A futballjáték változatossága megköveteli a jó helyzetfelismerést és fejleszti a kombinatív kézséget, a döntés- és cselekvőképességet. Jellemnevelő hatása révén a játékos megtanulja, hogy bár a labdarúgás elsősorban csapatjáték, de a legtöbbször az egyéni képességek döntik el a mérkőzéseket. A megalkuvás nélküli hajtás - ami valljuk be őszintén manapság alapkívánalom - mellett, a varázslatos megmozdulások azok, amelyek úgy a szakemberek, mint a szurkolók számára a játékunk szépségét jelentik.

Jellemző, hogy a támadófutball alapjait a csapatok furcsa módon a védekezéssel teremtik meg. Manapság a tolódásos-zárásos zónavédekezés és ennek különféle formái meghatározóvá váltak. Azt tapasztaljuk, hogy a csapatok nagyrészt minimálisan 5 (négy védő és egy középpályás biztosító), de sok esetben még több (6-9) mezőnyjátékossal védekeznek. Igaz hogy ezek a játékosok, amennyiben nem érkeznek támadók az általuk felügyelt területre, akkor fel- és befelé tolódnak. Céljuk, hogy mindig a játék irányába kell zárjanak, leszűkítve az ellenfél passzolásra alkalmas területét, minél kisebbre szorítva a támadóterületet. A védekezés az ellenfél labdaszerzésével kezdődik, adott esetben rögtön az ellenfél térfelén.

Ugyanakkor kulcsfontosságúvá válik a labdaszerzés utáni időszak.
A labda megtartása, birtoklása, a saját támadás felépítése komoly technikai felkészültséget igényel, miközben már az ellenfél csinálja pont azokat a védőmozgásokat, amelyeket eleddig a labdát megszerezni kívánó csapat végzett.
Összességében elmondható, hogy mivel szervezetten védekezni előbb-utóbb megtanul(hat)nak a csapatok, döntő a labda birtoklásának, magabiztos passzolásának együttes - tehát csapatszintű - tulajdonsága.

Erre adunk most közre sorozatgyakorlatokat.
A gyakorlatokhoz most nem fűzünk magyarázatot, az átadási irányokat számokkal jelöljük. Amikor egy gyakorlaton belül azonos sorszámmal vannak passzok, úgy azok egyidőben történnek.

1. gyakorlat

2. gyakorlat

3. gyakorlat

4. gyakorlat

5. gyakorlat

6. gyakorlat

7. gyakorlat

8. gyakorlat