Akire oda kell figyelni!
A hollandok legendás labdarúgója, Johann Cruyff lett Katalónia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya. A spanyolországi autonóm közösség sportági szövetségének közleménye szerint a 62 éves szakembert a közeljövőben mutatják be. Cruyff edzőként már dolgozott Spanyolországban, a Barcelona mestere volt 1988 és 1996 között. Az együttes az elmúlt három évben hat mérkőzést játszott. A nemzetközi szövetség szabályzatának megfelelően, Katalónia - akárcsak más autonóm terület, például Baszkföld - válogatottja barátságos összecsapásokat vívhat, hivatalos eseményeken azonban nem szerepelhet. A holland tréner nemcsak edzői feladatokat lát el: résztvesz a Katalán Szövetség különböző sporttal kapcsolatos és szociális projektjeiben is.
Johann Cruyffot nem kell különösebben bemutatni. Az egyetemes labdarúgás egyik legnagyobb alakja. Sok mindent elért, amit egy játékos vagy egy edző elérhet. Mindenekelőtt örökös tiszteletet. Példakép lehet minden játékos és edzőkolléga előtt.
Mielőtt szakemberi tevékenységére, gondolataira emlékeznénk, szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni a bevezetőnk egy sorára: „részt vesz a Katalán Szövetség különböző, sporttal kapcsolatos és szociális projektjeiben is.” Nos, Johann minden területen megmaradt „NAGY”-nak. Weblapunk egy cikkében már bemutattuk Őt, mint egy szociális projekt vezérlő alakját. Cruyff olyan nagy egyénisége az egyetemes labdarúgásnak, hogy minden gondolatára, rezdülésére oda kell figyelni.
Úgy a média képviselőinek, mint a szakembereknek.
Az utóbbi időben megjelent vele kapcsolatos hírekből szemezgettünk egy „kicsit”
1. Az FC Barcelona egykori legendája szerint elhibázott lépés volt 2016-ig meghosszabbítani a klub argentin játékmesterének, Lionel Messinek a szerződését. A holland szerint a Real Madrid pénzügyi ereje késztette erre a katalán klubot.
2. Johann Cruyff, a holland válogatott és a Barcelona legendás játékosa a Sport című helyi lapnak elmondta, Zlatan Ibrahimovic szerződtetése új dimenziókat nyithat a katalán szupercsapat játékában.
3. A korábbi holland legenda az olasz AC Milannak ajánlgatja Marco Van Bastent. A milánói gárda korábbi sikeres labdarúgója az elmúlt idényben nagyot bukott az Ajaxszal, ahonnan idő előtt ki is penderítették. Azonban Cruyff szerint Van Basten számára ideális lenne a Milan kispadja.
”Sok tapasztalattal rendelkezik már Van Basten!” - mondta Cruyff. Azonban az öltözőben neki vezetői gondjai vannak, de ez formálható, javítható! Azt hiszem jó választás volna az AC Milan számára. Azonban szerintem ugyanolyan tehetségek rejlenek benne is, mint Josep Guardiolában.
4. Áll a bál Johann Cruyff és Louis van Gaal között. A holland labdarúgás két legendája mindenféle dolgokat vág a másik fejéhez, előbbi például „le-Alzheimer-kórosozta” a Bayern München trénerét... A jelenleg a Bayern München vezetőedzői posztját betöltő Van Gaal életrajzi könyvében ezt írja: „1989. december 26-án a Cruyff családnál karácsonyoztunk. Egyszer csak kaptam egy telefonhívást, melyből megtudtam, hogy a nővérem, Riet meghalt. Csapot-papot otthagyva hazarohantam, később pedig azt hallottam vissza, hogy Johann Cruyff nehezményezte, hogy nem köszöntem meg neki a vendéglátást..." A háromszoros aranylabdás Cruyff erre egy televíziós interjúban úgy reagált, hogy ilyesmire egyáltalán nem emlékszik, „Van Gaal biztosan Alzheimer-kóros, ha ilyeneket írogat”.
Osztják egymást rendesen … A két sztár egyébként már játékos korában is „kóstolgatta” egymást: Van Gaal szerint több lehetőséget kellett volna kapnia a 70-es évek Ajaxában, mert Cruyffot már túl öregnek tartotta, utóbbi viszont az ifjú vetélytárs képességeit vonta kétségbe.
5. Az Ajax utánpótlásánál dolgozó két Európa-bajnok szakembert látna szívesen a holland válogatott élén Johann Cruyff. A legendás játékos szerint Marco van Bastené lehetne a döntő szó, segítője pedig ugyancsak az 1988-as Eb-győztes tagja, John van't Schip lehetne.
A Holland Azövetség a hírek szerint a jövő héten hozza meg döntését, a lehetséges jelöltek közt van még Ronald Koeman és a dán Morten Olsen.
6. A hetvenes évek holland labdarúgó-legendáját, Johann Cruyffot is taggá választhatják az Európai Unióban közeljövőben felállítandó „bölcsek tanácsába”, amelynek feladata annak körvonalazása, hogyan nézzen ki az EU a távoli jövőben - írta a European Voice című brüsszeli hetilap pénteken megjelent számában.
Az egykori csatárcsillag olyan „sztárpolitikusok" mellett bölcselkedhet, mint Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök és Jean-Luc Dehaene korábbi belga miniszterelnök - mindketten az uniós integráció nagy öregeinek számítanak. Cruyff feladata egyebek között a munkaerő szabad mozgásával kapcsolatos kérdések elemzése lenne. A European Voice emellett megtalálni vélte azt is, hol lehet a híres fordulásos Cruyff-csel helye a politikában: a Nicolas Sarkozy francia államfő sürgetésére létrehozott szakértői csoport egyik feladata ugyanis feltehetően az, hogy segítsen az elnöknek visszatáncolni attól a tavaszi választási ígéretétől, amely Törökország EU-tagságának megakadályozásáról szólt.
7. Johann Cruyff kijelentette, nagyon szívesen megtanítaná Mourinhót arra, hogyan kell olyan szépen játszani, ahogyan a 70-es évekbeli Ajax vagy a 90-es évek Barcelonája tette.
A holland aranylabdás korábban már egyszer elmondta véleményét a portugál sztáredzőről: szerinte Mourinho olyan ember, akit csak az eredmények érdekelnek, az emberek szórakoztatása ugyanakkor hidegen hagyja. Úgy tűnik azonban, hogy nagyon a szívén viseli a Chelsea mesterének sorsát, hiszen ismét felajánlotta segítségét:
”Nemcsak arra tanítanám meg szívesen, hogy hogyan kell győzni, illetve veszíteni - így Cruyff -, boldogan elmagyaráznám neki azt is, hogyan érdemelheti ki más emberek tiszteletét, ami sokkal fontosabb annál, mint hogy hány trófeát meg címet nyer. Arra volt ideje, hogy megtanuljon győzni és veszíteni is, de az egész világ tiszteletét elnyerni, az már egy másik történet” - mondta el a kétszeres vb-ezüstérmes klasszis a barcelonai illetőségű La Vanguardia napilapnak.
Bulvarsport.hu, Calciomercato.it, Origo.hu, nb1.hu, Hvg.hu, , Pepsifoci.hu
Végezetül idézzük Cruyff azon – KIMONDOTTAN SZAKMAI – gondolatait, amely ténylegesen a kimagasló játékos és edző egyéniségére utal.
Egy biztos, ezeket a gondolatokat elemezni kell! Különben is, hogy szól a mondás: egy újszülöttnek minden vicc új, hát még azok a szakmai megállapítások, amelyeket egy egykori intelligens (!) világklasszis mond? |
|
Cruyff törvényei:
- A labda gyorsasága szabja meg a játék iramát.
Ha a játékosok sokat rohannak, attól még nem lesz jobb az iram.- Aki technikailag képzetlen, az sosem tud nagy iramot diktálni.
- A technikát át kell alakítani gyorsaságra.
A labdát egyből megjátszani nehezebb, mint ezerszer emelgetni.- A labdarúgásnak négy alapeleme van: két lábbal rúgni - labdát kezelni - labdát vezetni - fejelni.
- A labdát úgy kell lekezelni, hogy egyből megjátszható legyen.
- Az ifi kapusnak meg kell tiltani a kirúgást.
Követeljük meg tőle, hogy dobja ki a labdát, és így hátulról kezdődjön a támadásépítés.- Nálam a kapus az első csatár és a csatár az első védő.
- A kapus szabja meg a támadásépítés gyorsaságát.
- Ha az ellenfél vezet, akkor egy védőjátékost kell becserélni, mert ahhoz, hogy támadhass, a labdát gyorsan meg kell szerezni.
- Ha két szélsővel játszol, akkor van szélessége és mélysége a játéknak.
- Ahhoz is szükséges a technika, hogy időben, és jól kérd a labdát.
- Egy játékostársat úgy kell megjátszani, hogy a labda a jó lábára legyen adva és mozgásban továbbvihesse.
- Egy lőtt passzt könnyebb kezelni, mint egy gyenge átadást.
- Ha jól szűkítjük a pálya területét, akkor könnyebb az ellenfél átadását elcsípni.
- A jó játék alapja: a jó pozíciós játék.
- Minden csapatnál kell egy olyan játékos, akit állandóan meg lehet játszani. Ez a szervezettség lényege.
- Egy jó csapat, ha mindenki betartja az utasításokat, még akkor is jó a döntetlenre, ha rosszul játszik.
- Szerintem egy játékos akkor is tud jól játszani, ha egész meccsen nem ér a labdához.
- A lestaktika, támadó taktika.
- Az egyszerű játék a legnehezebb.
- Ha az edző sok variációt erőltet, az azt jelenti, hogy egyet sem tud rendesen.
- Az ellenfél legyőzése olyan, mint egy rom körüli munka. Keresd meg a gyenge pontot, és kezdődhet a bontás.
- A védőt mindig meg kell támadni, mert kevésbé képzett, könnyebben megzavarható.
- A jó edző az egyik játékos hiányosságát a másik játékos jó tulajdonságával tünteti el.
- Csak úgy érhetsz el sikert, ha következetes vagy.
- Az edzőnek sikerre van szüksége, hogy igaza legyen.
- Én egyszerre 11 játékosomat tudom figyelni.
- A futball egyszerű játék, nem szabad, hogy az edző megnehezítse.






