Az edző mindennapi feladata: a döntés – 2. rész
A futballcsapat sorsa sokszor azon múlik, hogy a folyamatos napi döntések, az egymást követő lépések mennyire visznek a kitűzött cél felé. Azok az edzők, akik e napi döntéseket hozzák, tisztában vannak ezzel a felelősséggel. Amikor az edző döntést hoz, csak magára számíthat, na meg azokra az eszközökre, amelyek a rendelkezésére állnak. Sokszor mondják a kollégák a médianyilatkozataikban, hogy „megéreztem …” Vajon tényleg létezik „hatodik érzék”, amikor az intuíciójára - a megérzésére - hallgat az edző?
Témánkat érintő előző anyagunkban megemlítettük, hogy a döntések meghozatalához milyen nagy jelentősége vannak az információk beszerzésének.
Nos, azt is meg kell említeni, hogy a túl sok adat, információ valószínű, hogy leblokkolja az agyat. Ha egy döntés során minden szempontot figyelembe akar venni az edző, akkor azzal csak elbizonytalaníthatja önmagát, és szinte bizonyos, hogy rossz döntést hozna. Ezért szükséges kiválogatni a fontos információkat. Az információk szűrése és szelektálása az edző számára a legfontosabb. Ezért is nagyon jó, ha olyan „edzőpáros” dolgozik együtt, akik egymás minden rezdülését ismerik.
A döntéshez vezető út: az a nehéz!
A csapat életében naponta több felelős döntést kell hozni.
S ez nem csak és kizárólag az adott mérkőzésre vonatkozó csapatösszeállításra vonatkozik.
Ilyenkor jöhetnek elő azok a nagyon tisztességes és csapatimádó szurkolók e-mailjei, gondolatai, akik -minden tisztelet feléjük - laikusként osztják az igazságot, hogy így, meg úgy kellett volna összeállítani a csapatot.
Az edzőnek nem elsősorban a csapatösszeállítás személyi része jelenti a legnagyobb gondot.

Vagyis mindenre oda kell figyelnie, és folyamatosan szinte „percnyi” kapcsolatban kell lennie a vezetőség azon tagjával/tagjaival, akik a mindennapi életben is ott vannak. Tájékoztatni kell a mindennapok gondjairól, mert ha az edző nem ezt teszi, a későbbiekben ezt a hiányosságot visszafordíthatják - ellene!
A sikeres döntés legfontosabb alapja, hogy az edző ismerje fel a problémát.
Vagyis fogalmazza meg.
Önmagának is, és amennyit lehet kifelé a környezete számára.
Nagyon fontos!
Az edző a saját belső vívódását bizonyos döntések előtt ne adja ki, tartsa meg magának. Maximum a legközvetlenebb kollégájával ossza meg kétségeit, olyannak mondja el, akiben maximálisan megbízik. De ez kevés személy legyen!
A tájékozódás, vagyis a probléma felismerés után az edzőnek meg kell oldania a problémát, vagyis dönteni kell. Az esetek többségében a megoldás, a változtatás egyértelmű, a döntés rutinszerű.
Ugyanakkor kifelé sohasem szabad úgy kommunikálnia a döntést, hogy az „rutinszerű” volt, mert ezzel magát a folyamatot, a belső vívódást alacsonyítja le.
A gyors és megalapozott döntésekhez:
- Pontosan ismernünk kell a csapatunkat, annak lehetőségét, a versenytársakat és a futballunkat körülvevő környezetet
- Fontos, hogy a beszerzett információkat ne csak önmagukban, hanem összefüggésükben vizsgáljuk.

A meghozandó jó döntés érdekében az edzőnek:
- Tisztában kell lennie az egyesületi vezetés hierarchiájával, tudnia kell, hogy mikor, kihez forduljon a gondjaival, anélkül hogy egyéni pozíciós érdekeket sebezne meg. (persze kivétel a fő tulajdonos személyén kívül)
- Át kell látnia az általa vezetett csapat személyi állományát, a belső struktúráját, kapcsolatrendszerét.
- Ismernie kell a játékosok „vezetőit”, a pozitív és esetleges negatív irányú hangadókat
- A személyiségjegyeken túl tudnia kell, kik a játéktudás alapján a kiemelkedő egyéniségek
- Kik azok a játékosok, akikre mindig számíthat?
- Tisztában kell lennie a játék törvényszerűségeivel (Játékrendszerek, posztok, taktikai feladatok – saját csapat és ellenfél)
- Tökéletesen kell uralkodnia magán
- Jó „meccselő” típusnak kell lennie, aki nemcsak látja, hanem „olvassa” is a játékot. Előre gondolkodik, nem utólag elemez!
Összefoglalva:
Természetesen nem az edző az első ember egy labdarúgó klubban, mégis, olyan erős egyéniségnek kell lennie, aki képes kézben tartani a folyamatokat!
Olyan egyéniségnek kell lennie, aki:
- Képes racionálisan dönteni szakmai kérdésekben. A felelősséget felválllaja és így segíti a klubvezetést.
- Képes emocionálisan dönteni más szakmai kérdésekben - vagyis megérzések alapján, egy-egy érzelmi oldalt emel ki és mindent ebbe a csatornába terel. (pl. ragaszkodik egy játékoshoz)
- Képes kiegészítő döntést hozni, vagyis mindenre kiterjedően feltárja a lehetőségeket és a „felsőbb” vezetést hozza döntéskényszerbe.











