem mozgatása, gól elérése.

Kulcshelyzet:

  • Ha nem tud egy csapat a vele szemben lévő három kapu bármelyikébe gólt rúgni, nem tudja a támadását felépíteni, akkor inkább passzolja vissza, tartsa meg a labdát.
  • Az edző, vagy a segítője a labdabirtoklásban számolja a sikeres passzok számát.

Megjegyzés: megfigyelhető (sárga vonallal be is jelöltük), hogy ennél a játéknál a pálya centrumát 3 játékossal védi Moyes, míg a két szélső területet 2-2 egymást biztosító játékossal fedezi le.

2. játék
Felállás a rajz szerint.


Játékterület:

  • A büntetőterület elülső vonala és a félpálya között.
  • A pálya szélességét a két oldalvonal mellett 10 – 10 méterrel megrövidítjük.

Szabályok:

  • Magabiztos labdabirtoklás felépítése. Sok pontos rövid átadás, mélységi passzok, majd ezek visszaadásával, oldalt irányú passzolása. Lényeg a védelem mozgatása.

Kulcshelyzet:

  • A labdabirtoklás során meg kell tapasztalni, hogy a pálya tengelyét biztosító három játékost, hogyan lehet kimozgatni a centrumból.
  • A labda gyors pontos adogatása.
  • A játék lelassítása, majd felgyorsítása.
  • A játék ritmusának építése.
  • Az edző, vagy a segítője a labdabirtoklásban számolja a sikeres passzok számát.

Megjegyzés: a pálya tengelyében itt is három belső játékos van!

3. játék
Felállás a rajz szerint.
Kapussal!

Játékterület:

  • Félpálya
  • A felezővonalon 3-3 bójával jelölt 2 m-es kapu

Szabályok:

  • A kék csapatnak nagykapura, míg a sárga csapatnak a 3 bójákból épített kis kapukra kell gólt elérni.
  • Magabiztos labdabirtoklás felépítése. Sok pontos rövid átadás, mélységi passzok, majd ezek visszaadásával, oldalt irányú passzolása. Lényeg a védelem mozgatása.

Kulcshelyzet:

  • A labda gyors pontos adogatása.
  • A játék lelassítása, majd felgyorsítása.
  • A játék ritmusának építése.
  • A sárga csapat tagjai labdaszerzés esetén bárhonnan megcélozhatják a bójás kapukat.

 




Lap elejére